Mikor a magyar miniszterelnök a történelmi uniós csúcs után itthon megszólalt, egyértelművé tette, hogy fontos csatát nyertünk ugyan, de háborút nem.

Úgy tíz évig biztosan olyan nemzeti kormányra lesz még szükségünk – szerinte –, ami képes felvenni a kesztyűt a liberalizmus, valamint az ideológia által gyakorlattá tett politikából eredő globális veszélyekkel szemben. Olyan külső nyomás fog ránk nehezedni, amely a nemzeti közösségünk és az ország eddigi sikereit veszélyezteti a következő évtizedben.

A mondatok értelmezése akkor válik teljessé, akkor nyeri el értelmet, ha – átlépve az ország határait – nem csupán az ellenünk irányuló lejárató és hazug politikát szemléljük, hanem arra az uniós költségvetésre is rátekintünk, amely csaknem 841 millió (mintegy 290 milliárd forint, ami megfelel az összes magyarországi pedagógus féléves bérösszegének vagy nagyságrendekkel több, mint a dél-budai szuperkórház építésének költsége!) eurót kíván a következő hét évben az arra „érdemes” civil szervezetek közt szétosztani. Ha elfogadja az Európai Parlament a hétéves költségvetést, ha megvétózza azt, ez a tétel biztos marad.

A politika nem más, mint háború, így e mondat valamiféle tautológia is lehetne, de a kormányfő célja nyilván nem önismétlés vagy egyértelmű fogalmak közhelyszerű definiálása volt, hanem egy valós, előttünk álló, ijesztő jelenségre kívánta felhívni a figyelmünket. (Meg persze megerősítette azt is, hogy messzelátó és tudatos politikai víziói vannak, korszakot szeretne kormányaival építeni, és hosszú távra tervez.) Az egyik ilyen valós fenyegetettség az úgynevezett NGO-knak elkülönített, kiemelkedően magas összeg. Mert ha az elmúlt hétéves költségvetésre vetjük tekintetünket, akkor azt tapasztaljuk, hogy a támogatások jelentős hányada olyan, civil szervezetként bejegyzett politikai szereplőkhöz áramlott, amik az egyes tagállamokban, így Magyarországon is nyíltan balliberális értékeket képviselnek. És mivel ezek az NGO-k, hazánkban és minden olyan országban, ahol nem a balliberális értékeket képviselő kormány került hatalomra, konkrét ellenzéki tevékenységet folytattak, így bátran ki lehet jelenteni azt, hogy az uniós költségvetésből érkező „civil támogatások” jelentős része bújtatott és illegális pártfinanszírozási tevékenység volt, de félő, hogy az marad a következő hét évben is.

A civil szervezetek jogilag nem pártok, és nem is indulnak választásokon, akkor miként is lehet az uniós támogatásokat burkolt pártfinanszírozásnak tekinteni? A válasz pofonegyszerű. A civil szektorban működő, politikai célokat követő NGO-k minden tagállamban, így nálunk is indirekt befolyást szereztek a belpolitikában. Mivel Magyarországon nem balliberális kormány van, így – nem túl újszerű megállapítás – az ellenzéket támogatják, a Demokratikus Koalíciótól az MSZP-n át a Momentumon keresztül, egészen a Jobbikig. Sőt! Az uniós pénzeket felhasználva (nem demagóg módon, de mégis az adófizetők pénzéből) civil jogi formák mögé bújva az ellenzéki pártokkal közös tüntetéseket szerveznek, akcióznak, és van rá példa, hogy politikai közleményeket is jegyeznek. Mi ez, ha nem pártpolitikai tevékenység, pártpolitikai keretek nélkül?

Nagy Ervin teljes írása a Magyar Hírlap oldalán olvasható.