Schmidt Mária: Nők a huszonegyedik században – Egy győzelem margójára

  •  
  •  

A XX. század a nők százada volt.

„A nő érvényesülésének nincs más akadálya, csak a nő. A nőknek küzdeniük kell, de nem a férfiak, hanem a saját félénkségük és a saját kisebbségi komplexumaik ellen. Azok a nők, akik csak a helyzetükről panaszodnak és az elméleti feminizmusba temetkeznek, sokkal nagyobb ellenségei a feminizmusnak, mint a legvadabb nőgyűlölők.”

Miss Gordon Holmes londoni banktulajdonos, vezérigazgató (1929)

A XX. században a nők minden törekvésüket elérték, minden célkitűzésüket megvalósították. Ma átlagban hét évvel tovább élnek, mint a férfiak. Tanulnak, tanítanak, dolgoznak, dolgoztatnak, vezetnek, irányítanak. Orvosok, ápolok, mérnökök, technikusok, politikusok, katonák, szakértők, nyomozók. Mégis a legjobb úton vannak afelé, hogy a XXI. századot elveszítsék. A férfiak „kiherélése”, az udvarlás, a szex, a kiegyensúlyozott férfi-női kapcsolatok ellehetetlenítése, vagyis a huszadik század végére elért egyensúlyi állapot helyett az uralkodói helyzet megcélzása, a nehezen kivívott győzelem elherdálásához vezethet. Kár lenne.

A család

„Egyre nagyobb házunk és egyre kisebb családunk van.”

Dalai Láma

A modern időkig a család vérségi alapon működő gazdasági egység volt, ahol a gyerek a családi gazdaság munkaerőutánpótlását biztosította. A születések száma magas volt, ahogy a gyermekhalandóság is. Nagy feladatot rótt a családokra, hogy az életben maradt gyermekek egészségben megérjék a felnőttkort. A gyermekszám csökkenése, a várható életkor kitolódása a modernitással, a higiéniás és közegészségügyi viszonyok robbanásszerű javulásával függött össze. Mindez alapvető változásokat hozott a családi-és a magánéletben. Abban, hogy jelentősen csökkent a szülések száma, fontos szerepet játszott a női analfabetizmus felszámolása is. A gyermekszám ugyanis a világon mindenhol összefügg az írástudással. Amint a nők megtanulnak írni-olvasni, visszaesik a születendő gyermekek száma. [1]

Nálunk Mária Terézia 1777-es Ratio Educationisa vonta be először a lányokat az oktatásba, amikor hat éves kortól mindkét nem számára előírta a mindennapos, délelőtti és délutáni iskoláztatást. Magyarország 1868-ban, Európában az elsők között tette kötelezővé az alapfokú népoktatást. [2] Nem sokkal később nyíltak meg az első női egyházi (1855-ben), majd állami (1869-ben) tanítónőképző intézetek. 1876-ban alapították az első óvónőképzőt, aminek gyakorló óvódája is volt. A lányok a század végétől (1895) érettségizhettek és az egyetemekre is beiratkozhattak. 1896-ban nyílt meg az első leánygimnázium a fővárosban, ahol a budapesti tudományegyetem első női doktora: dr. Schmidt Mária magyar–történelem szakos tanár tanított. A női munkavállalók száma is kezdett folyamatosan emelkedni. [3] Az első világháború előestéjén már több mint két és fél millióan dolgoztak az iparban, illetve a közszolgálatban, ezen belül elsősorban az oktatás és a közegészségügy területén.

Schmidt Mária teljes írása a Látószög blogon olvasható.

Cikkajánló


[pt_view id="574d475nxz"]