Németországban megalakult egy új konzervatív párt, a Bündnis Deutschland (Szövetség Németország), amely deklaráltan a jobboldalon keletkezett politikai vákuumot akarja betölteni a közeljövőben. Noha a párt jövőbeli sikerét több – adott esetben még ismeretlen – tényező is befolyásolja, az kétségtelen, hogy a CDU/CSU pártszövetség balratolódásával a konzervatív, kereszténydemokrata szavazók a politikai senkiföldjén találták magukat az elmúlt évek folyamán, míg Alternatíva Németországért (AfD) pártot sokan még mindig szalonképtelennek tartják. A felmérések szerint azonban a német választók 52 százaléka keres magának új politikai „otthont”, ami okkal enged következtetni arra, hogy igény mutatkozna egy karakteresen konzervatív pártra, amely racionális, realista és bizonyos kérdésekben pragmatikus politikát ígér. A Bündnis Deutschland (BD) programja alapján egyelőre megfelel ezeknek az elvárásoknak: elutasítják a gender-ideológiát, a női kvótákat, a beilleszkedésre képtelen bevándorlók importálását, valamint az ellenőrizetlen és illegális migrációt, amivel összhangban szigorúbb menekültpolitikát is szorgalmaznak. A párt emellett hitet tesz Németország  keresztény kulturális identitásának ápolása és megőrzése mellett, fellépne az EU centralizációs törekvéseivel szemben, továbbá a külpolitikában – a mostani ideológiavezérelt felfogással szemben – az ország érdekeit tartaná szem előtt az európai biztonsági architektúra keretein belül.

A XXI. Század Intézet legújabb elemzése arra világít rá, hogy a CDU/CSU pártszövetség miképp veszítette el konzervatív, kereszténydemokrata identitását, valamint arra is, hogy ezen balratolódás által egy olyan politikai vákuum keletkezett a német jobboldalon, amelyet egy hiteles konzervatív párt képes lenne betölteni, hiszen a választói igény adott erre.

A CDU elveszítette konzervatív identitását

Európában az elmúlt száz évben a szociál- és kereszténydemokrata pártok kétségkívül dominálták a politikai arénát, és gyakorlatilag bizonyos időközönként mindössze a politikai váltógazdaság következtében szorultak ellenzékbe. Ezek a hagyományos középpártok azonban az elmúlt évtizedekben lassú erodálás áldozataivá váltak Európa-szerte, amiben jelentős szerepet játszott, hogy a progresszív korszellemhez idomulva identitásukat megtagadták, és ezáltal gyökértelenné és vízió nélkülivé váltak. A globalizáció válságával, ami 2010 után meg inkább felgyorsult, a korábbi markáns, ideológiai határvonalak is egyre inkább elmosódtak a szociál- és kereszténydemokrata pártok között, mondanivalójukban a nemzeti identitás, a tradíciók, az önrendelkezés, a hagyományos családmodell, vagy a migráció terén egyre inkább csak árnyalatnyi különbségek voltak felfedezhetők.

Németországban sem volt ez másképp, amit jól szemléltet, hogy a 2021-es választás során szinte semmi különbség nem akadt már a kereszténydemokrata CDU/CSU és a szociáldemokrata SPD programja között, a politikai paletta bal oldaláról a „zöldek” (Bündnis 90/Die Grünen), jobbról pedig az Alternatíva Németországért (AfD) jelentette a legfőbb kihívást a két nagypártra. Végül 2021 decemberében egy szociáldemokrata–zöld–liberális koalíció vette át az ország vezetését, amihez azonban elengedhetetlen volt, hogy a CDU/CSU pártszövetség történelme leggyengébb választási eredményét érje el, mindössze 24 százalékot szerezve. 1953 óta nem adódott arra példa, hogy a CDU 30 százaléknál kevesebb szavazatot kapjon a szövetségi választáson, sőt 19 alkalomból 12-szer 35 százaléknál is többen voksoltak a pártra. Egy ilyen mértékű mélyrepülésnél okkal merül fel a kérdés, hogy hová tűnt az évek alatt többmillió kereszténydemokrata szavazó?

