Nagy Ervin: Az európai jobboldal újratervezése

  •  
  •  

Történelmi találkozó volt múlt héten. Morawiecki, Salvini és Orbán Viktor letette az új jobboldal alapjait Budapesten.

Az első gondolat a bátorságé. Hisz láthatjuk, láthattuk eddig is, hogy mi történik azzal a politikussal, közéleti szereplővel, művésszel, tudóssal és most már egy bátor kapusedzővel is, aki nem ért egyet a progresszív véleménydiktatúra dogmáival. Aki másképp látja a világot, mint a haladó baloldal. De fontos az is, hogy egy olyan modern, de a hagyományokhoz visszatérő jobboldali együttműködés irányába történt előrelépés, ami komoly alternatívája lehet a balra tolódott és identitásválságba került Európai Néppártnak is.

Az ezredforduló óta a hagyományos jobb- és baloldalt meghaladó, részben újraértelmező politikai törésvonalak jöttek létre Európában. A legmélyebb ellentét ma a klasszikus balliberális pártok romjain kialakult globalista és kozmopolita csoportok, illetve a szuverenista és nemzeti politikát képviselő pártok között látható. Az előbbi föderalista, azaz minden problémát, válságot és krízist a nemzetek feletti hatalmi központokból szeretne megoldani, és legfontosabb célja az európai egyesült államok létrehozása, míg az utóbbi lokalista politikát és patrióta szemléletet követve a kölcsönös tiszteleten alapuló nemzetek Európája eszmében hisz. Magyarországon is egyértelműen leképeződött ez a szembenállás: nemzetközi baloldal áll szemben a szuverenista jobboldallal.

Az elmúlt évtized során az egyre nagyobb hatalommal bíró nem demokratikus alapon létrejött szupranacionális/transznacionális hatalmi csoportok, intézmények és központok (nemzetközi alapítványhálózatok
és NGO-k, Európai Bizottság, a 47 államot összefogó Európa Tanács, az Emberi Jogok Európai Bírósága) egyes európai kormányzatokkal karöltve kötelező, univerzális politikai elvárásokat fogalmaztak meg a globalista oldalról.

A hatalmi status quo fenntartása érdekében a nemzetközi média segítségével igyekeztek új morális kritériumként felmutatni „aktuális” progresszív politikai célokat (nyílt társadalom eszméje, multikulturális társadalom, genderelméletből fakadó új nemi identitások támogatása, drogliberalizáció, az abortuszhoz való jog tágítása). Ezzel szemben egyes uniós tagállamokban (Ausztria, Finnország, Franciaország, Hollandia és a Brexit előtt Nagy-Britannia) megerősödtek, máshol pedig kormányzati pozícióba kerültek (Lengyelország, Magyarország, részben Olaszország) azok a politikai csoportok, amelyek szuverenista társadalompolitikát és patrióta gazdaságpolitikát hirdettek meg.

A két kulturális világkép közötti filozófiai ellentét tehát politikailag is artikulálódott, sőt, szervezeti értelemben megtestesült, és ma már pontosan látjuk azt, hogy ki és mit képvisel.

Ebből a szempontból jól látszik az, hogy az Európai Néppárt már nem az a pártcsalád, amiért valaha létrejött. Nem jobboldali az a szövetség, ami hisz a multikulturális társadalomban, ami támogatja a bevándorlók integrációját. Semmi köze a jobboldalhoz annak az együttműködésnek, amely segíti a genderjogok megerősödését. Fikarcnyit sem jobboldali az a pártcsalád, ami konszenzusra jut a nyílt társadalom eszméjében, így kiáll a Soros-birodalom ékköve, a CEU működése mellett. És így tovább folytathatjuk és sorolhatjuk, hogy milyen konkrét célok megvalósításában veszítette el identitását az Európai Néppárt.

Manfred Webernek tehát nincs igaza, mikor azt mondja, hogy a Fidesz, a lengyel PiS és az olasz Liga szélsőjobbra tolódott, míg az Európai Néppárt őrzi a kereszténydemokrata és konzervatív jellegét.

A történelmi találkozó pontosan arra mutatott rá, hogy a balra tolódott, a progresszív célokat felvállaló és a liberális kulturális „elitnek” megfelelni akaró Európai Néppárt mellett van alternatívája az önálló, eredeti és szuverén jobboldali gondolatnak. És egy percig se legyen kétségünk! Most, hogy a magyar és a lengyel miniszterelnök kiegészülve az olasz Liga vezetőjével megtette az első lépést, sokan fogják őket követni. Mert a bátorság bátorítólag fog hatni.

Nagy Ervin írása a Magyar Hírlapban jelent meg.