A XXI. Század Intézet könyvsorozata, az Új Idők hazai szerzők gondolataival újítja meg a magyar politikai gondolkodást. A nyitódarab G. Fodor Gábor „Orbán-szabályról” írott könyve. A könyvről Békés Márton történész, a Terror Háza Múzeum kutatási igazgatója készített recenziót.

A XXI. Század Intézet Új Idők című könyvsorozatának célja a következő sorokban olvasható, amelyet minden könyv hátsó oldalára nyomtatunk: „A 21. század nem a huszadik folytatása. Az új századhoz új gondolkodás, más hozzáállás és a megelőzőtől eltérő szellemiség szükséges. Amit, ha nem lenne alátámasztást sem igénylő evidencia, már eddig eltelt első két évtizede is bőségesen bizonyított. Átalakulóban van a világ rendje: a nemzetközi erőviszonyoktól kezdve az európai kontinens két fele közötti egyensúlyon át a belpolitikai törésvonalakig minden átrendeződik. Az új helyzetben a régi megoldások használhatatlanok, akárcsak azok a korábbi receptek, amiket más idők más problémáira írtak föl – ráadásul gyakran nem is idehaza. A XXI. Század Intézet könyvsorozata, az Új Idők hazai szerzők gondolatainak közrebocsátásával kíván hozzájárulni a magyar politikai gondolkodás megújításához.”

Békés Márton szerint keresve sem lehetett volna illőbb és a vállalt missziót jobban hordozó kezdőkiadványt választani, mint G. Fodor Gábor politikai filozófus Az Orbán-szabály – Tíz fejezet az Orbán-korszak első tíz évéről című könyvét.

Az új kötet címválasztása és menetrendje nem lesz ismeretlen, sőt kifejezetten otthonos lesz annak, aki végigolvasta az előző másfél évtizedben írott könyveit, főbb tanulmányait – vélekedik Békés, miközben felhívja a figyelmet G. Fodor Gábor elévülhetetlen érdemeire, amelyek a szerzőt a hazai jobboldali szellemi közeg konstituáló tényezőjévé tették az elmúlt húsz évben. G. Fodor olyan, mára alapvetésnek számító ténymegállapításokat tett, mint például a (poszt)kommunizmus „reformpárti ideológiájának kontinuitása”, mely végül a „progresszió válságába” torkollott, de kérdésfeltevései is érvényesek, mondjuk amikor a politika tudományos jellegét vitatja, éppen a tudomány politikaivá válásának kritikáján keresztül.

Kétségtelen, hogy az Orbán-szabály könyv szerzője egy fogalomteremtő politikai gondolkodó, aki már a korábbiakban is egy-egy jól eltalált kifejezéssel (kormányzástudás, lázadó jobboldal) szabadforráskódú diszkurzív kötőanyagot teremtett, amihez most csatlakozik az „Orbán-szabály” fogalma is. Békés meglátása szerint utóbbi fogalom az elkényelmesedett régi politikai rendszer helyett egy új rendet alapít, amely reagensebb, ellenállóbb, rugalmasabb és nemzeti. Az Orbán-szabály főszereplője nem pusztán befejezte az eltérített rendszerváltoztatást, hanem közben korszaképítőnek is bizonyult, sőt a világrendszerváltásban is tevékeny szerepet vállal azáltal, hogy mintaadó szerepkörben tevékenykedik olyan területeken, mint IMF, a migráció, Soros és Brüsszel elleni fellépés, a keleti vakcinák beszerzése, az Alaptörvény módosítása, a családbarát intézkedések, a patrióta gazdaságpolitika, és V4-ek szövetségének megerősítése.

Az Orbán-szabály biztosan a „gyakorlat filozófiáját” jelenti, mivel nemcsak magyar viszonylatban van relevanciája, hanem azáltal, hogy általános politikai elvvé lép elő, az Orbán-példa ragadóssá válik. A Régi Világgal szembehelyezkedő, Orbán Viktor nyomába szegődő Új Erők összeállása egy olyan közép-európai független nemzetek szövetségét vetíti elő, ahol egy európai nemzeti-konzervatív konföderáció lehetősége is realizálódhat – hangsúlyozza Békés.

A balliberális oldal okkal fél attól, hogy a “Fidesz-rendszer exportja” bekövetkezik, hiszen ez alátámasztaná a precedens értékét a kormányfő által teremtett rendszernek Orbán Viktor olyan primer politikai feladatokat vitt sikerre, mint a hazai és az európai konfliktushorizon kijelölése, a saját tábor növelése, mozgosítása és belső kohéziójának biztosítása, amivel párhuzamosan elbizonytalanította és szétszórta az ellentábort is. Békés szerint ebből egyértelműen látszik, hogy az Orbán-szabály politikai impaktfaktora születési helyénél jócskán nagyobb és az olyan, balliberális értelmiségi által kreált címkékkel, mint a diktatúra, hibrid rezsim, kompetitív autoriter rendszer, maffiaállam nem lehet elintézni.

Schmidt Mária úgy fogalmazott, hogy „a 2010-es évek Orbán Viktor évei voltak Magyarországon”, ami megfelelően illeszkedik abba a középtávú trendbe, melynek során a 2008-as gazdasági válság és a 2020-ban kezdődő koronavírus-járvány közé eső időszakban megváltozott a hazai, az európai és a globális status quo. Ennek kapcsán Békés kiemeli G. Fodor megállapítását, miszerint az Orbán Viktor által vezetett politikai közösség igen korán felismerte ezt a változást, reagált rá és stratégiát is alkotott a hogyan-továbbra, amiben az értékhorizont is világosan kirajzolódott: NEMZETI SZUVERENITÁS + KÖZÖSSÉGELVŰSÉG. A magyar bel-és külpolitikai legfontosabb sarokkövei mind ebből fakadnak: magyarcentrikus külügyi vonalvezetés, többségi demokrácia, kettősállampolgárság, stratégiai ágazatok nemzeti kézbe vétele, munkahelyteremtés, családtámogatás, haderőfejlesztés stb.

Ahogyan G. Fodor Gábor a borító hátoldalán szereplő névjegyen is írja, ő maga az „az Orbán-csapat tagja” és érteni akarja Orbánt. Munkamódszere megmutatja, hogy a kormányfőt nem avatarként használja saját gondolatai hitelesítésére, nem akar „Orbánabb lenni Orbánnál”, egyszerű, letisztult képet fest ami egyszerre kerüli a bele- és a túlmagyarázást, az ilyen típusú könyvekre jellemző elfogultságot, és a jólértesült illetéktelenkedést. A szerző egyik jellegzetes mondása szerint „mindenki olyan könyvet ír, amilyet tud”. Az Orbán-szabályt egyesegyedül ő tudta megírni – zárja gondolatait Békés Márton.

A könyv kiadója: Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány.