2021. február

Destabilizációs hullám, ítélet Navalnij-ügyben, szankciók Ukrajnában – alább olvasható a 2021. februári Eurázsiai Figyelő.

Februárban destabilizációs hullám söpört végig több posztszovjet államon, a különböző szintű választásokat követően számos országban elhúzódó politikai válság kezdődött. Grúziában az ellenzék bojkottálja a parlament munkáját, Moldovában az új elnök oszlatná fel a parlamentet, Örményországban a hadsereg követeli a miniszterelnök távozását. Oroszországban ítélet született Navalnij ügyében, Ukrajnában pedig szankciókat hoztak egy sor ellenzéki politikussal szemben.

BELARUSZ

Megszilárdulni látszik a Lukasenka-rendszer. Miután a tavalyi elnökválasztásokat követően sokan már Aljakszandr Lukasenka elnök bukását vízionálták, idén februárra úgy tűnik, a kormányzat teljesen átvette a kezdeményezést. Azt Szvjatlana Cihanovszkaja, az ellenzék emigrációba kényszerült vezetője is elismerte, hogy hívei elvesztették az utcát, de a minszki Összbelarusz Népi Gyűlésnek köszönhetően a közélet tematizálásában is háttérbe szorult a narratívájuk. A Gyűlésen nyíltan deklarálták az ország Oroszország, valamint Kína melletti elköteleződését, és számos, szimbolikus döntés lehetőségét is felvetették, amelyek a tüntetők nézeteinek háttérbe szorítását célozzák.

GRÚZIA

Letartóztatták az ellenzék vezetőjét. Letartóztatták Nika Meliát, az ellenzéki Egyesült Nemzeti Mozgalom vezetőjét, ami tovább élezheti a kormány és a parlament munkáját bojkottáló ellenzék tavaly november óta húzódó konfliktusát. A grúz válság hátteréről bővebben a destabilizációs hullámról szóló elemzésünkben olvashatnak.

MOLDOVA

Sandu alkotmányt sértett, de kitart. Maia Sandu, Moldova elnöke az alkotmánybíróság elmarasztaló döntése ellenére is kitart Natalia Gavriliţa miniszterelnöki jelölése mellett, megpróbálva elérni a parlament feloszlatását. A Moldovában kiéleződő alkotmányos válságról ide kattintva olvashatnak hosszabban.

OROSZORSZÁG

Börtönbe küldték Alekszej Navalnijt. Február 2-án egy moszkvai bíróság letöltendőre módosította Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus és blogger felfüggesztett börtönbüntetését, közel három évre börtönbe juttatva a tavalyi mérgezési botrányát követően világszerte ismertté vált férfit. A Navalnij-ügy hátteréről erről szóló elemzésünkben olvashatnak. Február 20-án Navalnij ellen újabb elmarasztaló ítélet született, 850 ezer rubel, azaz kb. 3,5 millió forint bírságot szabtak ki rá, amiért tavaly az orosz alkotmánymódosítási népszavazás mellett kampányoló videóra reagálva megsértette az abban szereplő második világháborús veterán, Ignat Artyemenko becsületét, mivel a videó szereplőit megvásárolt árulóknak és becstelen embereknek nevezte.

ÖRMÉNYORSZÁG

Pasinján távozását követelik. November után ismét kiújultak a Nikol Pasinján miniszterelnök elleni tiltakozó akciók, miután konfliktusba keveredett a hadsereg vezérkarával. Az örményországi politikai helyzetről is írunk a destabilizációs hullámot elemző írásunkban.

UKRAJNA

Szankciók és titkosszolgálati vizsgálódások. Az ukrán vezetés februárban szankciókat vezetett be saját állampolgárai, két aktív képviselő, Tarasz Kozak és Viktor Medvedcsuk, valamint párjaik ellen. Az oroszbarátnak tekintett politikusok a kormánypárt fő riválisának tekinthető Ellenzéki Platform – Az Életért párt képviselői, ráadásul ők álltak a három legnépszerűbb ellenzéki hírcsatorna, a ZIK, a NewsOne és a 112-es mögött, amelyek – mivel a szankciók az érintettek vagyonának befagyasztását is magukba foglalják – megszűntették a sugárzást. Ukrajna Biztonsági Szolgálata (SZBU) eközben hazaárulással és nemzetiségi uszítással vádolt meg egy másik ellenzéki politikust, a menedékjoggal Spanyolországban élő Anatolij Sarijt, az említett tévécsatornák egyik népszerű elemzőjét, Jurij Dudkint pedig letartóztatták, szintén hazaárulás vádjával. Február elején a kormánnyal szemben kritikus, anonim Telegram-csatornák állítólagos adminisztrátorai ellen is fellépett a titkosszolgálat, azok orosz eredetű finanszírozására hivatkozva.