A karakteres német politikus, Sahra Wagenknecht október 23-án hivatalosan is bejelentette, hogy kilenc társával együtt kilép a német Die Linkéből és új egyesületet alapít, jövő év elejétől pedig párttá is szerveződnek Sahra Wagenknecht Szövetség (Bündnis Sahra Wagenknecht, BSW) néven. Ezzel lezárulni látszik a két éve tartó pártalapítás körüli huzavona és alapjaiban rendeződhet át a német pártrendszer. Egyes felmérések szerint a BSW leginkább az Alternatíva Németországért (AfD) kárára tudna növekedni, ugyanakkor a német politikai rendszer egészét tekintve az AfD akár profitálhat is a helyzetből. Noha valós a veszélye annak, hogy az AfD szavazóinak néhány százaléka átpártolna Wagenknecht új pártjához, ha a két rendszerellenzéki párt között kölcsönös előnyök mentén mégis létrejönne egyfajta együttműködés, akkor akár képessé is válhatnának a fősodratú pártok által mesterségesen létrehozott politikai kordon lebontására. Ennek esetleges megvalósulásával új politikai korszak köszöntene Németországra.

A XXI. Század Intézet elemzése azt vizsgálja, hogy Sahra Wagenknecht új pártjának megalakulása hátterében milyen motivációk húzódnak, mennyire lehet precedens nélkülinek tekinteni, várhatóan milyen eredményekre lehet számítani a BSW-től, valamint hogy mindez hozzájárulhat-e ahhoz, hogy a Németország politikai rendszere alapjaiban megváltozzon.

Szemben a fősodorral

Sahra Wagenknecht iráni származású német politikust az utóbbi években rendre radikálisnak, sőt egyenesen eretneknek bélyegezték Németországban, amiért a fősodortól eltérő álláspontra helyezkedett az országot érő krízisek során. A politikus egyelőre egyesületet alapított és bejelentette pártalapítási szándékát arra hivatkozva, hogy Németországban reprezentációs szakadék jött létre annak következtében, hogy az állampolgároknak egy jelentős hányada kiábrándult a mainstream pártokból. Ezen választók nagy többségét eddig az AfD volt képes becsatornázni, amelynek következtében a nemzeti szuverenista párt a legtöbb felmérés szerint már 23 százalékos támogatottsággal rendelkezett. Habár valóban mutatkozik átfedés azon szavazók között, akik a BSW-re vagy az AfD-re voksolnának, Wagenknecht olyanokat is képes lehet megszólítani, akik az AfD-re nem hajlandóak szavazni. Egyelőre még csak elméleti síkon vetődik fel a kérdés, hiszen Wagenknecht és „renegát társai” egyelőre nem léptek ki a Linke Bundestag-frakciójából, mivel ennek bekövetkezte esetén megszűnne a párt képviselőcsoportja.

Ennél a pontnál érdemes kitérni arra, hogy Wagenknecht 2015 és 2019 között a Linke parlamenti társelnöke volt, azonban már 2018-ban is megpróbált elindítani egy olyan mozgalmat, amely hatást kívánt gyakorolni a német politikai pártokra annak érdekében, hogy az elégedetlen munkásosztály azon szavazóit képviseljék, akik elárulva érzik magukat a neoliberális gyakorlatok, a globalizmus és a béreket lenyomó bevándorlók miatt. Az Aufstehen (Felkelés/Talpra állás) mozgalom célja az lett volna, hogy nemzeti, bevándorlásellenes és klasszikus szociáldemokrata alapon ellenpólust képezzen az olyan előre törő új jobboldali pártokkal szemben, mint az AfD. Azonban a globalizmus olvasztótégelyében felolvadt SPD, valamint a zöldbaloldal (Bündnis 90/Die Grünen) nem volt hajlandó bevándorlásellenes álláspontot képviselni, így maga a mozgalom is hamar kiüresedett.

A német politikus az AfD-hez hasonlóan szigorításokat vezetne be a migráció terén, évek óta kritizálja a progresszívek identitáspolitikáját, a Covid19-világjárvány idején kifogásolta a lezárásokat, valamint következetesen az energiaárak csökkentése mellett foglalt állást. Miközben Oroszország Ukrajna elleni támadását elítélte, nem tartja célravezetőnek azt az ideológiavezérelt politikát, amely az Oroszországból származó olcsó fosszilis energia importját ellehetetlenítené, és ebből fakadóan az oroszellenes szankciókat sem támogatja. 2023 februárjában békekiáltványt fogalmazott meg a német feminista mozgalom egyik legismertebb képviselőjével, Alice Schwarzerrel az Ukrajnának történő fegyverszállítások leállítását, valamint a béketárgyalások megkezdését követelve.

Wagenknecht új pártjának programja noha egyelőre még nem készült el, a fentebb említettekből is látványosan kirajzolódik, hogy az utóbbi évek alatt egyfajta rendszerellenzéki szerepbe helyezkedett, ennek következtében sok esetben szükségszerűen azonos álláspontra került az AfD-vel, amelynek a későbbiek során még jelentősége lehet.

Vákuumok a német pártrendszerben

Az eddigi felmérésekre támaszkodva bár nem túlzás azt állítani, hogy a BSW-ben rejlő potenciál alapjaiban változtathatja meg a német pártrendszert, a németországi tapasztalatok szerint hosszú évek munkája szükséges ahhoz, hogy egy párttá alakult mozgalom tartósan gyökeret eresszen a társadalomban. Sikeres példaként említhető a zöldek előretörése az 1980-as évek végén, valamint az AfD felívelése a 2010-es évek közepén. Azonban az elmúlt években jellemzően inkább egymást érték a hamvába holt próbálkozások a komoly ambíciókat dédelgető, ezáltal magukat országos szinten megmérettetni kívánó pártok körében, amely között találhatunk ökológiai célokért küzdő, állatvédő, „kalóz”, föderalista és humanista pártokat is. A jobboldalon keletkezett politikai vákuumot betölteni kívánó pártok (Bernd Lucke liberális-konzervatív reformerei, Frauke Petry Kék Pártja vagy a lassan már egy éve alakult Bündnis Deutschland) sem voltak képesek felnőni saját elvárásaikhoz és meghatározó erővé válni.

Önmagában az, hogy egy párt magát a „józan ész” oldalán identifikálja, nem jelenti azt, hogy garantáltan sikereket is képes lesz elérni. Noha Wagenknecht mozgalma a szakpolitikák jóval szélesebb körével igyekszik foglalkozni, mint a fent felsorolt formációk, a tényleges pártprogram publikálása előtt nehéz megítélni, hogy az alulról történő építkezéssel országosan is képes lesz-e megszervezni pártját és kiaknázni a benne rejlő lehetőségeket. Ezt nehezítheti, hogy a BSW migrációs politikája – ami támogatottságának egyik sarokkövét jelenti – a gyakorlatban jóval visszafogottabb lehet, mint amit Wagenknecht kommunikál. A Linkéből vele együtt távozó legfontosabb szövetségesei, Sevim Dağdelen és Amira Mohamed Ali például a deportálásokat szigorúan elutasítják, ami törésvonalakat hozhat létre a párton belül.

Szintén nehezítő körülmény lehet, hogy a pártalapítás körüli kétéves bizonytalanság után a német társadalom elvárásai túl nagyok lehetnek, és gyorsabban megfogyatkoznak azok, akik el tudnák képzelni, hogy a pártra szavazzanak. Az Insa közvélemény-kutató intézet egyik felmérése szerint a potenciális szavazók aránya jelenleg 27 százalék körül alakul, ami pedig meglepetésként szolgálhat, hogy az ország nyugati felén 19 százalék gondolkodik így. A felmérések eltérő mértékben, de egyöntetűen arra mutatnak rá, hogy jelentős átfedés található az AfD és a BSW potenciális választói körében: az AfD-szimpatizánsok nagyjából harmada, míg a szociáldemokrata és liberális szavazók nagyjából ötöde tartja elképzelhetőnek, hogy az újonnan megalakuló pártra szavazzon.

