Nemzet és összetartozás – Megjelent a Kommentár új lapszáma

  •  
  •  

Megjelent a Kommentár legújabb (2020/2) száma, melynek központi kérdése és blokktémája a nemzeti összetartozás. A szerzők nem a trianoni katasztrófa felett keseregnek, hanem azt kívánják megérteni, mit jelent itt és most magyarnak lenni. Felvázolják milyen kihívások előtt áll a Kárpát-medence, illetve Közép-Európa népessége, és emellett megoldási stratégiákkal is találkozunk.

A lapindító írást Máthé Áron történész jegyzi. A Nemzeti Emlékezet Bizottság elnökhelyettese Tíz tézis Trianonról című írásában rávilágít a békediktátum korokon átívelő, egzisztenciális jelentőségére és fogódzót is ad a történelmi katasztrófa meghaladásához. Máthé leszögezi, Trianon volt a történelem legnagyobb vereségének megpecsételése: Muhi a magyar etnikai terjeszkedésnek vetett végett, Mohács az állami függetlenségnek, Trianon viszont a magyar életteret szabta olyan szűkre, ami az államként való nemlétre kárhoztatott volna bennünket. Sőt: Trianon a magyarság egészének létezését vonta kétségbe, hiszen a békekonferencián előkerült olyan érv, mely szerint magyar mint olyan, nem is létezik. Trianon elfogadása azt jelentené, hogy a magyar mint minőség megkérdőjelezését is elfogadjuk. A békediktátum a magyar létbizonytalanság forrása, legnagyobb botránya pedig az igazságtételként való értelmezés – a békeszerződés ugyanis a történelmet mint tudományt kérdőjelezi meg, hiszen előkészítése során visszafelé történő ítélkezést hajtottak végre. Ennek megfelelően Szlovákiában, illetve Romániában mindmáig szisztematikus történelemhamisítás zajlik. A szerző rámutat: Trianon legsúlyosabb öröksége, hogy nem tudunk azonosulni saját magunkkal, mert még a magyar köznyelvet is átjárja a győztesek narratívája, és hajlamosak vagyunk kész tényként kezelni, hogy a Trianon előtti állapotok eleve igazságtalanok voltak. Máthé kifejti, hogy a békediktátum bekövetkezte, vagyis a Kárpát-medence egységének felbomlasztása és a magyar centrális erőtér szétesése egyáltalán nem volt szükségszerű.  Trianonnak komoly katonai okai voltak, de nem ezek okozták. A háborús vereség ugyanis nem vezetett volna szükségszerűen az ország széthullásához. Mindezekért a fő felelősséget a defetista ellenzék, a destrukció tábora viseli. Máthé hozzáteszi: Trianon politikai okai a katonaiaknál sokkal súlyosabbak és régebbre visszanyúlók voltak. A katasztrófából pedig a haladó erők rossz következtetéseket vontak le. A Kádár-rendszertől örökölt balliberális narratívát tehát meg kell haladni. Miként azt is, hogy Közép-Európa a felvilágosítandó, civilizálandó, Nyugatról elrendezendő terep maradjon.

A magyar nemzeti konzervatív gondolat képviselőinek tehát nemcsak a magyar önértékelés helyreállítását kell véghez vinniük, hanem egész Közép-Európa emancipációjában is kezdeményező szerepet kell vállalniuk – írja.

Miskolczy Ambrus, az ELTE BTK professzora Trianon ürügyén című vitairatában leszámol számos Trianont övező hamis negatív mítosszal. A szerző politikai bátorságra, a sorssal való szembeszállásra buzdít, ugyanakkor Kecskeméti Károly szavait idézve figyelmeztet bennünket: „A múlt szüntelenül üzen a jelennek, s a történész feladata, hogy az üzenetet elolvassa, akkor is, ha a szöveg homályos, elmosódott, hézagos vagy átfestett. A hosszú magyar történelem egyik üzenete, hogy a nemzet folytonosságát egyszersmind kifejező és biztosító, korról-korra átívelő hagyományoktól eltérni súlyos, akár jóvátehetetlen következményekkel jár.”

Pogrányi Lovas Miklós Jobboldali törzsszövetség című írásában a magyar jobboldalt definiálja újra. A XXI. Század Intézet kutatója leszögezi: a jobboldal jelenlegi konstitutív elemei az 1) antikommunizmus, 2) a józanész politikája, 3) népiesség, 4) rendpártiság, 5) nemzeti szuverenitás. A szerző kifejti: az európai jobboldalnak (és így a magyarnak is) a jövőben kettős ellenséggel kell megküzdenie: logikai értelemben első sorban a politikai iszlámmal. Nehezíti a stratégia kidolgozását, hogy a politikai iszlám cinkosra lelt a neomarxista újbaloldalban. Demeter M. Attila Politikailag gondolkodni, történelmileg látni című írása Hannah Arendt munkásságának kései szakaszát dolgozza fel. A tanulmány a német filozófus politikai filozófiai útkeresését mutatja be. Eisemann György Történelem, végzet, forradalom című írása esztétika és politika viszonyát vizsgálja Kemény Zsigmond műveiben. A szerző felhívja a figyelmet: Kemény Zsigmond helyzete a magyar irodalmi kánonban egészen különlegesnek nevezhető.

