Strukturális átrendeződés a dollármédiánál

A külföldi finanszírozók nemcsak a balliberális pártok teljesítményével, de az ugyancsak külföldről finanszírozott sajtótermékek által felmutatott eredményekkel is elégedetlenek, emiatt az elmúlt időszakban látványos strukturális átalakításba kezdtek – hívta fel a figyelmet a legújabb videóelemzésében Deák Dániel. A XXI. Század Intézet vezető elemzője emlékeztetett: a cseh Lidové noviny című lap a napokban beszámolt róla, hogy Soros György növelni szeretné a befolyását a médiában. Ennek egyik jele a magyarországi strukturális médiaátalakítás: a 444.hu nevű internetes portál teret vesztett a balliberális oldalon, sorozatos felmondásoktól és belső botránytól hangos, míg az új reménység a VálaszOnline.hu nevű áljobboldali internetes portál, amellyel a jobboldali Fidesz szavazótáborát kívánják megbontani. (tovább…)

Globális-progresszív hálózatok része a baloldal

Míg a magyar jobboldal az elmúlt tizenkét évben egymás után négy alkalommal szerzett alkotmányozó többséget eredményező felhatalmazást össznemzeti programja megvalósításához, addig a magyarországi baloldal ciklusról-ciklusra mindjobban integrálódott a globális-progresszív hálózatokba, egyre rosszabb választási eredményeket produkálva. Ezek a körök a transzatlanti, sőt kifejezetten amerikai kormányzati és nemkormányzati csatornákon keresztül, a pénzügyi, politikai és hírszerzési eszközöket egyaránt mozgósítva tizenkét év alatt teljesen magukba olvasztották a hazai baloldalt. Egyes pártok (Jobbik, LMP, MSZP) fokozatosan estek áldozatul e bekebelezésnek, mások szíves-örömest olvadtak be, hiszen alapító céljuk eleve ez volt (Demokratikus Koalíció, Momentum), ám olyanok is akadtak, amelyek kifejezetten e folyamat végrehajtására szerveződtek (Együtt, Párbeszéd). A 2022-es nagy lelepleződés a projekt végpontjára derített fényt. (tovább…)

Hivatásos „civilek” Magyarországon

A külföldről finanszírozott „forradalomcsinálás” eszméinek és gyakorlatának hatása eltéveszthetetlen Magyarországon az elmúlt tíz-tizenkét évben. A 21. századi „színes forradalmakkal” való párhuzamot az is aláhúzza, hogy ugyancsak megjelenik a hármas szakaszolású forgatókönyv: beszivárgás, megtelepedés, majd áttörés; azaz a „civil” és a politikai szakasz közötti átmenet stratégiája. A nemkormányzati szervezetekből, aktivistákból, profi tüntetésszervezőkből és médiavállalkozásokból álló televényt egy olyan „civil” élcsapat mozgatja, amely a mesterségesen előidézett „forradalmat” pusztán szervezés kérdésének tekinti. (tovább…)

Békés Márton: Soros háborúja Izrael ellen

Soros György nem népben, nemzetben, közösségben és hazában gondolkodik, hanem ezeken kívül helyezi el önmagát és azt a globális „nyílt társadalmat”, amit meg akar valósítani. Ez határozza meg a zsidósághoz, mint valláshoz és politikai közösséghez való hozzáállását is, nemkülönben azt az ellenséges érzületet, amelyet a zsidó állammal szemben táplál. Soros Györgynek útban van Izrael, mivel mint bármelyik más nemzetállam, vallási-etnikai-kulturális kötöttséget képvisel, és ezen alapuló államként, saját határai között működik. Soros ugyanis mindent, ami rögzített, fel szeretne oldani, mégpedig egy globális nyitott társadalomban. (tovább…)