Hangsúlyozni sem kell, hogy ez a német pártrendszer gyökeres átalakulását hozná magával, amely kapcsán az Insa már közölt is egy sokatmondó felmérést: Ha most tartanának választásokat Németországban, a CDU/CSU 26,5, az AfD 18, az SPD 15,5, a Zöldek 12,5, a BSW 12 (!), az FDP pedig 5,5 százalékot szerezne, míg a Linke 4 százalékos eredménnyel nem jutna be a Bundestagba. Láthatóan tehát nemcsak a peremen lévő, de a centrumban elhelyezkedő szavazók körében is népszerű Wagenknecht. Mindebből pedig az is kirajzolódik, hogy amíg a pártok többsége maximum 1–2 százalékos veszteséget lenne kénytelen elkönyvelni, addig az AfD jelentősnek mondható 6 százalékot, hiszen a legutóbbi közvélemény-kutatások már 23 százalékon mérték a szuverenista erőt.

Messzemenő következtetéseket azonban nem érdemes mindebből levonni, amelynek okai a következők: 1) jelenleg csak egy hipotetikus pillanatfelvételről beszélhetünk, 2) a párt még meg sem alakult, de már most mutatkoznak jelei a belső megosztottságnak, 3) az új párt képes lehet olyan választókat is megszólítani, akiket az AfD nem, valamint 4) Wagenknecht ugyanabba a csapdába eshet, mint a fősodratú politikai elit, amiért kissé sietve és minden szükség nélkül leszögezte, hogy nem hajlandó az AfD-vel együttműködni.

Utóbbi pont különösen meghatározó lehet, hiszen az AfD megerősödése mögött nem elhanyagolható szempont, hogy a párt képes becsatornázni az emberek a kormánnyal és a CDU-val szembeni elégedetlenségét, vagyis bevonzani azokat a szavazókat, akik az AfD-ben látják a hatalmához végletekig ragaszkodó politikai elit leváltásának lehetőségét.

Önmagában is furcsa, hogy a német politikusnő az AfD-vel hirdetett versenyt, miközben a nemzeti szuverenista erővel jóval több közös vonást tud felmutatni, mint például a közlekedési lámpa koalíció pártjaival vagy a CDU-val. Sokatmondó, ahogyan Tino Chrupalla, az AfD társelnöke kommentálta a BSW kezdeti pártprogramját, amely a munkásosztály érdekeit képviselné a multinacionális cégekkel szemben, racionális energia- és klímapolitikát hirdetne, fellépne „az agresszív nyugatizmus” ellen, kiegyezne Oroszországgal, és bevándorlásellenes álláspontot vallana: „Meglepett a tartalom, ami szinte egy az egyben az AfD programja” – vélekedett Chrupalla a ZDF közszolgálati televízióban.

Az AfD részéről érkező reakciók alapján egyelőre úgy tűnik, hogy a párt képviselői továbbra is a szociáldemokrata–zöld–liberális koalíció tagjait tekintik elsődleges ellenfélnek, a BSW-ben pedig egyelőre nem feltétlenül riválist látnak.

Kényszerhelyzetek fogságában

Az elemzők többsége között konszenzus uralkodik azt illetően, hogy a BSW párttá alakulása az AfD-t fogja versenyhátrányba hozni, azonban ez nem feltétlenül lesz így, főleg, ha Wagenknecht bizonytalan szavazókat is képes lesz megszólítani. Több forgatókönyv is elképzelhető annak kapcsán, hogy a német pártrendszerre milyen hatással lesz egy meghatározó párt feltűnése a politikai színtéren.

Egyrészt könnyen előfordulhat, hogy a BSW-t az AfD-hez hasonlóan démonizálja majd a német politikai- és médiaelit, ezáltal pedig a fősodratú pártok tűzfallal veszik körül, kiszorítva ezzel az újonnan alakuló pártot a demokratikus diskurzusból. Ez könnyen eredményezhet többoldalú zéró-összegű helyzetet, amelyből sem a fősodorhoz tartozó pártok, sem az abból kitagadott formációk nem tudnának profitálni. E forgatókönyv megvalósulása rövid távon jó eséllyel tovább mélyítené a társadalmi és politikai törésvonalakat, ezzel tovább súlyosbítva a német politikai rendszer válságát, míg hosszútávon várhatóan a rendszerkritikus pártok (AfD és BSW) megerősödését vonná maga után.

Másrészt annak lehetősége sincs kizárva, hogy a BSW-ben még nagyobb veszélyt lát az establishment, amely kényszerhelyzet következtében megnyílhat az AfD útja a fősodor irányába. Egy CDU–AfD koalíciónak, esetlegesen az FDP-vel kiegészülve már kényelmes többsége lenne a jelenlegi trendek alapján, a Wagenknecht-párt pedig a politikai kordonon kívülre kerülne.

