Kormányzásképtelen a hatpárti szivárványkoalíció

  •  
  •  

Európában rendkívül ritkák és nagyon instabilak az olyan sok pártból álló kormánykoalíciók, amelyet a magyarországi ellenzék akar létrehozni 2022-ben: az EU 27 tagállama közül csupán hat olyan van, ahol négy vagy annál több párt összefogásának köszönhetően alakult meg a hivatalban lévő kormány. Ezek szinte mindegyike rendkívül ingatag, több közülük az elmúlt hetekben bukott meg. A koalíciós problémákkal küzdő tagállamokban a politikai instabilitás a járvány elleni védekezést is hátráltatta. A hétpárti koalíciós kormány vezette Belgium például végig a legrosszabb mutatókat produkálta a járvány során, ráadásul az ország első, átgondolatlan oltási programja is csődöt mondott. A mostani ellenzéki szivárványkoalíció nem csak azért hozhat kormányzásképtelenséget, mert sok pártból áll, hanem azért is, mert nincsen közös értékalapjuk. Emiatt bomlanak fel sorra az ellenzéki vezetésű településeken az együttműködéseik, de a kétpárti MSZP-SZDSZ fémjelezte kormánykoalíció is hasonló okok miatt bomlott fel 2010 előtt. A történelem is figyelmeztet: a dualizmus időszakának „habarékellenzéke” az 1906-os kormányalakítást követően a belső ellentétek miatt nem tudta megvalósítani célkitűzéseit, majd 1910-ben kétharmaddal váltotta le őket Tisza István Nemzeti Munkapárt élén.

A XXI. Század Intézet legújabb elemzése azt vizsgálja, mennyire gyakoriak és működőképesek a sokpárti kormánykoalíciók Európában, miután a magyarországi ellenzék egy hatpárti kormánykoalíciót hozna létre 2022-ben.

A koalíciós kormányzás mindenhol instabilitást hoz

A politikai stabilitást alapjaiban befolyásolja egy országban, hogy a kormány mögött mekkora parlamenti többség van, koalíciós kormány van-e, vannak-e kormányválságok, gyakoriak-e az előrehozott választások. A koronavírus-járvány megmutatta, hogy azok az országok tudtak cselekvőképesen és hatékonyan fellépni a különféle krízishelyzetek során, amelyek politikailag stabilak, míg a koalíciós problémákkal küzdő tagállamokban a politikai instabilitás hátráltatja a járvány elleni védekezést. Mindez azért van, mert a koalíciós feszültségek és ellentétek miatt nem voltak képesek gyorsan reagálni az eseményekre, a korlátozó intézkedéseket is késve hozták meg tavaly tavasszal.

Az Európai Unió 27 tagállamából húszban van hagyományos értelemben vett koalíciós kormányzás. Ezeknek a koalíciós kormányoknak a többsége kettő, legfeljebb három pártból áll, csupán hat olyan uniós tagállam van, ahol négy vagy annál több párt együttműködésének köszönhetően jött létre a hivatalban lévő kormány.

A politikai szempontból az egyik leginstabilabb ország az etnikailag is megosztott Belgium, ahol jelenleg egy hétpárti kormánykoalíció van hatalmon. A 2019. május 26-i belga választások után – amikor egyszerre szövetségi parlamenti, regionális, valamint európai választásokat is tartottak – 2020. szeptember végéig (tehát csaknem 500 napig) nem sikerült kormányt alakítani. A földrajzi, nyelvi és kulturális különbségek nyomán régiókra, illetőleg közösségekre szabdalt országban mindez nem ismeretlen jelenség, ugyanakkor a 2019-es választás utáni helyzet a korábbiakhoz képest még bonyolultabb volt, ugyanis Flandriában a jobboldali pártok, Vallóniában viszont a baloldal erősödött meg.

A belga politikai instabilitás és a koalíciós kormány kormányzásképtelensége a koronavírus-járvány elleni küzdelemre is rányomta a bélyegét: itt fertőződtek és haltak meg a legtöbben Európában a koronavírus miatt.

Ugyancsak a cselekvőképes kormány hiányának tudható be, hogy Belgiumban komoly problémák akadtak az oltási programmal kapcsolatban is, emiatt a január első felében új tervet kellett kidolgoznia a kormánynak. Erre azért volt szükség, mert miközben az unió legtöbb országához hasonlóan Belgiumban is 2020. december végén kezdődött az oltási program, az első héten csupán néhány száz embert oltottak be.

A koalíciós kormány, illetve a kormányalakítási problémák okozta politikai instabilitás eredményeként a belga gazdaság sem remekelt az elmúlt években. Az ország gazdasága már a koronavírus megjelenése előtti években is csupán 1 százalék körüli növekedést tudott produkálni. Az ország államadóssága is Európában az egyik legmagasabb, az éves GDP több mint 110 százaléka. A fogyasztói konjunktúraérzet pedig a gyengülő gazdaság és a politikai instabilitás miatt lehangoló képet mutatott az országban már a koronavírus-járványt megelőző években is.

