Békés Márton: Copy-paste forradalmak

  •  
  •  

A nemzetközi konfliktusok helyben való megismétlődésének mintájára a klónok harca belpolitikai tekintetben is érvényesül. Az egymás hasonmásának tekinthető „színes forradalmakat” kívülről szervezik, az államcsínyek mindenütt puhán mennek végbe és a különböző Majdan-másolatok következményei is azonosak.

„Civil” államcsínyek

A 20. században lezajlott katonai államcsínyek helyét a 21. század elején puha puccsok és „színes forradalmak” vették át, amelyeket a nagyhatalmak hadseregei helyett nemzetközi NGO-k, globális médiahadjárat és gazdasági nyomásgyakorlás támogat, végrehajtói pedig nem légideszantosok és tábornokok, hanem kívülről szervezett vagy eltérített tüntetések. Európa utolsó klasszikus államcsínyjeit a múlt század utolsó harmadában hajtották vége (Görögország – 1973, Portugália – 1974, Lengyelország – 1981), ezt követően a katonai puccsok rendre vereséget szenvedtek (Spanyolország – 1978, Szovjetunió – 1991, Törökország – 2016). De nemdemokratikus hatalomváltások továbbra is vannak: a palotaforradalom nem vész el, csak átalakul.

Az ezredfordulót követően vált rendszeressé a „forradalmak” kívülről való megszervezése, a meglévő elégedetlenség átcsatornázása, manipulatív politikai és titkosszolgálati technikákkal való megteremtése és eszkalálása. Ez a megoldás a nyílt katonai beavatkozásnál „tisztább”, ráadásul a „nemzetközi közvélemény” rosszallása helyett annak támogatásával tevékenykedhetnek a mindvégig a kulisszák mögött maradó rendezők. Amint Misa Gyurkovics, a belgrádi Európai Tanulmányok Intézetének igazgatója írja: a „színes forradalmak” sokkal inkább tűnnek az indirekt hadviselés szerves részének, sőt a hibrid háború eszközének és a nemkonvencionális háborúzás egyik formájának, mintsem valós népi elégedetlenség következményének. Vagyis a „színes forradalmak” kívülről irányított káosznak, szervezett anarchiának tekinthetők.

A XXI. Század Intézet kimutatása szerint „a kétezres évek elejétől kezdve napjainkig több mint húsz »színes forradalom« zajlott le világszerte, amelyek nagy része sikerrel döntötte meg a regnáló hatalmakat”. Legismertebbjeik a belgrádi „buldózer-forradalom” (2000), a grúziai „rózsás forradalom” (2003), az ukrajnai „narancsos forradalom” (2004) és az Euromajdan (2013–14), a kirgiz „tulipános forradalom” (2005) és a macedón „színes forradalom” (2016–17). Ide sorolhatók a 2011-es „arab tavasz” megmozdulásai is, Tunéziától kezdve Líbián és Egyiptomon át Szíriáig. Ezekhez hasonlók buktatták meg a romániai Ponta-kormányt 2015-ben, efféle kísérletet láthattunk 2018-ban Szlovákiában, de ilyesmik szerveződtek 2018–19 fordulóján Budapesten és 2019–20-ban Szerbiában is, s vannak folyamatban Bulgáriában.

Békés Márton teljes írása a Látószög blogon olvasható.