Gali Máté Csak szellemi fölénye emelheti föl a magyar nemzetet című írása, amely a „Nemzeti összetartozás” című blokkösszeállítást nyitja, az elmúlt száz év Trianon-értelmezéseit veszi számba a Horthy-korszaktól kezdődően a jelenkorig. A Veritas Intézet kutatója részletesen tárgyalja az államszocializmus, valamint az 1989 utáni időszakot is. A szerző kijelenti: minden nemzet történelmében vannak olyan események, melyeknek árnyéka igen hosszú. Nekünk, magyaroknak ilyen kiemelt fordulópont Trianon. Az elmúlt évszázadban számos olyan magyar gondolkodó élt és alkotott, akinek voltak javaslataik a trianoni trauma meghaladására.

Ilyen széleslátókörű, történelmi perspektívával rendelkező személyek voltak Berzeviczy Albert, Klebelsberg Kunó, Kós Károly, Makkai Sándor, Németh László, Illyés Gyula, Csoóri Sándor, Sütő András és Duray Miklós, akiknek gondolatait Gali Máté lényegretörően ismerteti.

Kosztyó Gyula a kárpátaljai magyarság elmúlt száz évének (1920–2020) sorsfordító változásait dolgozza fel Változó tér, változatlan cél című írásában. A Clio Intézet kutatója leírja a kárpátaljai magyarság önszerveződési kísérleteit és jogküzdelmeit. Írásából megismerhetjük a Kárpát-medence leginkább hányattatott sorsú magyar közösségének túlélésért folytatott harcát. Hiánypótló írást közölt Hajnáczky Tamás Trianon és a revizionista cigányzenészek címmel. Cikkéből megtudjuk, miként óvták a hazai cigány muzsikusok a magyar kulturális örökséget a nyugati tömegkultúrától. A cigányzenészek jelentős része mindennapi megélhetési gondokkal küzdött, melyet tovább fokoztak a zenei porondon megjelenő új vetélytársak. A cigányzene az irredentizmus és a revíziós törekvések részévé vált, a romák pedig a magyar nóta képviselő lettek az idegen műfajokkal szemben.

Békés Márton Mi, bennszülöttek című tanulmánya a globalizáció és nemzetállamok, illetve az imperializmus és a nacionalizmus konfliktusáról szól. A Terror Háza Múzeum kutatási igazgatója, a Kommentár főszerkesztője leszögezi: az imperialista erők mindig egységes eszméket terjesztő birodalmak voltak. Ez áll a liberális imperializmusra is, mely egy láthatatlan világbirodalom létrehozását tűzte ki célul. Békés kifejti: az internacionalizmus nem bukott meg a kommunizmussal együtt, csak más formában jelentkezik, és fegyvertárának továbbra is szerves része a gyarmati logika. A globalizáció új urai immáron elsősorban nemzetközi fórumokhoz kötődnek. „A 21. században az imperializmus nem annyira állami, mint inkább államközi (EU, IMF, WTO), államok fölötti (Big Five, Emberi Jogok Európai Bírósága, multinacionális nagyvállalatok, globális médiakonglomerátum, Világbank) és államalatti (Nyílt Társadalom Alapítványok, NGO-k) aktorok révén valósul meg. Ezzel szemben a bennszülöttek oldalán egyedül saját nemzeti pártjaik állnak” – írja. A gyarmatosítóknak a katonai erőre elsősorban a hatalmi struktúra kiépítése során volt szükségük. Az uralom tartós fennállását viszont a bennszülöttekre kényszerített mentalitás biztosította. Mint írja, „ezt leginkább az elmaradottság folyamatos demonstrálásával, rasszista praktikákkal, az őslakos kultúra lebecsülésével, valamint a hódítók magasabbrendűségének erősítgetésével érték el”, mégpedig akkor, ha ezzel a nézőponttal a bennszülöttek is azonosulnak. A hazai nemzeti konzervativizmus feladatát pontosan ennek a mentalitásnak a leküzdésében látja.

A nemzetállami szuverenitás, valamint a nemzeti identitás létjogosultságának, korszerűségének megkérdőjelezése az elmúlt években a politikai diskurzusok meghatározó részévé vált – állapítja meg Kovács Dávid A nemzetállam és ellenségei című tanulmányában.

