Operatív főpróba: A Pegasus-művelet

  •  
  •  

A legfrissebb, 2021-es tapasztalatok azt mutatják, hogy a nemzetközi nemkormányzati szervezetek (NGO-k) egymással összefonódó, önálló hatalmi komplexumként lépnek fel Magyarország ellen. A Pegasus-művelet volt az első alkalom, amikor egyértelmű bizonyítékot kaptunk arra, hogy Magyarország megtámadása egy globális hálózat nemállami eszközeivel megy végbe, amelyet vagy saját akaratából alkalmaz, vagy megbízásra dolgozva, kiszervezik neki. De bárhogy is legyen, annyi biztos: a Pegasus-művelet egy olyan titkosszolgálati manőver volt, amelyet nemzetközi nemkormányzati (fedő)szervezetek hajtottak végre.

Békés Márton, a XXI. Század Intézet igazgatója háromrészes elemzésének második része a Pegasus-művelet hátterét mutatja be.

Operation Hungary

Csupán két nappal azután, hogy a 444-ről a Telexre költözött, Lelepleződött egy durva izraeli kémfegyver, az Orbán-kormány kritikusait és magyar újságírókat is célba vettek vele címmel „tényfeltáró” cikk jelent meg a Direkt36 részéről. Az „oknyomozó” sajtóanyag egy globális médiacsoport együttműködésének keretében készült, és egy 17 szerkesztőség részvételével lefolytatott „nemzetközi nyomozás” magyar szálát dokumentálta. A nemzetközi projektben részt vett a globális baloldali-liberális mainstream sajtó szinte összes vezető fóruma (Die Zeit, The Guardian, Haaretz, Le Monde, Süddeutsche Zeitung, Washington Post). A cikk állítása szerint a Forbidden Stories nevű „tényfeltáró újságírói szervezet” – azóta sem elárult forrásból – hozzájutott egy 50 ezer elemből álló telefonszám-listához. Az ezeket használókat az NSO Group izraeli biztonsági cég „Pegasus” nevű kémszoftverét megvásárlók megcélozták, pontosabban akár meg is célozhatták – legalábbis állításuk szerint. A listán szereplő készülékazonosítók mintegy félszáz ország állampolgáraihoz tartoznak, akik közül többeket azonosítottak: ellenzéki politikusokról, üzletemberekről, újságírókról és „civil” szervezetek munkatársairól van szó.

A listán állítólag 300 magyar telefonszámot is azonosítottak – ez szolgáltatta az alaptalan alapot a magyar kormány elleni vádaskodáshoz.

A Pegasus egy okostelefonok feltörésére használt kémprogram, amely nem csak telefonbeszélgetések lehallgatására, hanem a telefonon tárolt összes információ kinyerésére, az azon folyó minden kommunikáció dokumentálására és továbbítására alkalmas, s csak az izraeli védelmi minisztérium engedélyével értékesíthető. Az egyik állítólagos célszemély, aki a magyarországi szál dokumentálásában – nyilván nem elfogulatlanul – vezető szerepet játszott, elmondta, hogy a valahonnét megkapott 50 ezres listát az Amnesty International (AI) hollandiai központú Security Labje ellenőrizte és bizonyította, hogy ezeken futtatták a Pegasus-kémprogramot. A „nemzetközi tényfeltáró projekt technikai csapatát az AI biztonsági teamje adta”, amely Berlinben működik – fogalmazott ugyanő egy másik alkalommal, némi ellentmondásba keveredve önmagával.

Ezen a ponton tegyük fel a kérdést, hogy egy „jogvédelemmel” foglalkozó nemzetközi nemkormányzati szervezetnek hogyan és főként miért lehet olyan „biztonsági részlege”, amely államok által használt operatív eszközök azonosítására és ellenőrzésére képes? Egy ilyen titkosszolgálati technika felfedezése, felfedése és feltörése értelemszerűen szintén szolgálati eszközrendszert igényel. Egy kémprogram használatának detektálása, különösen célpontjainak nyilvánosságra hozatala, ezzel pedig a használók dekonspirálása, támadólagos tevékenységnek számít.

Államok elhárítása csinál ilyet, filantróp szervezetek nem.

Amennyiben viszont az Amnesty International képes ilyesmire és az eszközparkja is rendelkezésre áll hozzá, akkor nemzetbiztonsági veszélyt jelent, amennyiben pedig máshonnét kaptak ehhez segítséget, akkor valamelyik állam hírszerzésének fedett ügynökeként jártak el. Tudva róla, vagy sem.

