A sikeres magyar oltási program hozza el a gyors lazítást

Már több mint egy éve jelent meg a koronavírus Magyarországon, azonban míg egy éve ilyenkor még csak a korlátozásokkal lehetett védekezni, ma már a vakcina is rendelkezésre áll. Bíztató jel, hogy a magyar oltási program rendkívül sikeres: az EU-n belül hazánk éllovas a beoltottak számát illetően, így Magyarországon lehet majd az egyik leghamarabb feloldani a korlátozásokat. Mindeközben az elhibázott uniós vakcinabeszerzésnek következtében több tagállamban akadozva halad az oltási program, ezzel szemben számos EU-n kívüli országban már az újranyitást tervezik a lényegesen sikeresebb vakcinabeszerzésnek köszönhetően. Mára világossá vált: kizárólag az akadozó nyugati vakcinabeszerzésre támaszkodva csak az év végére lehetne beoltani a teljes lakosságot, így a keleti vakcinabeszerzés elengedhetetlen a nyár előtti lazításhoz. Nem meglepő tehát, hogy a baloldali politikusok is változtattak a retorikájukon: a korábbi hecckampányuk után már egyre többen hangoztatják közülük, hogy a kínai vakcinával fogják beoltani magukat.

Sikeresebb vakcinabeszerzések az EU-n kívül

Míg az Európai Unió legtöbb tagállamban az oltóanyag hiányától szenvednek, az EU-n kívüli országok közül sok helyen kifejezetten jól halad az emberek beoltása. Izraelben például már több mint a teljes lakosság fele sikeresen megkapta a vakcinák legalább első adagját, amivel az alig kilencmilliós ország világelső az oltások arányát tekintve. Az ország gyors és hatékony vakcinabeszerzésének köszönhetően márciusban várhatóan a kelleténél már jóval több oltóanyag érkezik majd, amikért már több EU tagállam is bejelentkezett. Az országban nemrég a részleges újranyitásról is döntött az izraeli kormány, aminek értelmében a boltok mellett a kulturális és sportintézmények is újra kinyithattak.

Hasonló a helyzet a szomszédos Szerbiában is, ahol már négyféle vakcinával (AstraZeneca, Szputnyik V, Sinopharm, Pfizer/Biontech) folyik az emberek oltása, de a tervek szerint hamarosan az amerikai Moderna-t is használják majd.

A szerb vezetés kezdetben komoly bírálatokat kapott a kínai és orosz vakcina használatáért Brüsszeltől, mára azonban világossá vált, hogy a gyors és határozott vakcinabeszerzésnek köszönhetően az ország komoly előnybe került az EU-val szemben.

Ennek köszönhetően az egymillió lakosra jutó újraoltások arányát tekintve Szerbia az elsők között foglal helyet az európai országokat tekintve, de világszinten is előkelő helyen áll.

A ma már nem EU-tag Egyesült Királyságban szintén jól halad az emberek beoltása. A szigetországban a Belgiumban gyártott Pfizer/Biontech és az országban gyártott AstraZeneca vakcinákkal zajlik az oltási program, aminek keretében eddig már több mint 20 millió ember kapta meg a vakcinák legalább első adagját.

A brit kormány gyors és hatékony reagálásának köszönhetően az országban már december 8-án, az EU-tól két és fél héttel korábban megkezdődhetett az emberek oltása, így sikeresen tudták elkerülni azokat az ellátási problémákat, amikkel Brüsszel jelenleg is küszködik.

Az oltás hatékonyságát jelzi, hogy a brit adatok alapján a már beoltott korcsoportokban az utóbbi hetekben nagymértékben csökkent az új fertőzöttek és a halálesetek száma. Boris Johnson brit miniszterelnök legutóbb úgy nyilatkozott, hogy a tervek szerint július végére a teljes brit lakosság megkapja majd a védőoltások legalább első adagját, amivel az Egyesült Királyságban az elsők között térhet majd vissza az élet a járvány előtti kerékvágásba.

Az EU hibát hibára halmoz

Az Európai Unióban közmegegyezés van abban, hogy a koronavírus elleni végső megoldást a vakcina jelenti. Ennek ellenére az adatok azt mutatják, hogy az uniós országok – az EU elhibázott vakcinabeszerzésének következtében – nagy része kifejezetten rosszul áll az átoltottság mértékét tekintve, a legfrissebb adatok szerint a beoltottak aránya a teljes uniós lakosság csupán 5 százaléka.

A kevés rendelkezésre álló vakcina miatt több tagállamban várhatóan még hosszú hónapokig húzódik az emberek beoltása, ami a járvány időközben kirobbant harmadik hulláma miatt komoly problémát jelent.

