Eljövendő konzervativizmus

  •  
  •  

A közeljövőben térségünk és benne Magyarország körül szerveződhet meg az új  európai jobboldal, az önmagához visszataláló Közép-Európa lehet a múlt értékeiből táplálkozó és a jövőt meghatározó új konzervatív gondolat forrása. Az elmúlt hetek eseményei különös aktualitást adnak a Kommentár folyóirat idei első számának, amely az Eljövendő konzervativizmus hívószava köré épül.

Közép-Európa önfelszabadítása

A közép-európai térség évtizedeken keresztül „történelmi átjáróház” volt, nem csupán földrajzi értelemben, úgy, mint különböző nagyhatalmak érdekszférái közt sodródó terület, de abban a tekintetben is, hogy egyfajta állandósult átmenet állapotában lévőként tekintettek rá. Békés Márton, a Terror Háza igazgatója és a Kommentár főszerkesztője a Keleten a helyzet változóban – Közép-Európa visszaútja önmagához (1990–2020) című írásában arra mutat rá, hogy míg a II. világháborút követően négy évtizeden át a kommunizmus volt az a kívülről a térségre erőltetett cél, amely felé a közép-európai országok haladtak, úgy 1989 után a Nyugatról átvett liberális demokrácia lett a kitűzött és vélhetően soha el nem érhető végállomás. Békés szerint azonban eljött az ideje Közép-Európa önfelszabadításának, annak, hogy a térség államai saját útjukra lépjenek.

Ehhez azonban először az 1989-es győzelmüket kell visszahódítaniuk, megérteniük, hogy nem a nyugati modell, hanem a nemzeti gondolat volt a harminc évvel ezelőtti változások valódi győztese.

Amint Békés írja: „a rendszerváltoztatás nagy célja ugyanis nem a Nyugathoz való kompromisszummentes csatlakozás volt, hanem az önálló nemzeti útra lépés.” A 2010-es években megkezdődött Közép-Európa visszatalálása önmagához, azonban „egyre inkább úgy látszik, hogy a régió népeinek csak együtt sikerülhet” megvédeniük saját útjukat.

Ez utóbbi gondolatban a lapszám több szerzője is osztja Békés Márton véleményét. Mészáros Zoltán vajdasági történész, levéltárvezető már írása címével (Egységes Közép-Európát, mielőbb!) cselekvésre szólít fel, hiszen a jelenlegi világpolitikai változások közepette a régió államai csak együtt tudnák megfelelően érvényesíteni érdekeiket, emellett egy „szilárd szövetség egyúttal a nyugat-európaiakkal is méltányos viszonyulást kényszerítene ki.” Mészáros szerint a közép-európaiság fontosságát eddig a visegrádi négyek ismerték csak fel, de remélhetőleg a jövőben Szerbia, Románia és más államok is érdekeltté válnak benne.

De nem csak az országoknak kell összefogniuk, „elengedhetetlenül fontos, hogy a konzervatívok kapcsolatba lépjenek egymással a régióban”, véli Miša Đurković szerb politikafilozófus, a belgrádi Európa Tanulmányok Intézetének vezetője, aki Új konzervativizmus Kelet-Európában címmel a térségben éledező konzervatív törekvésekről nyújt körképet. Đurković szerint a „konzervativizmus utolsó oázisai manapság” térségünkben találhatóak, ezek homlokterében pedig az első helyen a „nemzetek identitásának védelme áll”.

Nemzeti politika

A közép-európaiságon túl éppen a nemzeti gondolat hangsúlyozása, a globalizációval szemben a lokális identitások védelme az az eszme, ami az eljövendő konzervativizmus egyik alapja lehet. Ma a „nyílt társadalom” és a politikai globalizáció utópiája jelent veszélyt a népekre, nemzetekre nézve, hiszen egy homogén világtársadalom létrejötte óriási kockázatokkal járna. Tóth I. János filozófus, szegedi egyetemi tanár a globalizáció „beteljesülésének” számos lehetséges negatív következményével szembesíti az olvasót, amelyek között a demokratikus deficit növekedése, a totalitárius ideológiák felemelkedésének veszélye, az emberiség polgárháborús állapotba süllyedése szerepel.

Hangsúlyozza, hogy miközben a globalizáció hívei „a nemzeti kultúrát megosztónak, kizárónak és veszélyesnek tekintik”, addig „a konzervatívok a népeket morálisan értékes entitásoknak” tartják.

