Schmidt Mária: Gondolatok Európa jövőjéről

  •  
  •  

Érdekes és fontos is azon gondolkozni, hogy milyen lesz, vagy pontosabban milyennek kellene lennie Európának 2030-ra, de ennél még sokkal fontosabb, hogy addig mi lesz velünk? 

Az Európai Unió elitje ugyanis már évek óta nem rendelkezik vízióval, adós a közös jövő tervezésével, nincsenek válaszai a megoldásra váró feladatokra. Ezért is zárkózik el a nyílt viták elől. Brüsszel mára igen csak távol került az európai polgároktól, egy szűk, eurokrata réteg önmegvalósításának és önigazolásának a terepévé vált.

Az uniós bürokrácia önmozgása mára két ellentétes táborba osztotta a tagországokat. Az egyik oldalon állnak azok, akik szerint az Európai Uniónak a nemzetállamok Európájának kell maradnia, velük szemben gyülekeznek az Európai Egyesült Államok létrehozásának szorgalmazói. 2004-ben Magyarország a nemzetállamok Európai Uniójához csatlakozott, egy olyan sokszínű, sokérdekű szövetséghez, ami a legkisebb közös többszöröst megkeresve találta meg az egyes ügyekben a mindenki számára elfogadható kompromisszumot. Ez lassú döntéshozatalt és körülményes működést eredményezett, annak minden előnyével és hátrányával. Az uniós bürokrácia által újabban erőltetett Európai Egyesült Államok a német gazdasági érdekek szolgálatába kívánja állítani az Uniót. Egyérdekű, egyközpontú döntéshozatalra akarja átállítani, ami nyilván hatékonyabb lenne, ugyanakkor sokkal több érdeksérelmet eredményezne. Az amerikaiak bezárkózási politikája, szétesőben levő nemzeti egysége Európa iránti érdektelenséggel párosul. Ez és a brexit együttes hatására akadálytalanul érvényesül az amúgy is túlerőben lévő németek akarata, akik elérkezettnek látják az időt arra, hogy a föderalista Német Szövetségi Köztársaság mintájára szövetségi álammá szervezzék át az Uniót, hogy az a vezetésük alatt álló birodalommá alakuljon.

Ez a félreismerhetetlenül célra tartó mozgás megosztja Európát. Mert mindenki számára nyilvánvaló, hogy a nemzetállamok kiiktatására irányuló politika mögött egyetlen régi-új szándék körvonalazódik, ez pedig a német gazdasági érdekek akadálymentes érvényre juttatása. Amit az európai bürokrácia szokása szerint kész helyzetet teremtve akar lenyomni a torkunkon. Ezúttal is azzal a már többször megtapasztalt technikainak álcázott bürokratikus önmozgással állunk szemben, amivel az eurokraták minden feltünést kerülve teremtenek olyan feltételeket, ahonnan – reményeik szerint – már nincs visszaút. Nagyon is megfelelve annak a merkelizálódott döntéshozatali mechanizmusnak, amivel Angela Merkel Németországot több mint másfél évtizede működteti. Háttéralkuk, háttérmegegyezések, homokba futtatások, a valódi célok retorikai elleplezése, stb. Ebbe az irányba hat az a több nemzedéket érintő közös hitelfelvétel, amire az Unió soros német vezetése jelenleg készül. Ahogy az az erőltetett jogállamisági, gender illetve zöldpolitika is, amit szintén ők, már a feladatok meghatározásakor a határokon átnyúlva, globálisan értelmeznek. És ami mögött szintén a német gazdaság önérdeke húzódik meg. Eközben az Európa előtt álló geopolitikai kihívásokra adandó válaszokról, a stratégiai, védelmi szempontokról egyetlen szó sem esik.

Schmidt Mária teljes írása a Látószög blogon olvasható.