A KRE tanára rámutat: a rendszerváltás idején még úgy tűnt, hogy a nyugati szellemi elit, illetve politikusaik világképe között szakadék tátong. Jürgen Habermas és Helmut Kohl valaha két külön világot képviselt, de ez már nem mondható el a német filozófus és Jean-Claude Juncker tekintetében. Kovács Dávid a közösségi múltra és hagyományokra épülő nemzetállammal szemben ellenséges „posztnemzeti gondolkodás” kritikai bemutatását végzi el.

A Kommentár 2020. évi második száma utánközli Joó Tibor A magyar nemzeteszme című könyve bevezető részét. A kolozsvári születésű, konzervatív történelemfilozófus kritikai elemzés tárgyává teszi az akkori definíciós kísérleteket, valamint a külföldről importált nemzet-koncepciókat, majd az egyedi, organikus nemzeti eszme ideálját állítja fel velük szemben 1939-ben megjelent írásában.

Kosztur András, a posztszovjet térség ideológiai útkeresését elemzi. A XXI. Század Intézet kutatója rámutat: Szovjetunió egykori tagállamainak egy része a nyugati modelleket szolgaian követve, teljesen szakítani kívánt a közös múlttal. Mások a demokrácia és a piacgazdaság eszméjét elismerve, de a helyi sajátosságoknak jobban megfelelő modell kidolgozásával próbálkoznak. A nyugati integráció csupán a három balti államnak sikerült zökkenőmentesen. „Moldova, Ukrajna és Grúzia/Georgia is komoly erőfeszítéseket tett az euroatlanti integráció érdekében, azonban az Oroszországtól való teljes elszakadás kísérletének eredménye mindhármuk esetében legjobb esetben is az orosz befolyás amerikaira/nyugatira történő cseréje lett, a korrupt, oligarchikus politikai elit marakodásával és szakadár területekkel tetézve” – olvashatjuk. Persze válságok az inkább az eurázsiai integráció felé húzó államokban (Kirgizisztán, Örményország) is vannak. Azonban a függetlenné válást követően önálló politikai modell kiépítésébe kezdő államok többsége (Belarusz, Kazahsztán, Üzbegisztán) elkerülte a súlyosabb etnikai és társadalmi konfliktusokat vagy kilábalt belőlük (Oroszország), folyamatos felfelé ívelő pályára tudta állítani gazdaságát, és a közhiedelemmel ellentétben külpolitikai mozgásterét sem szűkítette le az orosz érdekek kiszolgálására.

László András a Trump-adminisztráció sikereit összegzi Amerika újra nagy lett? című elemző írásában. Megállapítja: Donald Trump három év alatt a NAFTA helyett új egyezményt kötött, Kínát büntetővámokkal sújtotta, majd egyezséget kötött a kétoldalú kereskedelmi deficit részleges kompenzációjáról. Kilépett a Csendes-óceáni Partnerség (TPP) nevű szabadkereskedelmi tárgyalásokból is. Ezen felül halálos csapást mért az Iszlám Állam vezetőjére, majd pedig kivégezte az iráni Forradalmi Gárda külföldi akciókért felelős tábornokát. Trump az USÁ-t nettó energiaimportőrből energiaexportőrré tette, bejelentette az ország kilépését a párizsi klímaegyezményből, felmondta az iráni nukleáris alkut is. Röviden: megerősítette országának szuverenitását.

Diego Fusaro az olasz marxista filozófus Antonio Gramsci munkásságágáról ír. A Vox Italia mozgalom alapítója egy jobboldal számára hasznosítható Gramsci-olvasatot vázol fel Betlen János fordításában.

Veszprémy László Bernát Malcom X munkásságának egy kevéssé ismert szeletére hívja fel a figyelmet. A történész felidézi, közkeletűen Malcolm X-et tartják az „ellen- Martin Luther Kingnek”, hiszen a fekete polgárjogi mozgalom hőskorában és pályája nagyobbik felében a fekete-muszlim aktivista a polgári engedetlenség mellett a fegyveres önvédelem és a fekete szeparatizmus gondolatát képviselte. Üzeneteinek jelentős része természetesen mai magyar konzervatív szemmel teljesen elvetendő, élete vége felé azonban Veszprémy úgy véli, hogy Macolm X gondolatiságának kialakult egy „szuverenitást, igazságosságot és hagyományos értékeket is támogató része”, amely figyelmet érdemel.

A lapszám szokás szerint helyt ad több könyv recenziójának is. Közülük kettő a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány gondozásában jelent meg. Czopf Áron, a Kommentár szerkesztője Békés Márton, Gyarmati István és Takács Tamás Budapest hegei című albumát mutatja be. A lírai hangvételű könyv a főváros elmúlt évszázadára tekint vissza a háborús sérülések nyomain keresztül. Balogh Gábor történész, a Terror Háza Múzeum és az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság munkatársa Tőkéczki László A bohém zseni – Gróf Andrássy Gyula szellemi-politikai arcéle című, posztumusz megjelent könyvét ismerteti.