A Navalnij-ügy

  •  
  •  

Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus az augusztusi mérgezési botrány után ismét a nemzetközi sajtó figyelmének középpontjába került, miután Oroszországba visszatérve letartóztatták, hívei pedig Oroszország-szerte tüntetésekbe kezdtek a kiszabadítása érdekében. A tiltakozó akciók lendülete azonban már a második hétvégén alábbhagyott, és kétséges, hogy a Navalnij-ügy képes lenne megrengetni a Putyin-rendszert. Azonban a mai napon, február másodikán újabb bírósági döntés születik Navalnij ügyében, aminek nyomán a tüntetések folytatódásával továbbra is számolni kell.

A Navalnij-ügy háttere

Az elmúlt évtizedben Alekszej Navalnij a nyugati világban mint a Putyin-rendszer legnépszerűbb ellenfele lett ismert, akinek választásokon való indulását a hatalom ellehetetleníti, és az orosz elitek korrupciójának leleplezésére irányuló munkájától koncepciós eljárásokkal igyekszik elrettenteni. Tavaly augusztusban azonban az ügy mondhatni szintet lépett: Navalnij tomszki oknyomozó útjáról hazafelé tartva rosszul lett a repülőn, mérgezés tüneteivel kórházba került, majd az orosz hatóságok engedélyével Berlinbe szállították, ahol a német hatóságok bejelentése szerint kimutatták vérében a novicsok névre hallgató idegméreg nyomait, amelynek használatával már régebben is vádolták a Kreml vezetőit a nyugati államok.

Miután svéd és francia laborok, valamint a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) is a novicsok nyomaira bukkantak a németektől kapott mintákban, az Európai Unió szankciókkal sújtotta az orosz titkosszolgálatok néhány, a Navalnij-elleni merénylet megszervezésével vádolt vezetőjét. Az oroszok azonban tagadják a vádakat, állításuk szerint a Navalnij első kezelésének helyszínén vett mintákból nem mutatható ki semmiféle méreg nyoma, a németektől pedig mindmáig hiába kérik, hogy adják át az állításukat alátámasztó bizonyítékokat. Berlin azzal utasítja el az orosz hatóságok kérését, hogy a büntetőeljárás megkezdéséhez szükséges összes bizonyíték Moszkva rendelkezésére áll.

Navalnij hónapokig Németországban maradt, idén januárban azonban visszatért Oroszországba, annak ellenére, hogy az orosz hatóságok közölték, hazatérése esetén őrizetbe fogják venni.

Ennek oka az, hogy az ellenzéki politikus évek óta csupán feltételesen van szabadlábon, hiszen még 2014-ben 3 év, 6 hónap, öt évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték az ún. Yves Rocher-ügyben. Az Yves Rocher-ügy során Alekszejt, és testvérét, Oleg Navalnijt azzal vádolták, hogy utóbbi hivatalnoki pozíciójából fakadó előnyökkel visszaélve előnytelen szerződésre kényszerítették a neves francia kozmetikai cég oroszországi leányvállalatát, az Yves Rocher Vosztokot. Bár az eljárás során a cég képviselői már azt állították, nem érte kár a vállalatukat, a bíróság elmarasztaló ítéletet hozott, mindkét testvért három és fél év börtönre ítélve.

Oleg Navalnij le is ülte büntetését, Alekszejét azonban öt évre felfüggesztették, majd a felfüggesztést egy évvel meghosszabbították, így annak időszaka 2020. december 29-én járt le. Mivel Alekszej Navalnij a hatóságok szerint a 2020-as évben még mérgezése előtt is többször elmulasztott jelentkezni a felügyelő szerveknél, kezelését követően pedig – amelynek időtartamára felmentették kötelező megjelenés alól – nyomós indok nélkül nem jelentkezett a hatóságoknál, indítványozták a feltételes szabadságvesztés letöltendőre való átminősítését. Erről dönt a mai napon a bíróság. Bár a korábban hozott ítélet miatt az orosz államot az Emberi Jogok Európai Bírósága is elmarasztalta és a kártérítés megfizetésére kötelezte, az ítélet továbbra is érvényben maradt.

Meginoghat-e a Putyin-rendszer?