Soros György: a demokrácia ellensége

A XXI. Század Intézet kilenc munkatársa által írt, A Nagy Terv – A Soros-birodalom Közép- és Kelet-Európában címet viselő könyv megjelenése kapcsán szervezett online könyvbemutatót az Intézet. Az augusztus végén megjelent tényfeltáró kötet Soros Györgynek a közép- és kelet-európai térségben 1984 és 2020 között folytatott befolyásszerzési tevékenységét mutatja be, mintegy 400 oldalon. A kötet megírását egyévnyi kutatómunka előzte meg, szerzői 12 nyelv forrásai alapján állították össze. Laudációt Bayer Zsolt tartotta, aki hangsúlyozta, hogy a könyv kiválóan dokumentálja Soros szerteágazó tevékenységét, aminek következtében innentől nem lehet azt mondani, hogy a Soros-terv nem létezik. A rendezvény pódiumbeszélgetése során Schmidt Mária, G. Fodor Gábor és Kocsis Máté beszélgettek a szerkesztő, Békés Márton moderálása mellett, akik mindannyian egyetértettek abban, hogy Soros Györgyöt továbbra sem szabad lebecsülni, mivel az általa kiépített struktúrák beágyazottsága miatt bármikor képes ellentámadásba lendülni az érdekei ellen fellépő erőkkel szemben. (tovább…)

Nemzetközi brigádok Magyarországon

Az elmúlt években egyre élesebbé vált a feltűnően külföldi érdekeket szolgáló ellenzék, valamint a nemzeti kormány közötti konfliktus. A baloldal történelmi okokból kifolyólag immár száz éve képvisel nemzetközi programot, őmellé társultak a nemzeti törekvésüket feladó valamikori rendszerellenes pártok s megerősíti szövetségüket több olyan párt, amelyek nyíltan vállalják, hogy nem többek egy európai/transzatlanti progresszív–kozmopolita misszió hazai képviselőinél. Napirendjük meghatározásában segítségükre van a nemkormányzati szervezetek tucatja, tematikájukat egy egész intézményhálózat dolgozza ki, hangjukat pedig felerősíti a kormánykritikus média. Utóbbi háromban az a közös, hogy egyaránt külföldről finanszírozzák őket. (tovább…)

Operatív főpróba: A Pegasus-művelet

A legfrissebb, 2021-es tapasztalatok azt mutatják, hogy a nemzetközi nemkormányzati szervezetek (NGO-k) egymással összefonódó, önálló hatalmi komplexumként lépnek fel Magyarország ellen. A Pegasus-művelet volt az első alkalom, amikor egyértelmű bizonyítékot kaptunk arra, hogy Magyarország megtámadása egy globális hálózat nemállami eszközeivel megy végbe, amelyet vagy saját akaratából alkalmaz, vagy megbízásra dolgozva, kiszervezik neki. De bárhogy is legyen, annyi biztos: a Pegasus-művelet egy olyan titkosszolgálati manőver volt, amelyet nemzetközi nemkormányzati (fedő)szervezetek hajtottak végre. (tovább…)

Műveleti terület: Magyarország

Magyarország a 2022-es választások előtt végérvényesen műveleti területté vált. Az immár több mint évtizedes, a nemzeti szuverenitást és a demokratikus önrendelkezést egyszerre védő, sőt bővítő kormányzás ellenében számos alkalommal igyekeztek az ellenérdekelt felek fellépni. Míg a 2010-es évek elején ezek leginkább államok voltak, amelyeknek ellenükre volt magyarországi gazdasági befolyásuk mérséklése, addig az elmúlt évtized második felében többnyire az Európai Unió testületei és a Soros-birodalom felől érkezett fenyegetés. (tovább…)

Mérlegen a Soros-hadművelet

A XXI. Század Intézet 400 oldalas ténykönyvet adott ki nyár végén Soros György közép- és kelet-európai tevékenységéről, amely a nemzetközi tőzsdespekuláns 1984 és 2020 közötti, nyílt és közvetett regionális befolyásszerzését vizsgálja. A Nagy Terv – A Soros-birodalom Közép- és Kelet-Európában című kötet összesen 18 országra terjed ki, amelyhez szerzői egy éven keresztül 12 nyelven gyűjtötték és elemezték a forrásokat. A közép-ázsiai és amerikai kitekintéssel kiegészített regionális körkép nyilvános adatok alapján bizonyítja, hogy Soros György tevékenysége elsősorban a nemzetállamok destabilizálására irányul. (tovább…)