Szintén politikai instabilitástól szenvednek a szomszédos Szlovákiában, ahol a 2020. február 29-i parlamenti választások után Igor Matovič (OĽaNO) vezetésével alakult új négypárti koalíció kormány.

A járvány második hulláma azonban az elsőnél sokkal súlyosabban érintette Szlovákiát, ami komolyan próbára tette az ország működőképességét. Mindez a négypárti koalíciós kormány részéről egyre inkább elhamarkodott, megfontolatlan intézkedések meghozatalával párosult, ami tovább rontotta a kialakult helyzetet. A kialakult helyzet elsődleges okaként legfőképp a kormánykoalícióban kirobbant vitákat lehet megjelölni, amik mára különösen Igor Matovič miniszterelnök és Richard Sulík miniszterelnök-helyettes és gazdasági miniszter (SaS) között váltak látványossá.

A megbetegedések számának újbóli növekedésével a koalíciós felek közti konfliktus új erőre kapott. Matovič további tesztelést sürgetve újfent Sulíkot kezdte el okolni a kialakult helyzetért, míg a gazdasági miniszter – immár Zuzana Čaputová köztársasági elnökkel az oldalán – a járványkezelés irányításának, szakértőknek történő átadására kérte a miniszterelnököt, aki több alkalommal is negligálta a járványügyi szakemberek véleményét az egyes intézkedések meghozatalakor. A sok esetben nyilvánosan, a szlovák sajtón keresztül történő üzengetések különösképp Igor Matovič-ot jellemezték, aki sokszor az érzelmeitől vezérelve nyilatkozott a szlovák sajtónak. A miniszterelnök több alkalommal is hevesen bírálta Sulíkot, egy december közepén tartott rádióinterjúban pedig egyenesen idiótának nevezte, majd lemondásra szólította fel a gazdasági minisztert. A felek közti ellentéteknek mára komoly hatása lett a kormánykoalíció egységére, ami miatt sokan az előrehozott választások kiírásának lehetőségét is felvetették.

Olaszország is jó példa arra, hogy milyen politikai káoszt és kormányzásképtelenséget eredményezhetnek a sokpárti koalíciós kormányok.

Az olasz politika hagyományosan instabil, a 2018-as olasz parlamenti választáson a jobbközép pártszövetség gyűjtötte a legtöbb mandátumot, a második az Öt Csillag Mozgalom, amely az egyedi párteredmények közül a legjobbat produkálta, míg a Matteo Renzi vezette, addig kormányzó balközép pólus a vártnál is gyengébben szerepelt. Az államfő Giuseppe Contét, az euroszkeptikus Öt Csillag Mozgalom és a jobboldali Liga miniszterelnök-jelöltjét bízta meg az új olasz kormány megalakításával.

Olaszországot bő egy évig irányította ez a kormánykoalíció. 2019 augusztusában Matteo Salvini, a Liga vezetője és egyben belügyminiszter bizalmatlansági indítványt jelentett be Conte ellen, aki emiatt lemondott posztjáról. Salvini vélhetően azt remélte, hogy ezáltal előrehozott választásokat kényszerít ki, amelynek a közvélemény-kutatások alapján pártja lett volna toronymagasan az esélyese. Az Öt Csillag azonban összefogott az addig ellenzékben lévő Demokrata Párttal, és megállapodott vele a kormányalakításról. A Giuseppe Conte vezette négypárti koalíciós kormány 2021 januárjáig húzta, miután Matteo Renzi bejelentette január 13-án az Élő Olaszország (IV) minisztereinek visszahívását a kormányból.

Ugyancsak kormányválságok sora jellemzi a négypárti koalíció vezette Szlovéniát és Hollandiát is, utóbbi országban nemrég bukott meg idő előtt a kormány.

De nem csak a sokpárti koalíciókon belül gyakoriak a feszültségek, még az olyan egy párt által dominált kormányokban is instabil helyzetek állhatnak elő, mint a PiS által vezetett lengyel koalíciós kormány. A Magyarország egyik legfontosabb európai szövetségesének számító országban a kormánykoalíció két törpepártja közül az egyik, a Szolidáris Lengyelország mivel nem tartja eléggé keménynek a varsói vezetés fellépését az EU-val szemben, többször fenyegetőzött az utóbbi időszakban a koalíció felbomlásával.

Komoly bajba sodorná egy hatpárti kormánykoalíció Magyarországot

A XXI. Század Intézet által tavaly publikált Európai Stabilitás Index alapján Magyarország az egyik legstabilabb ország az Európai Unióban, mely a gazdasági stabilitás mellett jelentős részben annak köszönhető, hogy cselekvőképes kormánya van. Jól látszik, hogy a politikai stabilitás az egyik legnagyobb érték ezekben a válságos időkben, amit visszaigazolnak az elmúlt egy év eseményei is: Magyarország tavaly tavasszal gyorsan reagált a koronavírus megjelenését követően, sikerült a járvány folyamán végig garantálni az ország stabilitását, a gazdasági válságot is megfelelően tudta kezelni az ország.

A magyarországi ellenzéki pártok által létrehozandó hatpárti koalíciós kormány ezt a versenyelőnyt sodorná veszélybe, ugyanis egy ilyen szivárványkoalíció még azokban az országokban is ritka, amelyek hozzászoktak a koalíciós kormányokhoz.