Navalnij letartóztatásakor támogatói azonnal tüntetéseket hirdettek Oroszország-szerte a következő, január 23-i hétvégére, amelyeket egy héttel később megismételtek, és a jövőben is folyatni kívánnak. A tiltakozási kedv megerősítését szolgálta az a Navalnij Korrupcióellenes Alapja által közzétett közel kétórás dokumentumfilm is, amely egy Vlagyimir Putyinhoz kötött luxuspalotát mutatott be. A Fekete-tenger keleti partján fekvő Gelendzsik üdülővárosában elhelyezkedő építmény a film szerint a létező minden igény kielégítésére alkalmas, többek között vízipipa-helyiséggel, sztriptízbárral, vízi discóval és saját színházzal felszerelt komplexum, tulajdonosa pedig a filmben „a világ leggazdagabb embere”-ként leírt orosz elnök.

Néhány nappal később azonban a helyszínen járt előbb a független Mash nevű Telegram-csatorna, majd az állami televízió, a Rosszija 24 stábja, a felvételekből pedig kiderült, az egyébként 2005 óta készülő építmény jelenleg félkész állapotban van, és az ott dolgozó munkások szerint még legalább 5-6 év, mire végeznek a munkálatokkal. Az építésvezető szerint a komplexum egy 16 luxuslakosztályból álló szálloda lesz, és bár ekkor még nem árulták el a tulajdonos kilétét, pár nap múlva Arkagyij Rotenberg orosz üzletember, Putyin barátja és dzsúdótársa előállt, és közölte, ö az épület tulajdonosa.

Bár Navalnij dokumentumfilmje a nemzetközi sajtóban is nagy port kavart, az oroszországi belpolitikai viszonyokban vélhetően sem a film, sem maga a Navalnij-ügy nem vezet majd földindulásszerű változásokhoz.

A Kremltől független, sőt, 2016-ban külföldi ügynöknek nyilvánított Levada-Centr közvéleménykutató felmérései szerint a lakosság mindössze 20 százaléka ért egyet Navalnij tevékenységével, és a mérgezésről értesülők többsége szerint vagy nem is történt semmiféle mérgezés, vagy ha igen, az a nyugati titkosszolgálatok tevékenységének vagy az orosz ellenzéken belüli játszmáknak a következménye. Ugyanezen központ felmérései szerint az oroszok kétharmada továbbra is támogatja Vlagyimir Putyin tevékenységét, és a kormány tevékenységével is egyetért a többségük. Putyin népszerűsége a tavaly nyári „mélyrepülés” után – a Levada-Centr 1999 óta először mért 60 % alatti támogatottságot az elnöknek! – éppen 2020 augusztusától stabilizálódott újra, ami szintén jelzi, hogy a Navalnij-incidens nem forgatja fel az orosz társadalmon belüli erőviszonyokat.

Putyin támogatottságának relatív bezuhanása tavaly tavasszal és nyáron a koronavírus-járvány megfékezését célzó szigorú korlátozások miatti elégedetlenségnek, valamint a kormányzat számára fontos projektek, mint a májusi II. világháborús győzelmi felvonulás és az alkotmánymódosításról szóló népszavazás elhalasztásának volt köszönhető. Ezt tetézte Szergej Furgal habarovszki kormányzó letartóztatása július elején, amelyet követően Habarovszkban és az orosz Távol-Kelet több más városában is tömegtüntetések kezdődtek. A rendszeres tiltakozóakciók, ha folyamatosan csökkenő létszámmal is, de egészen a legutóbbi hónapokig húzódtak, és rávilágítottak a szövetségi központ és a régiók viszonyainak ellentmondásaira.

A Furgal-tüntetések több tízezres létszámuk ellenére is békések maradtak, a rendőrökkel nem került sor komolyabb konfrontációra, szemben a Navalnij szimpatizánsai által szervezett akciókkal, amelyek szinte minden esetben kisebb-nagyobb összetűzésbe és tömeges letartóztatásokba torkoltak. Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő szerint a Navalnij melletti tüntetők soraiban számos huligán és provokátor volt, és a belügyi szervek „brutalitását” ábrázoló videókon kívül azon felvételek figyelembevételét is javasolta a sajtó munkatársainak, amelyeken a tiltakozók a rendőrökre támadtak.

A habarovszki és más regionális akciók, amelyeket a helyi lakosság közvetlen problémái és nem a korrupcióellenesség vagy a demokrácia elvontabb jelszavai hívtak életre, sokkal nagyobb kihívást jelentenek a Kreml számára, jelenleg azonban Moszkva ezeket is jól tudja kezelni.