A jobbközép pártok történelmi vereségéhez kétségkívül hozzájárultak olyan események, mint az Angela Merkel visszavonulása után kitört öröklési harc, az elmúlt évek belpolitikai krízisei vagy Armin Laschet kancellár-jelölt karakternélkülisége, azonban jóval mélyebb, és strukturálisabb problémák is adódtak a párt háza táján.

Merkel regnálása idején – a személyes támogatása fenntartása érdekében – több esetben is engedett a korszellemnek, például a sorkötelezettség megszüntetése, vagy az atomenergiával való szembefordulás terén, míg a Willkommenskultur meghirdetésével élen akart járni, ami végül politikai öröksége legnagyobb tévedése lett. De ide citálható az a 2017-es Bundestag szavazás is, amelynek során a „kereszténydemokrata” CDU tagjainak negyede (75 képviselő) támogatta az azonos neműek házasságát, valamint lehetővé tették a gyermekek örökbefogadását is számukra. Már ekkor számottevő választópolgár ábrándult ki a CDU-ból, a statisztikák szerint közel egymillióan pártoltak át az AfD-hez. Az ezt követő években hiába folytatódott az egykoron kereszténydemokrata párt balratolódása, a bevándorlásellenes AfD ebből érdemben már nem tudott profitálni. Ennek oka, hogy a párt fölött a választási szociológia szempontjából – a fősodorbeli pártok és a média közbenjárásának hála – van egy üvegplafon, ami miatt a választók nehezen szánják rá magukat, hogy egy szalonképtelennek titulált pártra szavazzanak.

Tovább a merkeli úton

Miután Merkelnek minden befolyását latba vetve, hatalomtechnikai alkuk árán sem sikerült biztosítania, hogy kijelölt örököse kövesse a CDU élén (Annegret Kramp-Karrenbauer és Armin Laschet is megbukott e tekintetben), a párt élére visszatérhetett az a Friedrich Merz, aki az ex-kancellár legnagyobb párton belüli riválisa volt az elmúlt húsz évben. Noha Merz pártelnökké való választása előtt azzal kampányolt, hogy a „CDU-nak vissza kell térnie kereszténydemokrata gyökereihez”, a fiatal progresszív szavazók megnyerése érdekében – akik a liberális FDP-t és a zöldbaloldalt preferálták a 2021-es szövetségi választáson – végül mégis hitet a párt „modernizálása” mellett. Többek között bármiféle együttműködést kizárt az AfD-vel, kiállt az LMBTQ párok örökbefogadási joga mellett és a CDU legutóbbi pártkonferenciája eredményeként bevezette a női kvótát, 559 delegált támogatása és 409 ellenzése mellett.

Ennek következtében pedig 2024 elejétől 40 százalékos, 2025. július 1-től pedig 50 százalékos női kvótának kellene érvényesülnie a testületi posztokra, egyébként annak ellenére, hogy a tapasztalat szerint a kvóta-alapú egalitárius törekvések nem járnak orvosló erővel, mivel az alkalmasság, a teljesítmény és a tudás helyett ideológiai célokat szolgálnak. Egyre inkább úgy tűnik, tehát, hogy kereszténydemokrata perspektíva immár csak a párt nevében jelenik meg, miután – a fentiekben felsoroltak mellett – a CDU-nak semmiféle mondanivalója nincs az egyre növekvő keresztényüldözésről, az életvédelemről, vagy a bioetikáról.