Orbán Balázs, a Miniszterelnökség miniszterhelyettese, parlamenti és stratégiáért felelős államtitkára úgy látja A magyar konzervatív gondolkodás mint versenyelőny című írásában, hogy a hazai konzervativizmus „vezérfonala a magyar nemzeti érdek képviselet, ezzel összefüggésben pedig az ország szuverenitásának és szabadságának megőrzése – s ezt minden eszménél fontosabbnak gondolja.” Az e megőrző küzdelem során szerzett évszázados tapasztalatunk jelenti a versenyelőnyünket, hiszen a ma a globalizáció következtében az egész világot érintő dilemmákra a magyar konzervativizmus már kész válasszal rendelkezik.

A Kommentár lapszáma pedig e régre visszanyúló politikai hagyományokra is kitekintést nyújt. Magyar konzervatív könyvek címmel öt szerző öt magyar konzervatív alapműről szóló ismertetőjét olvashatjuk, Egedy Gergely pedig Asbóth János, a kiegyezés mellett álló nemzeti konzervatív gondolkodó munkásságát mutatja be. Gali Máté történész (Rubicon Intézet, MCC) Bethlen István eszmei arcéle című tanulmányából pedig kiderül, hogy Bethlen István már száz évvel ezelőtt úgy vélte, „nemzeti demokráciára van szükségünk, mert a nemzetköziségből elég volt”, és „nemzeti politikát kell csinálnunk, mert e nélkül elveszítjük azt a biztos talajt, amelyen saját létünk és jövőnk felépül.”

Európai konzervativizmus

A biztos talajhoz, a helyhez való ragaszkodás a konzervativizmus egyik alapvető jellemzője. „A konzervatív gondolkodásmód topikus, a progresszív ezzel szemben utópikus, teleologikus”, iránya van, helye viszont nincs. Ezt már Czopf Áron történész–politológus, a lap állandó munkatársa írja A megőrzés terei című tanulmányában, amely szerint ma „a nemzet mint elsődleges politikai közösség” az a vízválasztó, amelynek viszonylatában a partikularizmus és univerzalizmus eszméinek évszázadokra visszanyúló ellentéte napjainkban megragadható. Czopf úgy véli, a nemzeti szuverenista mozgalmakhoz napjainkban is a partikularizmus 16. századi protestáns és 20. századi antikolonialista és antikommunista győzelmei biztosítják a szellemi táptalajt.

Hölvényi György, a KDNP európai parlamenti képviselője (EPP) A kereszténydemokrácia lehetőségei a 21. században című írásában napjaink kereszténydemokrata politizálásának alapjait fekteti le. „A 21. századi politika kereszténydemokrata megközelítése a szabadság és a felelősség egyensúlyán alapszik, és garantálja az emberközpontúságot”, hangsúlyos elemei pedig a perszonalizmus, a szolidaritás és a szubszidiaritás.

Európa a helyi és közösségi identitások sokféleségéből épül fel, és csak ezek megerősítésével lehet nagyobb egységet, nagyobb európai közösséget építeni.

Benedikt Kaiser német politológus, szerkesztő (Antaios Verlag, Sezession) szerint az autentikus konzervativizmus egyben az eljövendő konzervativizmus, amely „egyrészt szolidáris, másrészt patrióta.” Kaiser szerint az EU-n belül a lényegi ellentét nem az európai népek között jelenik meg, de nem is az Európa-gondolat és a nemzetek szembenállásaként. Kaiser szerint európai szintű hazafias szolidaritásra lenne szükség, amely a transznacionális tőkét és a homogenizációra törekvő piacot kiszolgáló EU-Európa elitprojektje helyett a népek családjaként teremtené meg az európai egységet. Az eljövendő konzervativizmus elkötelezett marad egy olyan Európa iránt, amely védi és nem lebontja kultúráit, nem felejti el múltját, megvédi határait és amely az emberek és népek, nem pedig csak a gazdasági hatalmak hasznára válik. Máskülönben Európa „a globalisták gőzhengerének martaléka” lesz. Hasonló következtetésre jut Francesco Giubilei olasz történész és könyvkiadó (Giubilei Regnani, Nazione Futura), aki a kortárs olasz konzervativizmust mutatja be.

Cikkajánló


[pt_view id="574d475nxz"]