Azt a hazai szálról szóló cikk is elismeri, hogy 1) nem derül ki, hogy ki és miért alkalmazta a szóban forgó telefonszámokon a szoftvert, ám 2) az sem biztos, hogy mindegyiken futtatták, mert, mint írják, „az Amnesty International nemzetközi biztonsági stábja” által megvizsgált 67 készülék közül például csak 23-on találtak Pegasus-használatra utaló nyomokat, vagyis a teljes lista 0,0013 százalékának egyharmada esetében. Amellett tehát, hogy elismerik: az adatbázisban való feltűnés nem jelenti automatikusan azt, hogy a készülékre telepítették, pláne nem, hogy aztán használták is a Pegasust, azt is bevallják, hogy a hazai számok esetében sem jelenthető ki, hogy a magyar kormány használta volna rajtuk a kémeszközt. Amennyiben esetleg így volt, az viszont nem számít törvénytelennek. Nem csoda, ha az állítólag megfigyelt egyik célszemély szintén hiányolja a bizonyítékokat, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke ugyanakkor azt is elmondta, hogy ezzel az eszközzel nagyon is törvényes a szolgálati munka.

Magyarországon két minisztériumhoz tartozó négy szakszolgálat végezhet lehallgatási-megfigyelési tevékenységet, ezek közül az Információs Hivatal a külügyhöz, három másik (Alkotmányvédelmi Hivatal, Nemzetbiztonsági Szakszolgálat, Terrorelhárítási Központ) pedig a belügyhöz tartozik. Az ilyen és ehhez hasonló eszközökkel végzett munkát alapos indoklás után az igazságügyminiszter, illetve a bíróságok engedélyezhetik, és az Országgyűlés – szokásjog szerint ellenzéki vezetésű – nemzetbiztonsági bizottsága ellenőrzi, mely utóbbi eredményeit érthető kül- és belbiztonsági okokból törvénytelen nyilvánosságra hozni. Pintér Sándor belügyminiszter semmiféle jogszabályba ütköző hazai megfigyelésről nem tud, melynek jogszabályait egyébként annak idején két baloldali többségű parlamenti szavazta meg, 1995-ben és 2006-ban. Az NSO tagadta, hogy az 50 ezres lista – értelemszerűen a benne lévő magyar kötődésű telefonszámokkal – tőlük került volna ki, vagy egyáltalán hiteles lenne. Közleményükben az oknyomozást „téves feltételezéseket és megalapozatlan elméleteket” tartalmazónak, forrásait pedig „komoly kétségekkel” kezelendőként jellemezték.

A fentiek ellenére azonnal összehangolt médiakampány kezdődött: az ellenzéki sajtó 24 óra alatt közel háromszáz tartalmat állított elő az üggyel kapcsolatban, csak az ügygazda Telex egyedül 10 nap alatt több mint 80, azaz átlagosan napi nyolc anyagot gyártott a kérdéssel kapcsolatban (köztük hírösszefoglalót, angol verziót, videót). A hazai és nemzetközi szálak bonyolítása közepette mindvégig felszínen tartották és follow up-anyagokkal egészítették ki a storyt, nemzetközi értesüléseket hozzászőve és hazai kommentárokkal ellátva. A nyilvánosságban több ellenzéki szereplőnek is nekiszegezett kérdésre azonban, hogy ti. bevizsgáltatták-e már telefonjukat, minden kérdőre vont kategorikus nemmel felelt, pedig biztosak lehetünk benne, hogy ha elvégeztették volna a vizsgálatot és az pozitív eredménnyel zárult volna, már tudnánk.

A „Pegasus-botrány” tálalása egy olyan operatív művelet kivitelezésére utal, amelynek legfontosabb része éppen a médianyilvánosságban keltett visszhang volt.

Ezt támasztja alá, hogy a Transzparens Újságírásért Alapítvány elemzése szerint egyértelműen előre meghatározott, tudatosan megtervezett és összehangolt médiastratégia érvényesült. A Pegasus-anyagok időzítve kerültek ki (a Telexé például a Guardiené után egyetlen perccel), a cikkek témája és altémái ugyanazok voltak, a „botrányhoz” hozzáfűzött kreatív anyagok egy héten keresztül erősen hasonlóan alakultak fő hazai terítőinek felületein (24.hu, 444, HVG, Telex).