Merz színrelépése sem segített a gyökerekhez való visszatérésben, hiszen hiába választották meg a párt elnökének 2022. január 22-én, a CDU támogatottsága minimális mértékben, 24 százalékról 28 százalékra nőtt az elmúlt évben. Ennél jóval jelentősebb növekedés lett volna indokolt, hiszen az orosz–ukrán háború kitörése után a szociáldemokrata–zöldbaloldali–liberális kormány támogatottsága valóságos mélyrepülésben van. Ennek következtében nem meglepő, hogy az Insa közvélemény-kutató intézet szerint a német választók 52 százaléka keres új politikai „otthont” magának, a Forsa közvélemény-kutató intézet pedig azt mutatta ki, hogy 63 százalék szerint egyik párt sem képes megoldani Németország problémáit. Ez pedig arra enged következtetni, hogy adott esetben indokolt lehet egy olyan új pártot alapítani, amely a kiábrándult polgári-konzervatív szavazókat akarja megszólítani: a Bündnis Deutschland (BD) pedig éppen erre készül.

Nemzeti-konzervatív sarokkövek

A párt programja olyan elemek sokaságát tartalmazza, ami egy valóban konzervatív párttól elvárható, kezdve például azzal, hogy a BD álláspontja szerint meg kell őrizni és ápolni kell Németország keresztény kulturális identitását, regionális sokszínűségét, hagyományait és szokásait, ezeket a szempontokat pedig az oktatásban is hangsúlyosabbá kell tenni. Ezzel összefüggésben az is kiemelendő, hogy a német nyelvet az identitás elemi részének tekintik, ezért elutasítják azokat az ideológiai iránymutatásokat – például a zöldbaloldal által –, amelyek ennek megváltoztatására törekednek. Egyébként valamilyen szinten a CDU is partnernek bizonyult a német nyelv „modernizálásában”, hiszen 2021 júniusában még a „kereszténydemokrata” vezetésű nagykoalíció alatt vezették be a német hírügynökségek a gendersemleges híradót.

Noha Magyarországról nézve a nyelvért folytatott küzdelem szinte banális problémának tűnhet, de a Bündnis 90/Die Grünen párt az LMBTQ-lobbi zászlóshajójaként egy „befogadóbb” nyelv megalkotása érdekében már meg is kezdte a német nyelv kolonizációját. Sőt még egy „genderrendőrséget” is bevezetnének annak vizsgálatára, hogy egy adott törvény elősegíti-e a nemek közötti egyenlőséget. Amennyiben nem, akkor a Szövetségi Esélyegyenlőségi Alapítvánnyal (Bundesstiftung Gleichstellung) karöltve közbeavatkoznának. Ebből adóadóan a zöldbaloldal teljes mellszélességgel támogatja az ún. „gendercsillag” használatát (pl. Bürger*innen [állampolgárok és állampolgárnők]) is, amelynek alkalmazása mind írásban, mind szóban nemcsak nehézkes, hanem nevetséges is. A Bündnis Deutschland azonban azt vallja, hogy az állami intézményekben – különösen az oktatás terén – a német nyelvet a természetes módon kialakult formájában kell használni, de a magánszférában sem érheti hátrány azokat, akik a német nyelvet annak természetesen kialakult formájában használják.

Emellett a konzervatív párt szerint szigorítani kell az ország menekültpolitikáján, és csak olyanokat szabad beengedni az országba, akik igazolni is tudják jogosultságukat a menekült státuszra, hiszen 2015-ben is megmutatkozott, hogy –  a hivatalosan nyilvántartott statisztikák szerint – az Európába érkező 1,3 millió migráns közül mindössze 330 ezer menekült kérelmét bíráltak el pozitívan, akiknek közel fele, 137 ezer ember Németországban települt le. Miután az illegálisan Európába – és különösen Németországba – érkező bevándorlókat sem sikerült maradéktalanul deportálni az elkövetkező években sem, a Pew Research Center adatai szerint már 2017-ben már több mint egymillió migráns tartózkodott illegálisan Németországban. A 2015-ös Willkommenskultur meghirdetése kapcsán pedig nem lehet szó nélkül elmenni Angela Merkel történelmi felelőssége mellett, hiszen a kancellár befogadáspárti döntése felszínre hozta azokat – a progresszív elitek és a média által évtizedeken át elnyomott – társadalmi feszültségeket, amelyek a multikulturalizmus működésképtelenségéből adódtak. Miután bebizonyosodott, hogy az idegen kultúrájú tömegek befogadásával Európa vallási–etnikai problémákat importál, ezért a Bündnis Deutschland programja szerint „nagyobb jelentőséget kell tulajdonítani a segítségnyújtásnak a kibocsátó országokban” – ahogyan egyébként azt a magyar kormány 2015 óta következetesen vallja.