Harmadrészt elképzelhető, hogy a BSW simul bele a fősodorba és saját hatalmi ambíciói miatt tevőlegesen is hozzájárul ahhoz, hogy az AfD továbbra is a demokratikus diskurzusból kizárt pária legyen. Noha erre a szcenárióra valamivel több esély mutatkozik, mint az előzőre, a rendszerkritikus pozíció feladása valószínűleg kontraproduktív hatással lenne a BSW támogatottságára. Wagenknecht ugyanis egy olyan szociálisan konzervatív, gazdaságilag szocialista programot ajánl, amely kombinációval Németországban korábban egyetlen párt sem próbálta megmérettetni magát, ám a felmérések szerint a választók egy jelentős részének lenne rá igénye.

A német demokrácia állapotára már most egyre borúsabb árnyékot vet, hogy a választók negyedének–harmadának demokratikus akaratát a német politikai elit figyelmen kívül hagyja a tartományi választások alkalmával, amikor az AfD-vel bármiféle együttműködést kizár. Az AfD elmúlt hónapokban tapasztalt szárnyalása mögött részben éppen az elitellenes protest-szavazók állnak, akik a fősodorbeli pártokból való kiábrándultságuk okán szavaznának bizalmat a szuverenista erőnek. Wagenknecht „a Szövetségi Köztársaság valaha volt legrosszabb kormányának” nevezte a jelenlegit, szinte minden kormányzati intézkedést erős kritikával illet, sőt egyenesen nemzeti érdeksérelemnek tartja a kormány döntéseit – ha mégis a mainstream pártjaival fogna össze, az a saját mozgalmát hiteltelenítené. A BSW-hez elcsábított AfD-szimpatizánsok ebben az esetben pedig könnyen visszatérhetnek az egyedüliként talpon maradó rendszerkritikus szuverenista párthoz, miután Németország egyre súlyosbodó politikai, társadalmi és gazdasági válságához mind a jelenlegi kormánypártok, mind a 2005 és 2021 között kormányzó CDU is hozzájárult.

Negyedrészt a felmérések szerint jelen pillanatban szövetségi szinten egy AfD–BSW koalíció 31 százalékkal már közel olyan népszerűnek bizonyulna, mint a szociáldemokrata–zöld–liberális kormány. Wagenknechtnek már csak ebből a szempontból is érdemes lenne fontolóra vennie az AfD-val való kooperációt, mivel a két párt együttesen már közelebb kerülne ahhoz, hogy lebontsák a fősodratú pártok által létrehozott mesterséges politikai kordont. A globalista fősodorral való szembehelyezkedésük okán természetes szövetségesek lehetnének, erejüknél fogva pedig arra is képessé válhatnának, hogy kikényszerítsék más pártok együttműködését. Az AfD szellemi holdudvarához tartozó Benedikt Kaiser, a szolidáris patriotizmus eszméjének képviselője korábban is felvetette már annak a keresztfrontnak a lehetőségét, amely a gazdaságilag baloldali pozíciókat sikerrel tudná ötvözni a kulturálisan jobboldali preferenciákkal.

Az AfD–BSW együttműködés sikeressége természetesen több faktortól is függhet, kezdve azzal, hogy a fősodor pártjai miképp viseltetnek irántuk, a szociáldemokraták és a zöldek tartósan gyengék maradnak-e, vagy hogy a BSW párttá alakulása után képes-e megtartani szimpatizánsait. Újabb érv lehetne a kooperáció mellett, hogy 2024-ben az egykori NDK több tartományában (Brandenburgban, Szászországban és Türingiában) is választásokra kerül sor, ahol könnyen elképzelhető lenne, hogy a két párt együttműködése választási többséget eredményezne. Egy júliusi – tehát még a pártalapítás előtti, vagyis hipotetikus – Insa felmérés szerint Türingiában a két párt együttesen 47 százalékot érhetne el, aminek kapcsán Stefan Möller, a türingiai AfD társvezetője kifejtette, hogy pártja részéről lenne együttműködési, és ezáltal koalíciós hajlandóság is. A politikai kordon megszüntetése tehát nemcsak a német demokráciára lenne kifejezetten jó hatással, de a német pártrendszert is gyökeresen megváltoztatná.