Szlovákiában és Csehországban például mára kifejezetten kritikussá vált a járványhelyzet, a súlyos gazdasági károk mellett mindkét ország egészségügyi rendszere is az összeomlás szélére sodródott. Ennek következtében mindkét ország szigorú korlátozó intézkedéseket rendelt el a napokban, amik feloldása leghamarabb március végén várható. A megoldást mindkét ország esetében az oltási program felgyorsítása jelentené, ami jelenleg kifejezetten lassan halad. Az uniós beszerzésben bízva, a két országban mindeddig csupán a kifejezetten lassú eljárás keretében működő Európai Gyógyszerügynökség (EMA) által jóváhagyott vakcinákkal oltották az embereket, amiből azonban idáig a vártnál jóval kevesebb érkezett.

Emiatt Szlovákiában korábban egy hétre fel is függesztették az emberek oltását, mert nem állt rendelkezésre elegendő vakcina az országban.

Az oltóanyagok lassú érkezésének következtében Csehországban eddig a lakossági mindössze 3,85%-át sikerült beoltani, míg Szlovákiában ez a arányszám 5,56%.

A helyzet javítása érdekében Andrej Babiš cseh miniszterelnök és Igor Matovič szlovák miniszterelnök a napokban bejelentették, hogy nem várnak tovább Brüsszel jóváhagyására, anélkül is megkezdik a lakosság oltását az Oroszországból beszerzett Szputnyik V vakcinával.

Szlovákia esetében már az oltóanyag engedélyezése is megtörtént, így várhatóan két héten belül megkezdődhet a vakcina alkalmazása, amivel már négy féle oltás áll majd az emberek rendelkezésére, és ami várhatóan jelentősen felgyorsítja majd az ország eddig akadozó oltási programját. Hasonlóan rossz a helyzet több nyugat-európai tagállamban is, ahol még mindig bíznak az elhibázott brüsszeli vakcinabeszerzésben. Belgiumban, Németországban és Franciaországban például szintén csupán a lakosság elenyésző hányadát sikerült eddig beoltani.

A lassú oltási program miatt Franciaországban az egészségügyi miniszter lemondása is felmerült az elmúlt hetekben, Belgiumban pedig – miután az év elején új oltási tervet is ki kellett dolgoznia a kormánynak – annak ellenére akadozik az oltási program, hogy mind a Pfizer, mind pedig az AstraZeneca oltóanyag gyártása az országban történik. A kialakult helyzet miatt a következő hetekben több tagállammal egyetemben várhatóan ezek a tagállamok is új források után néznek majd, Ausztria és Németország például már Izraellel, míg Lengyelország Kínával tárgyal újabb vakcinák beszerzéséről.

Magyarország a legsikeresebb tagországok között

A kormány gyors reagálásának köszönhetően Magyarországon kifejezetten jól halad az emberek beoltása. Ezt bizonyítja, hogy az elmúlt héten Magyarországon oltották be a legtöbb embert az Európai Unióban, lakosságarányosan majdnem két és félszer annyit, mint az EU-ban átlagosan.

Mindemellett, hazánk kimagaslik az uniós tagországok közül, Málta és Dánia után ugyanis Magyarországon a legmagasabb az átoltottság az EU-ban, már a 8 százalékot is meghaladja.

Ez az arány a következő napokban várhatóan tovább növekszik, hiszen a hétvégén tömeges oltás kezdődik Magyarországon. Mindez annak köszönhetően valósulhat meg, hogy a magyar kormány nem csinált politikai kérdést a vakcinabeszerzésből, az emberéletek megmentését szem előtt tartva nem csak nyugati, hanem keleti oltóanyagokat is megrendelt. A vakcinák megérkezése kapcsán elmondható, hogy míg a nyugati vakcinák késlekedve érkeznek, addig a keleti gyártók a lehetőségekhez képest jól szállítanak.

Érdekes fordulat, hogy a magyarországi baloldali politikusok közül az elmúlt hetek oltásellenes hecckampánya után már egyre többen arról beszélnek, hogy a kínai vakcinával fogják beoltatni magukat. Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke is arról beszélt egy műsorban, hogy ha a kínai vakcinát kínálják fel neki, akkor azt el fogja fogadni.

Ez éles kommunikáció váltás a baloldali politikusok részéről, akik pár hete nem csak a kínai vakcinát, hanem az orosz oltóanyagot is élesen támadták.

A baloldal oltásellenes hecckampánya ellenére folyamatosan nő az oltási hajlandóság Magyarországon, tavaly november vége óta háromszorosára nőtt az oltási hajlandóság a KSH felmérése szerint. Ez azt jelzi, hogy a keleti vakcinabeszerzésnek köszönhetően jó esély van arra, hogy már a nyarat megelőzően be lehessen oltani a szükséges számú embert és így az Unión belül a leghamarabb lehet majd feloldani a korlátozásokat Magyarországon.

Deák Dániel – Matyi Tamás