Tények és újabb fejlemények híján, egy sikertelen nemzetbiztonsági ülést, valamint egy elvetélt tüntetést követően, a téma mintegy másfél hét múlva lekerült a napirendről. Összehasonlításképpen: míg a Budapest Pride-on 30 ezren vonultak fel, addig a harmadnapján tartott ellenzéki Pegasus-tüntetésen 800 fő sem. A téma helyét augusztusban átvette Cseh Katalin momentumos EP-képviselő korrupciós ügye és a tokiói olimpia. Tanulságok azonban ma is bőven fakadnak belőle.

Soros Army

A Macedóniában 2016–17-ben lezajlott fordulat idején ironikusnak (?) szánt, SOROS ARMY feliratú pólóban vonultak és romboltak a tüntetők, és ugyanekkoriban a többek között Soros-támogatásokban is részesülő Átlátszó „oknyomozó” portál árusított ugyanilyen terméket. A cinikus tartalom mindkét esetben alkalmas volt a valóság elfedésére, komolytalanságba fullasztva a valós tényeket. Ehhez a cinikus gesztushoz hasonlóan a „tényfeltárás” a Pegasus-ügyben is gonzó-újságírásra hasonlított, amelyet szintén Soros György finanszírozott. Nézzük csak az ügy főszereplőit!

Bárhol bontjuk is meg a Pegasus-művelet szálait: mindig Sorosba botlunk.

A Direkt36 saját bevallása szerint teljes egészében „nemzetközi forrásokból” gazdálkodik, így többek között a Soros-féle Nyílt Társadalom Alapítványok (Open Society Foundations, OSF), a Rockefeller Alapítvány, a Real Reporting Foundation amerikai sajtóügynökség, a Fritt Ord norvég magánalapítvány, valamint az Internews nevű nemzetközi médiaszervezet támogatja anyagilag, mely utóbbi maga is OSF-végfelhasználó. A Direkt36 pénzügyileg szorosan együttműködik a Független Médiaközponttal, sőt a kettő között személyi átfedés is tapasztalható, mégpedig Weyer Balázs személyében egyenesen vezetőségi szinten, aki itt társalapító, ott kuratóriumi elnök.

 

A Független Médiaközpont fenntartója a Független Újságírók Alapítványa, amely egy amerikai alapítású szervezet hazai klónja, székhelyét ugyanott találjuk, ahol a Magyar Újságírók Országos Szövetségéét. Az alapítvány közlése szerint több donorszervezeten keresztül (Magyar Soros Alapítvány, Nyílt Társadalom Intézet, OSF) is gazdálkodott már Soros-pénzből, de öt nagykövetség, ugyanennyi (főleg brit és amerikai tulajdonban lévő) transznacionális nagyvállalat és számos nyugati alapítvány, globális sajtótermék támogatását is élvezi. Egy valóban oknyomozó kimutatás szerint forrásai 90 százalékban külföldről érkeznek, 2018-ban például ilyen arányban: Open Society Foundation (61%), International Freedom of Expression Exchange (13%), Media Diversity Institute (13%), Google Digital News Initiative Innovation Fund (11%), az Egyesült Államok külügyminisztériuma (2%).

A Direkt36 által összeállított Telex-cikk megjelenésének időzítése egy fontos mozzanatra világít rá, mégpedig arra, hogy „a 444 elvesztette a Soros-birodalmon belüli kitüntetett szerepét, a hálózat új kedvence már a Telex.hu. Aligha lehet véletlen, hogy az állítólagos megfigyelési ügyet robbantó, korábban a 444-re anyagokat szállító Direkt36 és a Telex.hu épp a médiahadjáratot megelőző napokban kötött partnerségi megállapodást” – állapítja meg Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője. Itt nem történt más, mint sorcserét vezényeltek az első vonalban küzdőknél. Akik között a Pegasus-botránykeltésben élen járó Panyi Szabolcs kitüntetett helyet foglal el. Volt Global Voice-sajtóösztöndíjas Amerikában, az Origó munkatársa, majd a 444 bloggere, aztán az Index újságírója, újabban a Direkt36 szerzője. Feltűnően jó amerikai kapcsolatokkal rendelkezik. 2016-ban fél évig a Transparency International Magyarország mentor-programjában tanulta az oknyomozó újságírást, melynek eredményéért két alkalommal is kitüntették a szintén a szervezet által havonta osztogatott Minőségi Újságírásért Díjjal (a díj zsűrijében Weyer Balázs is bent ül).

