Geopolitikai konfliktus Európában

WP Post Author

A hidegháború lezárása után harminc évvel nyíltan visszatért a nagyhatalmak versengése, melyek geopolitikai konfliktusokban mérik össze erejüket. Az elmúlt évtizedben lezajlott változások eredményeként az erőpróba elsődleges helyszíne napjainkban lett Európa keleti fele. Oroszország, miután szövetséget kötött Kínával, megtámadta Ukrajnát, amely támogatást kap a NATO- és EU-tagországoktól, anélkül, hogy az euroatlanti integráció keretébe felvételt nyert volna. Az Oroszország elleni gazdasági-pénzügyi szankciók és a légtértilalom, legújabban pedig a fegyverszállítás azonban már nem csak szimbolikus tettnek számít, ahogyan az orosz „stratégiai elrettentő erő” készültségbe helyezése sem. Korunk számos nemzetközi, politikai, gazdasági és most már katonai feszültsége abból adódik, hogy világrendünk változóban van. Ennek tragikus kelet-európai következményeiről beszélgetett Ilyash György, a Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatója és Kosztur András, a XXI. Század Intézet vezető kutatója az intézet Mozgásban című műsorának legújabb adásában.

Változóban a világrend?

Ilyash György meglátása szerint stratégiai szempontból lehet újragondolni a háborús helyzet árnyékában kialakult szituációt, azonban nehéz jóslásokba bocsátkozni az esetleges forgatókönyvek kapcsán. Kérdéses, hogy milyen következményekkel járna a nemzetközi rendszerre nézve, ha az oroszok elérnék céljaikat, vagy, ha az ukránok nyugati segítséggel pacifikálnák Oroszországot. Azonban azt is hangsúlyozta, hogy az afganisztáni vagy szíriai beavatkozás forgatókönyve alapján is fejlődhet a konfliktus, aminek következtében hosszú időre az életünk része maradna. Kosztur András szerint nehéz megmondani, hogy miért most, és miért így akarják rendezni az oroszok a konfliktust, ám valószínűsíthető, hogy a tárgyalási folyamat állandó kudarcát unták meg. Véleménye szerint az sem elképzelhetetlen, hogy az oroszok kalkulációja szerint most egy olyan előnnyel rendelkezik az ország, amit ki kell használniuk, mert a jövőben ezt a lehetőséget elveszítenék.

Az Egyesült Államok megrendült hegemónstátusza kapcsán a Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatója arra világított rá, hogy az amerikai gyengülés oka az első öbölháború óta megfigyelhető. A liberális intervencionizmus szellemében végrehajtott első beavatkozást számos másik követte, ám ezek stratégiai szempontból mindig kudarccal végződtek, amire a legutóbbi adekvát példa Afganisztán esete. Ehhez párosul, hogy az Egyesült Államok az utóbbi évtizedekben egy végletekig megosztott társadalommá vált, ami kihat külpolitikai cselekvőképességére is, és erodálja hegemón szerepét – hangsúlyozta.

A XXI. Század Intézet vezető kutatója arra az érdekességre hívta fel a figyelmet, hogy az Egyesült Államok 2001. szeptember 11-e után indított afganisztáni beavatkozása során a nemzetközi közösség nem kérdőjelezte meg az akciókat és ezáltal az amerikai hegemóniát sem. Azonban úgy tűnik, hogy ez most változóban van, aminek magyarázatául az alábbi jelek szolgálnak.

Meglátása szerint az orosz–ukrán háború kapcsán három tábort különböztethetünk meg: Az offenzívát végrehajtó Oroszországot és Belaruszt, az ez ellen szót emelő nyugati világot, valamint a világ államainak nagyrészét, akik kivárnak, hallgatnak, vagy esetleg még Oroszország felé is húznak. Ide tartozik többek között Kína, India, Pakisztán, az Egyesült Arab Emírségek, és Irán, sőt három olyan ország sem hajlandó csatlakozni a szankciókhoz, (nevezetesen Szerbia, Moldova és Grúzia) amelyek az EU és NATO-csatlakozás küszöbén állnak.

Úgy tűnik, hogy a világ nagyrésze kivár, és megvárja merre billen az egyensúly – emelte ki.

Nem létező uniós érdekérvényesítés

Ilyash György szerint az eddigi modus vivendi megszűnni látszik Oroszországgal és egy olyan új típusú szembenállás kezd kialakulni, ami az orosz támadás előtt elképzelhetetlen lett volna. Azonban az Európai Unió érdekérvényesítő erejének gyengeségét jól mutatja, hogy a kompromisszumos tárgyalások nem voltak célravezetők, és az unió szempontjából is a legrosszabb forgatókönyv, vagyis a háború valósult meg. Ráadásul az EU fogja leginkább megfizetni a szankciós rendszer árát, ami által tovább gyengülhet a szervezet.

Kosztur András ennek kapcsán úgy vélekedett, hogy sok szempontból beazonosíthatók az amerikai érdekek, amire példaként említette az Északi Áramlat 2 gázvezeték évek óta tartó kötélhúzását a németek és amerikaiak között. Az amerikai szuperhatalom stratégiai hanyatlásának megakadályozása céljából Biden elnök már a beiktatásakor deklarálta a Nyugat egységbe rendezését, ami – a háború által óriási áron – végül végbe is ment. Az kétségtelen, hogy az EU eddigi pragmatikus kapcsolatai olyan törést szenvedtek Oroszországgal, amit nem lehet néhány hónap alatt rendezni.

Kína lehet a konfliktus nyertese

Amíg 2007-ben Putyin egy magányos hang volt az amerikai hegemónia, a kettős mérce, vagy NATO keleti bővítése ellen, addig most úgy néz ki, hogy Kína is egyre nyíltabban kérdőjelezi meg az amerikai világrendet – fejtette ki a Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatója. Meglátása szerint a rossz uniós–orosz kapcsolatok egyik fél céljait sem szolgálják, ami ráadásul a hatalmi logika keretében azt is jelenti, hogy kölcsönösen gyengítik egymást.

Ez pedig azt jelenti, hogy Kína erősebb lesz a nemzetközi színtéren, és ennek a háborúnak is a nyertese lehet.

Kosztur András szerint is formálódik egy kínai–orosz szövetség, ám ennek valódi erejét az fogja megmutatni, ha Kína érdemi támogatást nyújt Oroszországnak a szankciók ellen. Azonban az is kétségtelen a kutató szerint, hogy Kína most nem mondhat le Oroszországról, mivel ez az ő geopolitikai tekintélyüket is rombolná. Ebből fakadóan pedig Kína célja, hogy a háború lehetőleg gyorsan, és Oroszország javára dőljön el.

A meghívott vendégek a beszélgetés végén egyetértettek abban, hogy mindenáron el kell kerülni, hogy az eszkaláció révén az euroatlanti szövetség is belesodródjon a konfliktusba, ezért minél hamarabb kerül sor a háborúnak véget vető megállapodásra, annál jobb Európának.