Az Európai Bizottság május első hetében bejelentette, hogy újraértékelte a lengyel jogállamiság helyzetéről szóló álláspontját a hírhedt 7. cikk szerinti eljárással összefüggésben és arra jutott, hogy Lengyelországban helyreállt a jogállam. A döntés hátterében nem állnak frissen elfogadott és végrehajtott reformok, ehelyett Brüsszel bemondásra elfogadta az új lengyel kormány vállalásait. E vállalások egyike, hogy Lengyelország a jövőben feltétel nélkül betartja az Európai Unió Bíróságának döntéseit és korlátozás nélkül elismeri az uniós jog elsőbbségét. Lengyelország azzal fizeti meg a jogállamisági eljárás lezárásnak árát, hogy közjogi értelemben feladja saját szuverenitását. Brüsszel már nem is igyekszik leplezni a politikai alapon alkalmazott kettősmércét, hiszen felfogásában ugyanaz az ország attól függően lehet jogállam vagy nem jogállam, hogy éppen melyik párt van kormányon.

A XXI. Század Intézet legújabb elemzése a Lengyelországgal szembeni jogállamisági eljárás lezárása mögött húzódó folyamatokat vizsgálja. A varsói vállalások értékeléséből egyértelműen kitűnik: a jogállamisági csörték a legkevésbé sem az alapvető jogok vagy a demokrácia érvényesülését, hanem csak és kizárólag a tagállami önrendelkezésről való lemondást célozták.

Új fejezet Lengyelország számára?

„A mai nap új fejezetet jelent Lengyelország számára. Több mint 6 év elteltével úgy gondoljuk, hogy a 7. cikk (1) bekezdése szerinti eljárás lezárható. Gratulálok Donald Tusk miniszterelnöknek és kormányának ehhez a fontos áttöréshez. Ez kemény munkájuk és elszánt reformtörekvéseik eredménye!” – fogalmazott Ursula von der Leyen, az Európa Bizottság elnöke. A döntés következtében Lengyelország immáron hozzáférhet a korábban jogállamisági okokra hivatkozva zárolt 137 milliárd euró összegű uniós forráshoz.

Az Európai Bizottság kedvező értékelésének alapja a tavaly ősszel hivatalba lépett új lengyel kormány idén februárban bemutatott cselekvési terve. Az Általános Ügyek Tanácsának 2024. február 20-ai ülésén ugyanis a lengyel hatóságok a lengyelországi jogállamiságra vonatkozó cselekvési tervet terjesztettek elő, a jogállamisági eljárást pedig a Bizottság ezzel rendezettnek tekinti. Szemmel láthatóan a „Szerződések őre” nagylelkűen szemet hunyt az elmúlt hónapok jogállamisági szempontból igencsak releváns fejleményein, például a lengyel rohamrendőrök durva, agresszív fellépése felett a márciusi varsói gazdatüntetésen, hasonlóan ahhoz, mint ahogyan 2006-ban is szó nélkül hagyta az október 23-ai békés tüntetésen részt vevő magyarokkal szembeni brutális támadást. Úgy fest, az uniós testület eltekint az új lengyel kormány igazságszolgáltatási rendszert érintő jogsértéseiről szóló lengyel ügyészségi petíció kivizsgálásától is. A politikai nyomásgyakorlás szándéka hiányában a jogállamiságért felelős biztos ilyen esetekben csak legyinteni szokott: a Bizottság tagállami belügyekkel nem foglalkozik.

Új reformok helyett elég a törekvés

„Bár számos reformot végrehajtott már, vagy azok végrehajtása folyamatban van, Magyarország nem hajtotta még végre tökéletesen az általános feltételességi mechanizmus keretében elfogadott 17 szükséges korrekciós intézkedés központi elemeit” – állapította meg sajtóközleményében az Európai Bizottság, amikor 2022 novemberében első ízben értékelte a Magyarországgal szemben indult jogállamisági eljárás keretében megvalósított hazai reformokat.