Az alkotmánymódosító népszavazás sikerét követően a vakcinák kifejlesztése terén elért elsőbbség is jót tett a hatalom pozícióinak, a szeptemberi helyi és időközi választásokon is hozták a várt eredményt, a habarovszki és más regionális tüntetések idővel elcsitultak és a Navalnijhoz köthető akciók létszámában is erős visszaesés tapasztalható már a második héten. Bár egy esetleges elmarasztaló ítélet utóbbiaknak még újabb lendületet adhat, a Putyin-rendszer megrendülésére nem lehet számítani a közeljövőben, és ezen a nemzetközi nyomás sem igazán tud változtatni.

Nemzetközi hullámok

Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, minél erősebb a külföldi nyomás a Putyin-rendszeren, annál inkább stabilizálni tudja támogatói táborát, miközben tovább csökkenti az országban meglévő nyugati befolyás lehetőségeit. 2014-ben a Krím-félsziget Ukrajnától történő elcsatolása, és a kelet-ukrajnai szakadároknak nyújtott támogatás miatt hozott szankciók ellenére Vlagyimir Putyin népszerűsége történelmi magasságokba szökött, és az orosz társadalom széles rétegeit összefogó ún. krími konszenzusban rejlő tartalékok csak az elmúlt egy évben fogytak el. Ennek nyomán pedig az eliteket sem sikerült rávenni arra, hogy esetleges érdeksérelmeik miatt – nyugati számlák, részvények befagyasztása, vízumtilalom stb. – Putyin ellen forduljanak.

Nem roppantották meg a szankciók az orosz gazdaságot sem, sőt, az importhelyettesítés politikája révén elősegítették egyes ágazatok fejlődését, de fokozták az ország keleti beágyazottságát is – végsősoron Kínának is kedvezve ezáltal. Az olyan stratégiai projekteket pedig, mint pl. az Északi Áramlat 2 földgázvezeték, mindeddig nem is érintették az európaiak által hozott szankciók, jelen állás szerint pedig az amerikai intézkedések is csupán ideiglenesen tudták újra és újra megakasztani az európai államok közül elsősorban Németország számára fontos projekt befejezését.

Bár Navalnij mérgezési ügyét követően felmerült a vezeték építésére vonatkozó szankciók kivetése is, ez végül nem történt meg, Navalnij letartóztatását követően pedig az európai államok már megelégedtek az elítélő és az ellenzéki politikus szabadonbocsátását követelő nyilatkozatokkal, konkrét szankciójavaslatokkal egyetlen ország vezetői sem álltak elő.

Navalnij számára több szempontból is előnytelen a jelenlegi helyzet, ugyanis Németország nem csupán az orosz földgázra, de a nem is olyan régen még elutasított orosz vakcinára is igényt tart, míg Franciaország elnöke, Emmanuel Macron régóta kiegyensúlyozottabb politikára törekszik az orosz–európai viszonyban. Emellett, bár Joe Biden elnökségétől várható, hogy az USA ismét fokozni fogja az Oroszország visszaszorítására irányuló tevékenységét – bár oroszellenes szankciókat a Trump-adminisztráció is szép számmal hozott –, az amerikai külpolitika „normalizálását” ígérő új elnök számára korai lenne az Oroszországgal szembeni keményebb fellépés, főképp, hogy szinte még meg sem száradt a tinta a New START leszerelési egyezmény meghosszabbítására vonatkozó okiratokon.

Ilyen körülmények között és tekintetbe véve az orosz társadalom széles rétegeinek érzékenységét az országon belüli külföldi beavatkozásokra, Navalnij támogatottsága szempontjából nem feltétlenül a legszerencsésebb, hogy mai tárgyalásán több külföldi ország diplomatája is részt vett.

Ezek a lépések végső soron alátámasztják az oroszok szemében a Kreml Navalnijjal kapcsolatos narratíváját, miszerint az ellenzéki politikus a nyugati hatalmak ügynöke, akinek a célja az orosz állam aláásása és egy ukrajnaihoz hasonló „színes forradalom” kirobbantása.

Marija Zaharova külügyi szóvivő fel is hívta a figyelmet rá, hogy lehet ugyan, hogy a nyugati államok már a sajátjuknak tekintik Navalnijt, ő attól még orosz állampolgár maradt, és a diplomaták lépését a kollektív Nyugat törvénytelen szerepének önleleplezéseként értékelte.

A Navalnij-ügy vélhetően még jó ideig napirenden marad Oroszországban és az orosz–nyugati kapcsolatokban, vélhetően azonban nem ez lesz a legjelentősebb kihívás a Putyin-rendszer számára az elkövetkező, a hatalom fokozatos átadását előkészítő időszakban.