Frank Füredi: Miért nem egy szó csupán a szabadság a sok közül?

  •  
  •  

Ez a könyv két fontos és egymással összefüggő témát boncolgat, amelyeknek mindegyike jelentős, sőt meghatározó szerepet játszik a korszellem alakulásában.

Az első a szabadság, s hogy miért nem tekinthetjük soha eleve adottnak, jóllehet az emberiség ősidők óta oly nagy becsben tartja. Schmidt Mária könyvének olvasása közben újra és újra Hannah Arendt filozófus aforizmája ötlött eszembe: „a szabadság ritka megjelenésének csodája”. A könyv oldalait uraló történet azt a harcot meséli el, amelyet Magyarország és a szovjet tömb többi országa vívott a nemzeti függetlenségért és a szabadságért. A szerző arra emlékezteti olvasóját, hogy ezek az országok kivívták ugyan a szabadságot, de szabadságuk soha nem vehető megmásíthatatlan adottságnak.

A könyvet átszövő másik téma az, hogy mennyire elválaszthatatlan egymástól a nemzeti és kulturális szuverenitás. Napjainkban, amikor a kulturális konfliktusok a világ számos részén a mindennapi élet részévé váltak, a nyugati olvasó is haszonnal olvashatja, mit ír Schmidt Mária Magyarország e téren felhalmozott tapasztalatáról. A kelet-európai kommunistaellenes forradalmak diadala jelentős fejlemény volt, de ezzel a szabadságért folytatott küzdelem nem ért véget. Mint Schmidt Mária kifejti, a kelet-európai társadalmaknak azzal a kihívással kellett megbirkózniuk, miképp gondoskodhatnak róla, hogy a formai függetlenség valóságos tartalmat nyerjen, miközben jelentős nyomás nehezedik rájuk annak érdekében, hogy kulturális örökségük és szuverenitásuk egy részét a globalizált nyugati életforma vonzó árubősége kínálta illúziókra váltsák át.

MÁRA EGYÉRTELMŰVÉ VÁLT, HOGY A SZOVJETUNIÓ ÖSSZEOMLÁSA NEM HOZTA EL A TÖRTÉNELEM VÉGÉT.

A liberalizmus, Francis Fukuyama jóslatával ellentétben, nem maradt kihívók nélkül a színen. A klasszikus liberalizmussal szakító mai liberalizmus elitista és antidemokratikus ideológiává vált, amelynek rögeszméje lett az identitáspolitika. Schmidt Mária rámutat, hogy Magyarország esetében a liberalizmus egyfajta komprádor ideológia szerepét tölti be, amely igyekszik leválasztani a kelet-európai társadalmakat hagyományos kultúrájukról és a kaliforniai egyetemi kampuszokon, illetve a Netflix stúdióiban kitalált legfrissebb hóbortokat próbálja ráerőltetni ezekre az országokra.

Miközben felidézi a második világháborút követő évek történelmi eseményeit, Schmidt Mária kimutatja, hogyan fordult át a világ hidegháborús megosztottsága Európa kulturális felosztásába, amelynek következtében a nyugati világ-szerte kulturális konfliktusok szabadultak el.

Az angol-amerikai közönség zavarónak találhatja e könyvet, mert nem kevesebbet kínál, mint ellenszert a nyugati társadalmak szándékos múltfelejtésére. Kiderül belőle, hogy a nyugati kormányok nem jártak el mindig tisztességesen a Szovjetunióval szemben, továbbá, hogy olykor nagyon is készségesen alkalmazkodtak a vasfüggöny realitásához. A szerző emlékeztet bennünket arra, hogy miközben a Nyugat elitje és értelmisége önelégült és kényelmes életet élt a hidegháború idején, a totalitárius kommunizmus elnyomása alatt élő népek milliói korántsem voltak elragadtatva az enyhülés és a békés egymás mellett élés nemzetközi rendszerétől.

Az 1970-es években a nyugati kormányok és tanácsadóik úgy képzelték, hogy a világ hidegháborús megosztottsága örökké tart. A kor divatos konvergencia-elméletei azt hirdették, hogy a két világrendszer, a kommunizmus és a kapitalizmus fokozatosan közelít egymáshoz. A nyugati vezetők és szakértőik legtöbbje megszokta, hogy alkalmazkodjék a hidegháborús viszonyokhoz, teljes meglepetésként érte tehát őket a Szovjetunió felbomlása és a Kelet-Európa-szerte kirobbanó forradalmak hulláma.

A teljes írás a Látószög blogon olvasható.