Az új lengyel kormánynak azonban nem kellett reformokat elfogadni, az ő részükről elég a puszta törekvés. Annál is inkább, mivel a lengyel akcióterv a korábbi kormány jogszabályváltoztatásaira hivatkozik megvalósított reformok gyanánt. A 2022 májusában elfogadott jogszabályok értelmében megszűnt az EU által kifogásolt legfelsőbb bírósági fegyelmi kamara és megkezdte munkáját az új, a szakmai felelősség ügyeivel foglalkozó kamara, valamint a bírák kinevezésével kapcsolatos brüsszeli ellenvetéseket is rendezték. Ezek az intézkedések két évvel ezelőtt még nem voltak elégségesek a bizottsági kifogások teljes körű rendezéséhez, most viszont már azok. Pedig semmi sem változott Lengyelországban, csak a kormány összetétele lett más. Lengyelország példája nem egyedi. Egyes országok vonatkozásában olyan „magas a léc”, hogy az újabb és újabb reformjavaslatok éveken át nem vezetnek eredményre, máshol pedig – mint ahogyan ezt az Európai Bíróság egy, a máltai igazságszolgáltatást érintő ügyében hozott döntése is alátámasztja – az sem ellentétes a bíróságok függetlenségének elvével, ha egy tagállam miniszterelnöke maga dönt a bírói kinevezésekről…

A brüsszeli egyezség ára a szuverenitás

Ha konkrét reformokat tehát nem is kellett tehát keresztülvinnie, Lengyelország mégis saját szuverenitásával fizeti meg annak az árát, hogy Brüsszel lezárja a jogállamisági eljárásokat, illetve hajlandó kifizetni az országnak járó uniós forrásokat. Ez azt jelenti, hogy a kormány feltétel nélkül biztosítani fogja az uniós jog elsődlegességét saját nemzeti jogához, sőt még alkotmányához képest is. Az Európai Unió jelenlegi vezetése ugyanis hiába igyekszik másként beállítani a helyzetet, a nemzeti alkotmányok a szuverenitás védőbástyájaként mindig az EU jogrendszere felett állnak. Erről Lengyelországban több alkotmánybírósági határozat is szólt, amelyeket az új kormány hivatalba lépését követően egyetlen tollvonással helyezett hatályon kívül.

2020. decemberében az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított Lengyelországgal szemben, amelyben az ország igazságszolgáltatásának működését kifogásolta. A Bíróság egy évvel később, júliusban ítéletében elmarasztalta Lengyelországot, kötelezve arra, hogy teljesítse a brüsszeli elvárásokat. Válaszként 2021 októberében a lengyel alkotmánybíróság alkotmányellenesnek nyilvánította az Európai Bíróság döntését és kimondta, hogy az uniós intézmények túllépték azokat a hatásköröket, amelyek a Lengyel Köztársaság az uniós csatlakozás során rájuk delegált, veszélyeztetik a lengyel alkotmány elsődlegességét és kockáztatják a Lengyel Köztársaság szuverén és demokratikus működését.

Az Európai Bíróság minden határozata kötelező a tagállamok hatóságaira, s így a nemzeti bíróságokat is. Az uniós jog elsőbbséget élvez a nemzeti joggal szemben, beleértve az alkotmányos rendelkezéseket is.” – fogalmazott az alkotmánybírósági döntés kapcsán Ursula von der Leyen bizottsági elnök. Von der Leyen akkori állásfoglalása azért is álságos, mert saját tagállamának alkotmányos rendelkezései, vagyis a német alkotmány Európa-záradéka egyértelmű kitételként tartalmazza, hogy a német Alaptörvény az uniós jog felett áll, a Németország uniós tagságából eredő következmények nem sérthetik az alkotmány megváltoztathatatlan rendelkezéseit. Ennek alapján pedig 2020 májusában a Német Szövetségi Alkotmánybíróság kimondta, hogy az Európai Bíróság egy korábbi, az Európai Központi Bank gazdaságélénkítő programjával kapcsolatos döntése Németországban nem alkalmazandó, mert a Bíróság ítélete önkényes és átlépte hatáskörét.

