Négy hónapja tart az orosz–ukrán háború

Lassan négy teljes hónapja tart az Oroszország és Ukrajna közötti háború, a harcok vége pedig továbbra is távolinak tűnik. Bár Oroszország fölénye a harcok központi térségének számító Donbasz régiójában egyre nagyobb, az ukrán hadsereg folytatni tudja az ellenállást – nem kis részben a nyugati államok fegyverszállítmányainak köszönhetően. Igaz, ezek jócskán alulmúlják Kijev várakozásait, és mintha a nyugati világ is elbizonytalanodott volna a háború kilátásait illetően. (tovább…)

Komoly magyar siker Brüsszelben

Orbán Viktor sikeresen érvényesítette Magyarország érdekeit Brüsszelben, az uniós csúcson nem fogadták el az Európai Bizottság eredeti olajembargós javaslatát, a csővezetéken érkező kőolaj mentesül a szankciók alól – jelentette ki Deák Dániel legújabb videóelemzésében. A XXI. Század Intézet vezető elemzője kiemelte: ennek köszönhetően Magyarországon továbbra is fenntartható a rezsicsökkentés és a benzinárstop is, tehát nem a magyar emberek fizetik meg a háború árát, de emellett Európa több országa is jól járt, hiszen a teljes olajembargó elfogadása a régió más országa számára is hátrányos lett volna. A brüsszeli tervek megvalósulása magas munkanélküliséget, ellátászavarokat, élelmiszerválságot, még jobban elszabaduló infláció eredményezett volna – szögezte le az elemző. (tovább…)

Európa komoly bajban, Magyarország sikeresen ellenáll

A koronavírus-járvány, az orosz–ukrán háború, a brüsszeli szankciók és az energiaválság kilátástalan helyzetbe lavírozzák Európát, amellyel szemben Magyarország több eszközzel is fellép, így például elutasítja a brüsszeli olajembargót, árstop politikát vezetett be, és elvonja a bankok és multik extraprofitját, valamint fokozottabban bevonja őket a közteherviselésbe – hangsúlyozta Deák Dániel legújabb videóelemzésében. A XXI. Század Intézet vezető elemzője kiemelte: Magyarországon a legolcsóbb az üzemanyag az Európai Unión belül, emellett a rezsiköltségek is hazánkban a legalacsonyabbak, de több alapvető élelmiszer ára is rögzített. Ezzel szemben már a gazdagabb nyugat-európai országok lakossága sem bírja elviselni a megnövekedett rezsiköltségeket és a magas benzinárakat. Magyarország szuverén politikát folytat, így fenntartja a rezsicsökkentést és elkerüli, hogy a háború árát a magyar emberek fizessék meg – tette hozzá az elemző. (tovább…)

Gazdasági fókuszú kormányzás várható

A koronavírus-járvány utóhatásai, az energiaválság és az orosz-ukrán háború is komoly gazdasági kihívások elé állítja a világot, amelyet Európában tovább tetéznek a brüsszeli szankciók. Orbán Viktor mai ciklusindító beszéde és a kormányzati struktúra kialakítása is azt jelzi, hogy az új kormány megtartja ugyanazt a nemzeti alapon álló gazdaságpolitikai irányvonalat, ami 2010 után is sikeresen kivezette Magyarországot abból a csődközeli helyzetből, amelybe a 2008-as világválság és az elhibázott baloldali kormányzás juttatta – mondta legújabb videóelemzésében Deák Dániel. A XXI. Század Intézet vezető elemzője kiemelte: az elmúlt 12 év ezt egyértelműen bizonyítja, hogy Orbán Viktor egy sikeres válságkezelő, Magyarország egy növekedő pályára állt. Hozzátette: holnap publikálják a legfrissebb GDP-adatokat, ami megmutatja, hogy mennyire érintette súlyosan a magyar gazdaságot a szomszédos háború. (tovább…)

Harc a történelemért

A harctéri küzdelmek mellett emlékezetpolitikai csatározás is zajlik az ukrán–orosz háború hátterében. Ez a II. világháború lezárásának évfordulójához közeledve különösen érzékelhetővé vált. A lassan nyolcvan évvel ezelőtti történések megítélése eddig is problémás pont volt Ukrajna és Oroszország, sőt Európa és Oroszország kapcsolatában, az idei évben pedig végképp elszakadni látszanak egymástól a narratívák. (tovább…)

Kaktusz: Embargóból lesz béke?

A XXI. Század Intézet Kaktusz című műsorában G. Fodor Gábor politikai filozófus és Gerő András történészprofesszor beszélget havonta kétszer, félórában a magyar politikáról. A legújabb adás témájául az embargó kérdése szolgált, ami a vendégek meglátása szerint jelenleg a háborút is letakarva tematizálja a közbeszédet. A vendégek egyetértettek abban, hogy az embargó a büntetés eszköze, s ezáltal nem a békét szolgálja. Ennek fényében pedig okkal merül fel a kérdés, hogy akik az embargót szorgalmazzák, azok érdekeltek-e a béke megteremtésében? (tovább…)

Két hónapja tart az orosz–ukrán háború

Már több mint két hónap telt el azóta, hogy Oroszország megkezdte ún. „különleges hadműveletét” Ukrajnában. Sem a háború kimenetele, sem az orosz katonai és politikai célok nem világosak teljesen, ahogyan az sem, hogy a Nyugat meddig hajlandó elmenni Oroszország feltartóztatása érdekében. (tovább…)

Megrendült a világrend

Az orosz–ukrán háború kitörése egyértelművé tette, hogy a hidegháború utáni világrend megszűnőben van. Ám nemcsak az Egyesült Államok „unipoláris pillanata” múlt el végleg, hanem az a berendezkedés is kezd a múlté válni, amely a globális együttműködésen és az ezt sok esetben kikényszerítő nyugati eredetű intézményrendszeren alapult. Százéves elméletek hullottak porba és évtizedes garanciák vesztek oda, miközben véget ért a „történelem vége” és elkezdődött a „földrajz bosszúja”. Eközben Kína és Oroszország közeledése egy többpólusú világ kialakulását előlegezi meg. Az orosz–ukrán háború hosszútávú nemzetközi hatásáról szólt a Mozgásban adása, amelynek ezúttal a XXI. Század Intézet tudományos főmunkatársai, Frank Füredi szociológus és Galló Béla politológus voltak a vendégei. (tovább…)

Válságban csak Orbánra lehet számítani

Miközben a baloldal felelőtlen és rendkívül veszélyes javaslatok sorát teszi még a mostani háborús helyzetben is, addig a stratégiai nyugalmat hirdető Orbán-kormány a magyar nemzeti érdekek mentén igyekszik kimaradni a háborúból, Magyarország békéjének és biztonságának megőrzésén dolgozik. Nem meglepő, hogy Orbán Viktor ilyen magabiztosan lép fel a mostani válsághelyzetben is, hiszen számos lokális és globális krízishelyzettel vette már fel sikeresen a küzdelmet az elmúlt években, válságkezelő politikája több esetben is iránymutatóvá vált Európában. A Gyurcsány Ferenc által vezetett baloldal a 2008-as válságot is félrekezelte és a mostani helyzetben szintén elbuktak, sőt maga Márki-Zay és a baloldal idézne elő még nagyobb krízishelyzetet, ha hatalomra kerülve támogatnák azokat a szankciós javaslatokat, amelyek veszélyt jelentenének hazákra nézve, mint például az orosz gáz elzárása. Összefoglalva: a baloldalra válsághelyzetben sem lehet számítani, belesodornák hazánkat a háborúba. (tovább…)