Ide kívánkozó megállapítás, hogy a Németországot jelenleg vezető baloldali koalíció december elején bejelentette, hogy jelentős mértékben megkönnyítené a német állampolgárság megszerzésének feltételeit, amit tudván a bevándorlók szegényes nyelvi készségeiről, és integrációs hajlandóságának hiányáról nehezen lehet másképp értékelni, mint szavazatvásárlási kísérletet.

A cél: egy szuverenista Németország

Az újonnan megalakult konzervatív párt amellett is hitet tett, hogy az Európai Uniót a szubszidiaritás elvének megfelelően kell újjászervezni, ami azt jelenti, hogy a nemzeti szinten kizárólagos hatáskörrel kell rendelkeznie a tagállamoknak azokon a szakpolitikai területeken, ahol hatékonyabban tudnak cselekedni a brüsszeli bürokráciánál. De egyébként azt is szorgalmazzák, hogy az Európai Bizottság által 2017-ben kiadott „Európa jövőjéről szóló fehér könyvben” a negyedik forgatókönyvet kell megvalósítani, amely egy kevésbé centralizált, ám hatékonyabb unió képét vázolta fel. A realitás azonban azt mutatja, hogy a brüsszeli hatalmi centrum az  elmúlt években – egyre gyorsuló mértékben – a lopakodó jogalkotás és a hatáskörelvonás eszközeivel, újonnan pedig a tagállami vétó intézményének eltörlésével igyekszik föderalista törekvéseket foganatosítani. Ám a pártnak ennek ellensúlyozására is van javaslata: korszerűsíteni kell a Régiók Bizottságát, hogy a jövőben jobban tiszteletben lehessen tartani a regionális identitást és a politikai preferenciákat.

A szuverenista alapállás abban is felfedezhető, hogy a BD egy olyan külpolitika mellett áll ki, amely valóban az ország érdekeit szolgálja az európai biztonsági architektúra keretein belül, különös tekintettel a kereskedelemre.

Alapvető célként fogalmazzák meg, hogy a világ egy háborúktól és válságoktól mentes hely legyen, amelyben Németország szavának nemzetközi súlya van. Nem lehet kellően kihangsúlyozni, hogy ezek a gondolatok milyen messze állnak a jelenlegi baloldali kormánykoalíciótól, amelyik a német érdekekkel ellentétesen amerikai geopolitikai érdekeket képvisel, doktrinális külpolitikát folytat, recesszióba taszítja az ország gazdaságát, és nagyhatalmi státusza ellenére gyakorlatilag semmiféle befolyással nem rendelkezik a nemzetközi színtéren.

Az előbbiekben felsoroltak szorosan összefüggenek a környezetvédelem és az energiabiztonság kérdésével is, hiszen mostanra egyértelművé vált, hogy a zöldbaloldal által propagált Energiafordulat (Energiewende) programja zsákutcába fordult, ami már Németország versenyképességét is veszélyezteti. A Bündnis Deutschland józan, konzervatív alapállás szerint elismeri, hogy az éghajlatváltozás egy létező probléma, aminek megoldása érdekében ésszerű koncepciókat kell kidolgozni, hogy a következményeket kezelni lehessen. Azonban ezt nem tiltásokkal, dezindusztrializációs fantáziákkal és különféle „zöldadókkal” akarják elérni, hanem technológiai fejlesztések által. Ezáltal támogatják egy, az atomenergiát is tartalmazó biztonságos energiamix létrehozását, ám azt is hangsúlyozzák, hogy az energetikai átállás során a táj és a biodiverzitás megőrzését is figyelembe kell venni, és ezáltal a környezetvédelemre is nagy hangsúlyt kell fektetni.