Európában csupán a politikai szempontból rendkívül instabil Belgiumban van rá példa. Szintén rendkívül ritka, hogy a szélsőjobboldal a balliberális pártokkal fogjon össze és úgy hozzanak létre koalíciós kormányt. Azokban az európai országokban, ahol koalíciós kormányok irányítanak, főként egy politikai oldalon álló pártok fognak össze. Németországban ugyan a szociáldemokraták és a kereszténydemokraták alkottak kormányt, de ott is csak három nagy (CDU/CSU két külön párt) pártformációról összefogásáról van szó. Magyarországtól mindenképpen idegen az ilyen típusú koalíciós irányítás: a baloldal eddig csak a liberálisokkal fogtak össze, míg 1998 és 2002 között Orbán Viktor vezetésével csupán jobboldali pártokból álló koalíciós kormány vezette az országot.

A mostani magyarországi ellenzéki próbálkozásokhoz kísértetiesen hasonló politikai felállásnak lehettünk tanúi a dualizmus idején is Magyarországon. Akkor a „Habarék Párt” egy 19. századi gúnynév volt az Egyesült Ellenzék nevű pártformációra. Az Apponyi Albert által vezetett párt 1867-es alapon állt és egyaránt voltak benne konzervatív és liberális politikusok, így érthető módon a kortársak nem éppen dicsérően „habarék” pártnak nevezték.

Miután a külső és belső ellentétektől szabdalt „szövetkezett ellenzéknek” hosszú idő után – 1906-ban – sikerült kormányt alakítania, a kormányzásképtelen ellenzéki koalíció belső ellentétei, programjának kényszerű feladása, valamint sorozatos hibái miatt szinte a kezdetektől fogva teljesen meggyengült, így egyetlen célkitűzését sem sikerült megvalósítania, kudarcot vallott. A Tisza István vezetésével újjászervezett Szabadelvű Párt, akkor már Nemzeti Munkapárt néven az 1910-es választásokra felbomlott egykori „szövetkezett ellenzék” felett – a parlamenti mandátumok több mint 60 százalékát megszerezve – kiütéses győzelmet aratott.

A történelem mintha ismételné önmagát: miközben Orbán Viktor már több időt töltött a hivatalában, mint Tisza Kálmán, az ellenzék ismét „habarék” jelleget öltött, amely egy olyan hatalomtechnikai alkukon alapuló ellenzéket akar létrehozni, amelynek sem közös ideológiája, sem közös víziója nincsen, így kormányzásképtelen.

A mostani ellenzéki koalíció nem csak azért okozhat kormányzásképtelenséget az ország élén, mert sok pártból áll, hanem azért is, mert abban ellentétes gondolkodású pártok vesznek részt. A zöldpolitikusoktól kezdve szélsőbaloldali gondolkodókon át egészen a szélsőjobboldalig tartó szövetség nem tud megállapodni konkrét szakpolitikai kérdésekben, így például az sem világos, hogy milyen adórendszert, milyen nemzetpolitikát vagy éppen szociálpolitikát folytatnának.

Mind az 1998 és 2002 közötti jobboldali koalíciós kormány, mind az 2002 és 2010 közötti balliberális kormányok instabilak voltak, ami az ország teljesítőképességén is megmutatkozott. Ez főként a 2002 utáni időszakra volt jellemző, amikor 3 miniszterelnök is követte egymást a belső feszültségek miatt.

A koalíciós feszültségek leginkább akkor váltak láthatóvá, amikor Gyurcsány Ferenc kormányzásának utolsó hónapjaiban már csak egy kisebbségi kormányt vezetett, miután annyira elmérgesedett a viszonya az SZDSZ-el, hogy azok visszahívták a minisztereiket a kormányból. A baloldali koalíciós kormányok okozta politikai instabilitás hatására az ország lemaradt versenytársaitól, a magyar gazdaság gyakorlatilag összeomlott. Maga Gyurcsány Ferenc beszélt a 2006-os őszödi beszédben arról, hogy semmilyen elképzelésük nincsen a jövőbeli tervekről, csupán vízió nélküli ötletelésről szól a kormányzásuk.

Borítékolni lehet tehát, hogy a balliberális politikusok kormányra kerülésük esetén azonnal politikai káoszt hoznának magukkal.

Ez már jól látható az egyes ellenzéki vezetésű önkormányzatokban is, ahol felbomlott a szivárványkoalíció. Ilyen település Göd, Eger, Szolnok, Pécs vagy például Ferencváros, ahol néhány hónap alatt egymásnak estek az ellenzéki politikusok. Több ellenzéki polgármester csak a rendkívüli jogrendnek köszöneti azt, hogy hivatalban maradt, hiszen annak köszönhetően egyszemélyben képesek döntéseket hozni. Ugyanez várható tőlük kormányon is, ahogyan 2010 előtt az MSZP-SZDSZ-koalíció is felbomlott, úgy ez a még színesebb hatpárti összefogás is erre a sorsra van ítélve.