Békés Márton: „Nem állja útját se tenger, se part”

  •  
  •  

1989-ben nem a nemzetközi nagyhatalmi konstelláció változása, a várva várt Nyugat rendre elmaradozó segítsége vagy a szovjet represszió enyhülése és a kommunista rezsimek puhulása vezetett felszabaduláshoz. A változás sokáig érlelődött, komoly előzményei voltak és alulról jött.

Hárommilliónál több honfitársunknak, akik a mai magyar társadalom közel egyharmadát alkotják, életkorából kifolyólag nincsen emléke 1989/90-ről, hiszen a rendszerváltoztatás után születtek. Nem éltek Kádár János országában, egyetlen percet sem töltöttek el életükből úgy, hogy diktatúra lett volna, ők már egy szabad, idegen megszállástól mentes, független országba születtek. Nem ismerik a hétfői adásszünetet, a lengyelpiac és a világútlevél fogalmát, a GMK, TTT, KMK és KGST rövidítéseket.

Én – már vagy még – ahhoz a nemzedékhez tartozom, amelyiknek nem kellett kisdobosnak lennie, amelyik éppen, hogy nem tanult oroszul, látta a televízióban a berlini fal lebontását és a Ceauşescu házaspár kivégzését, élete első kollektív élménye pedig 1993-hoz kötődik, amikor a Kacsameséket megszakították Antall József miniszterelnök halála miatt. A nálam egy fél nemzedékkel idősebbek öntudatosabban dekódolhatták a folyamatokat a Bonanzai Banzai-dalszövegeken („A fiúk, a lányok most összejöttek / Hanyagok és jól öltözöttek”), a bekövetkező címercserén, ’56 tételének a történelemérettségiből való kivételén vagy a VHS-en kikölcsönözhető Rambo-trilógián keresztül.

Békés Márton teljes írása a Látószög blogon olvasható.