Kihívások a párt előtt

A pártprogram alapján tehát kirajzolódik, hogy az újonnan megalakult konzervatív párt ideológiamentes és racionalitáson alapuló politikát ígér, ám a gyakorlatban ez még nem jelenti azt, hogy sikereket is képesek lesznek elérni.

Első és talán legszembetűnőbb hiányosság, hogy hiányoznak a „húzónevek” a pártból, a párt elnöke Steffen Große a sikeresnek nem igazán nevezhető Freie Wähler (Szabad Választók) törpepárt szászországi elnöke volt korábban, akinek egyelőre nem sikerült országos szinten ismert politikusokat meggyőznie, hogy csatlakozzanak a Bündnis Deutschlandhoz. Az alapítók között vannak kiábrándult CDU, CSU, SPD, FDP és AfD tagok is, ám a prominens arcok szemmel láthatóan hiányoznak a BD-ből. A közszolgálati ZDF kritikája szerint még egy Hans-Georg Maassen kaliberű politikus sem csatlakozott a párthoz, aminek megalapítása ráadásul egyelőre erőteljesen „korai AfD déjà vu” érzést kelt. Maassenről annyit érdemes tudni, hogy ő valóban a politikai nehézsúlyt képviseli, a német Alkotmányvédelmi Hivatal (Bundesamt für Verfassungsschutz, BfV) elnökeként (és egyébként a CDU tagjaként) a kezdetektől fogva elutasította az Angela Merkel által meghirdetett Willkommenskulturt. Végül, a bevándorlással kapcsolatos szakmai kritikái miatt ellehetetlenítette a német politikai elit és 2018 novemberében menesztettek a BfV éléről. Maassen tehát valóban egy húzónév lehetne a párt számára, nemcsak szakmai kompetenciája, de országos ismertsége és elkötelezett konzervatív identitása miatt egyaránt.

Mivel a BD-t alig néhány hete alapították még, és Steffen Große szerint a tagság iránt érdeklődő, online regisztráltak száma már most „négyszámjegyű”, nincs kizárva annak a lehetősége, hogy a párt lassú építkezésbe kezd a közeljövőben. Arra azonban mindenképp ügyelnie kell a BD-nek, hogy az elmúlt években is adódtak már hamvába holt próbálkozások a konzervatív középosztály képviseletére: Bernd Lucke liberális-konzervatív reformerei, vagy Frauke Petry Kék Pártja sem tudta betölteni a jobboldalon keletkezett politikai vákuumot. Emellett az is kérdéses, hogy a Bündnis Deutschland mennyire lesz képes megkülönböztetni magát az AfD-től, és – ahelyett, hogy ugyanazt a választói réteget szólítaná meg, – valóban a politikából kiábrándult szavazókat tudja majd becsatornázni. Az szintén veszélyt jelenthet a pártra, hogy minden újonnan megalapított politikai mozgalom vonzza a csalódott embereket, akik sok esetben szélsőséges nézeteket is képviselnek, ám a BD ennek orvoslására eleinte csak kétéves próbaidőre nyújt tagságot, valamint az AfD hivatalosan feloszlatott szélsőjobboldali szárnyához (Flügel) közel álló személyek csatlakozását sem engedélyezi.

Mindenesetre a Bündnis Deutschland először a 2023 májusi brémai tartományi választáson tervezi megmérettetni magát, és a fentiek tükrében nincs kizárva annak a lehetősége, hogy a várakozásokkal ellentétben jól szerepelnek majd.