A „nemzetközi oknyomozó projekt”, amelyben magyar részről a Direkt36 vett részt, tulajdonképpen három Soros-szervezet összefogásából született.

Az értesülést és az azt ellenőrző „biztonsági teamet” az Amnesty International hozta, melynek legutóbbi elérhető, 2016-os pénzügyi beszámolója szerint harmadik legnagyobb adományozója a Soros-féle Nyílt Társadalom Alapítványok, féltucatnyi svéd, holland és amerikai magánalapítvány mellett. Érdemes ezt összevetni azzal, hogy az Amnesty hazai telepítésű irodájának 2020-as kimutatása szerint éves költségvetése mintegy 93 százalékát (!) „nemzetközi mozgalomtól kapott támogatás” jelentette, melynek túlnyomó részét Soros New York-i anyaalapítványa állta.

A Pegasus-projektben a sajtómunka megszervezéséért a Forbidden Stories felelt, amelynek bevallása szerint finanszírozói között előkelő helyen szerepel az OSF, az ENSZ és az EU médiával kapcsolatos szervei, egyéb NGO-k és norvégiai alapítványok mellett. Az „oknyomozó” munkához harmadikként társult a torontói egyetemen működő Munk School Nemzetközi Kapcsolatok Intézethez tartozó Citizen Lab, melynek támogatói között a Ford Alapítvány, a kanadai kormány és előkelő helyen az Open Society Foundations is megtalálható.

A hazai sajtókampányhoz számos olyan médiaorgánum csatlakozott, amelyek bevallottan gazdálkodnak a Soros György alapítványa által biztosított forrásokból (444, Magyar Narancs, Telex), a jogi szakértői munkát és magyarázatadást pedig látványosan a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) nevű NGO-ra bízták. A TASZ 2020-ban felhasznált forrásainak közel felét közvetlenül szintén az OSF biztosította, de Soros György közvetett módon, mégpedig a Media Legal Defence Initiative-on keresztül is juttatott neki forrást, az Európai Bizottsággal, a Bertha Foundation-nel és a Sigrid Rausching Trusttal együtt, mely utóbbi ugyancsak partnerkapcsolatban áll az OSF-fel.

Kinek az érdeke?

A fenti összefüggéseket tekintetbe véve válik érdekessé az a művelet, amelyet akár az NSO Group és ezzel közvetetten Izrael állam ellen, akár közvetlenül az összes érintett(ként tálalt) állam, köztük Magyarország ellen hajtottak végre, mégpedig nemállami struktúrákon keresztül (alapítványok, médiakonglomerátum, globális NGO-hálózat). Horváth József, az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadója, a katonai elhárítás volt műveleti főigazgató-helyettese szerint egyfelől az állítólagos „botrány” leginkább nemzetközi jelentőségű, amelyben a magyar ügy valójában csupán mellékszál, másfelől nem is feltétlenül államok (érdekei) állnak kirobbantása mögött. Miután az állami szolgálatok operatív munkája ezzel az eszközzel is teljességgel törvényes, szabályozott és ellenőrzött, ezért a botránykonstruálás valójában a nemzetbiztonsági munka ellehetetlenítését célozta. Egy másik elemzésében rá is mutatott, hogy „egy jól behatárolható kör a politika mocsarába akarja lerántani a rendvédelmi szerveket, a titkosszolgálatokat”.

Márpedig ez az állam destabilizálásának jellegzetes módja.