A nemzeti alkotmánybíróságok védik a tagállami szuverenitást

De más tagállamok is kiállnak alkotmányos szuverenitásuk védelmében. A finn alkotmányügyi bizottság alig egy hónappal a német döntés után mondta ki egy költségvetési ügyben, hogy a szóban forgó uniós szabály Finnországban nem alkalmazható. A cseh alkotmánybíróság a Cukorkvóták III. döntésben pedig úgy foglalt állást, hogy a cseh alkotmányban foglalt demokratikus jogállamiság az uniós jog felett álló elv, az alkotmánybíróság pedig minden esetben vizsgálhatja, hogy az uniós jog ellentétes -e a cseh alkotmány ezen elvével.

A szuverenitáson alapuló együttműködés az 1648-as Vesztfáliai Békét követően vált általánosan elfogadottá a nemzetközi kapcsolatokban. E rendszernek a belügyekbe történő beavatkozás tilalma volt a legfontosabb alapelve. Az Európai Unió létrejötte ugyanezt az együttműködési elvet kell, hogy kövesse. Az európai közös ügyek azok, amelyekben a tagok kinyilvánítottan közösen kívánják gyakorolni szuverenitásukat. Az Európai Unióhoz való csatlakozással ugyanis a tagállamok nem mondtak le szuverenitásunkról, hanem a nemzeti alkotmányon alapuló, bizonyos állami hatásköröket közösen gyakorolják más tagállamokkal, az e hatásköröket meghaladó beavatkozás egyértelmű tilalma mellett. A jogállamiság-problémák túlnyomó többsége pedig kőkemény és sérthetetlen nemzeti hatáskör, amelyről tagállamok soha, senki javára sem mondtak le és abba beleszólást soha senki javára nem engedtek. Magyarország Alaptörvénye ezzel összhangban előírja, hogy az Európai Unió hatásköre gyakorlásának minden esetben összhangban kell állnia az Alaptörvényben foglalt alapvető jogokkal és szabadságokkal, továbbá nem korlátozhatja Magyarország területi egységére, népességére, államformájára és állami berendezkedésére vonatkozó elidegeníthetetlen rendelkezési jogát. Lengyelországban ennek kereteit az uniós csatlakozási szerződésről szóló, 2005 májusi alkotmánybírósági ítélet tartalmazza, amely előírja, hogy az országnak továbbra is szuverén és demokratikus országként kell működni, az ennek biztosításához szükséges alapvető hatásköröket pedig a nemzeti hatóságok számára kell fenntartani. Ezt adja fel most le Lengyelország az Európai Unió szándékainak való megfelelés érdekében.

Nem az az Európa párti, aki a tagállamokkal szemben pártolja Európát

Eközben a jelek szerint a Németország a külügyi vétóról való lemondás érdekében is nyomást helyezett Lengyelországra, a többségi döntéshozatalra való áttérés elvárását Anna Lührmann európai ügyekért felelős államminiszter a lengyel alkotmány születésének évfordulója alkalmából május 3-án a berlini lengyel nagykövetségen tartott beszédében is hangsúlyozta. Az eddigi jelzések alapján Lengyelország jelenlegi, a brüsszeli megfogalmazás szerint „Európa-párti” vezetése – a korábbi konzervatív, szuverenitás párti kormánnyal ellentétben – erre is készen áll.

Brüsszelben ma az számít „Európa pártinak”, aki feladja a saját érdekeit. Aki elnézi az uniós intézmények jogsértő működését, korrupcióját, erőltetett hatáskörbővítését. Aki pedig nem számít „Európa-pártinak”, mert szót emel az Európai Unió iránytévesztésével szemben és elutasítja Brüsszel túlkapásait, attól megvonják a forrásokat, kétségbe vonják demokráciáját és alkotmányosságát, elvitatják az érdekeit. Pedig a valóságban nem az pártolja Európát, aki mindenre igent mond, aki hagyja, hogy a Brüsszel helyette döntsenek, vagy éppen az Unió „egységére” hivatkozva megkerüljék. Hibás megközelítés, ha az Európai Unió a tagállamokkal szemben határozza meg önmagát. Aki az erős tagországokat pártolja, csak az pártolja Európát, mert az önálló nemzetek csak akkor lehetnek érdekeltek az Európai Unió közös sikerében, ha az Európai Unió is érdekelt az önálló nemzetek sikerében.