A Pegasus-ügy legfőbb hazai mozzanata, hogy „bedobtak egy labdát külföldről a magyar térfélre, ezt csapta le a hazai ellenzéki média. A gyorsaság, az összehangoltság is azt mutatja, megtervezett politikai akcióról van szó” – magyarázza Horváth József. Ezt támasztja alá, hogy az ügyet idehaza gondozó Telex még csalódottságát is kifejezte, miután az ellenzéki pártok – tehetségtelenségük és tehetetlenségük folytán – nem voltak olyan serények a művelet végrehajtásában, mint a sajtó. Két és fél héttel később így állították ki a mérleget, a célpont reakciójáról és saját tevékenységükről: „A botrány kirobbanását követően defenzívába került a kormányoldal. […] arról kellett valamilyen magyarázattal előállniuk, hogy mi az a nemzetközi botrány, amibe ismét belekeveredett az Orbán-kormány […] Ha a belpolitikai küzdelem szempontjából nézzük, akkor a botrány első napjaiban úgy tűnt, kényelmes helyzetben van az ellenzék, a sajtóban megjelenő információk akár maguktól is kisebb válságot okozhatnak a kormányban.” A hírportál társfőszerkesztője még egy hónappal később is ezt közölte: „Örülök, hogy a Direkt36-al sikerült együttműködési megállapodást kötni, és hogy rögtön egy ilyen nagyon fontos, és nemzetközi szinten is iszonyatosan jelentős ügyről írtak. A témát mindenképp érdemes napirenden tartani, hiszen hosszútávú hatásokkal is fog járni.” A dőltbetűs kiemelések állításainkat bizonyítják.

Az Információs Hivatal volt műveleti igazgatója, Földi László titkosszolgálati szakértő szerint „külföldi érdekkörök” állhatnak a „speciális művelet” mögött. A hazai esetben mindennek célja a magyar védelmi képességek rombolása volt, amely párhuzamosan halad az uniós fórumokon – most éppen a gyermekvédelmi törvényt megtorlandó – megindított támadásokkal és a megtévesztő hírek folytonos közlésével vagy a pszichológiai hadviselés körébe tartozó „spontán” akciókkal (LMBTQ-provokációk az Európai-bajnokságon). Földi ugyanakkor figyelmeztet azokra a fedett műveletekre is, amelyeket újságírókon és nemkormányzati szervezeteken keresztül hajtanak végre, akár államok, akár nemállami szervezetek. Utóbbi újdonságnak számít, hiszen ez esetben „civil” struktúrák (alapítványhálózat, donorszervezetek, tech-cégek) alkalmaznak titkosszolgálati technikákat, sőt vetnek be operatív technológiát. Az Amnesty International „biztonsági teamjének” felállítása erre utal.

Most már csak az a kérdés, hogy kinek az érdekében történt mindez?

Lehet, hogy egy rivális állami vagy nemállami biztonsági cég volt az érdekelt, így az akció egyaránt lehetett a business intelligence műve, körmönfont inside job, de kiszervezett állami támadás is, sőt akár csak „baráti figyelmeztetés”, mondjuk Washington részéről. (Emlékezzünk: amerikai lehallgatásokra „véletlenül” fény derült korábban is, amikor többek között a német kancellárt vették célba dániai telepítésű technikán keresztül.) Az biztos, hogy egy stratégiai cél érdekében valósult meg az együttműködés, több partner részéről, amelyek együttesen hajtották végre az operatív műveletet.

Ám az ügy lehetett egyfajta teszt, főpróba, vagy afféle éles, de korlátozott haditechnikai bemutató is. A Pegasus-művelet annak letesztelésére is irányulhatott, hogy miként tudnak a nemzetközi nemkormányzati szervezetek és a globális média, valamint mindezek helyi kliensei együttműködni egy támadás során. Az eredmény: jól. Ezesetben a minket különösen érdeklő stratégiai cél az volt, hogy a magyar állam védelmi apparátusát (mégpedig kifejezetten a titkosszolgálatokat) elbizonytalanítsák, dekonspirálják és ezen keresztül destabilizálják Magyarországot. Rombolják a közbizalmat és szétzilálják a védelmi képességet – előbbi esetben a végrehajtó hatalmat, utóbbiban a hírszerzést támadva meg.

Bárhogy is legyen, járulékos hasznot jelentett a támadónak Magyarország biztonságának rombolása, amelyet helyi kliensein keresztül (ellenzéki pártok, kormányellenes média, oknyomozók) érvényesített. Összességében ezzel a fedett beavatkozással 1) játékba hozták a magyarországi ellenzéket, 2) bizalmatlanságot keltettek a magyar szakszolgálatokkal szemben, sőt 3) az állami működés destabilizálására tettek kísérletet, ugyanakkor 4) azt is bizonyították, hogy működőképes a külső állami vagy nemállami hatalmak, a hazai ellenzék és a nemzetközi média háromszögének együttműködése. Amely bizonyára egy ennél élesebb szituációban is hatékony lesz. Közeleg 2022.