Az ellenzéki győzelem destabilizálná Magyarországot

  •  
  •  

A baloldalon egy olyan hatalomtechnikai alkukon alapuló ellenzék jött létre, amelynek sem közös ideológiája, sem közös víziója nincsen, így kormányzásképtelen. Az egymással marakodó baloldali politikusok, ha még kormányt is tudnának alakítani, egy esetleges parlamenti többség megszerzése után, olyan instabil politikai helyzetet váltanának ki Magyarországon, mint amit több környező országban is láthatunk. Románia példája jól mutatja: beláthatatlan következményei lehetnek egy sokpárti koalíciós kormány jelentette instabil helyzetnek. Keleti szomszédunknál összeomlott a koalíció, elszabadultak a rezsiárak, sorra gyulladnak ki a kórházak, sikertelen az oltási program, már a betegeket sem tudják ellátni. Az Orbán Viktor mögött álló jobboldal ezzel szemben egységes és politikai stabilitást biztosít az országnak, amelynek köszönhetően Magyarország gazdasági és társadalmi erősödése is dinamikussá vált az elmúlt évtizedben. Mindezt bizonyítja, hogy idén például a régióban nálunk lesz a legmagasabb a gazdasági növekedés. 2022 tétje tehát az lesz: a gyarapodást vagy a marakodást választja-e a többség.

Krízisekkel teli időszakban fontos a stabilitás

Nem ismeretlen a magyar történelemben az a politikai megosztottság, amelytől a mai baloldal már hosszú ideje szenved. A dualizmus idején az egymással össze nem illő pártokat sorai között tudó „szövetkezett ellenzéket” a kortársak nem éppen dicsérően „habarékpártnak” hívták. A kormányzásképtelen formáció 1906-os hatalomra jutását követően a külső és belső ellentétek hatására csúfos kudarcot vallott, egyetlen célkitűzését sem sikerült elérnie.

A történelem mintha ismételné önmagát: miközben Orbán Viktor már több időt töltött összesen hivatalban, mint Tisza Kálmán, az ellenzék ismét „habarék” jelleget öltött, amely egy olyan hatalomtechnikai alkukon alapuló ellenzéket hozott létre, amelynek sem közös ideológiája, sem közös víziója nincsen, így kormányzásképtelen. Ez komoly destabilizációs veszélyt rejt magában, hiszen a mögöttünk és az előttünk álló időszak is a krízisek időszaka, amelyben csak azok az országok tudják sikeresen venni az akadályokat, ahol biztosított a politikai stabilitás.

Orbán Viktor a Magyar Függetlenség Napján hívta fel a figyelmet arra, hogy az előttünk álló évtized veszélyes kihívásokkal együtt járó korszak lesz, amelyet a migráció és a járványok fémjeleznek.

A korszakhatár kezdete akár a 2015-ös migrációs válságra is datálható, amelynek következtében minden korábbinál jobban kiélesedett a küzdelem a globalista–szuverenista erők között. Noha a bevándorláspárti erők befolyása csökkent az elmúlt évek folyamán, a brüsszeli intézményrendszerben betöltött kulcspozícióiknál fogva továbbra sem lehet alábecsülni őket. Mindezt annak kontextusában kell értelmezni, hogy egy újabb migrációs krízis kirobbanása permanens veszélyeket rejt magában, hiszen – az elmúlt évek tapasztalatai alapján – a demokráciaexport kudarcával, az éghajlatváltozással és egyéb okokkal összefüggésben bármikor bekövetkezhet egy újabb válság.

A koronavírus-járvány idején megrendült egypólusú amerikai világrend magával vonta a neoliberalizmuson alapuló globalizáció megkérdőjeleződését is. Jelenleg úgy tűnik, hogy a világpolitikai átrendeződésnek Kína lehet a nyertese, amely átmenet viszont közel sem lesz feltétlenül békés, és könnyen egy új hidegháborúba torkollhat a szuperhatalmak (amerikai–kínai–orosz) közötti versengés. A világuralomért folytatott geopolitikai harcot az Európai Unió mindössze a partvonalon kívülről figyeli, valós ráhatása nincs az eseményekre és általában csak elszenvedője a következményeknek, amelyek viszont nem akadályozzák meg abban, hogy morális–ideológiai „nagyhatalomként” viselkedjen a brüsszeli elit.

A felszínre került ellentét rávilágított arra is, hogy nem a globalizáció került válságba, hanem a globalizáció maga a válság (Békés Márton), hiszen az egyre gyakoribb, egész világot behálózó migrációs–kereskedelmi–járványügyi krízisek éppen a határtalanság és határnélküliség ideológiája alapján terjedhettek el. Mind a migrációs krízis, mind a koronavírus-válság bebizonyították, hogy a nemzeti–szuverenista kormányok voltak képesek megfelelően kezelni az őket ért kihívásokat, míg a túlzottan bürokratizált, lassú és döntésképtelen nemzetek feletti struktúrák képtelenek voltak erre.

Az sem véletlen, hogy a magyar kormány ellen éveken át igaztalan vádakat megfogalmazó, és rendre kettős mércét alkalmazó – magukat progresszívnek tartó – országok is lezárták határaikat a világjárvány idején, a személyi szabadságjogokat korlátozták (kötelező maszkviselet, karanténkötelezettség, lezárások), és szinte kivétel nélkül központi irányítást vezettek be. A globalizáció nyújtotta szabad mozgás illúziója egy pillanat alatt a múlté lett, és minde ország ráébredt arra, hogy a (nemzet)állami határok védelme nem valami idejétmúlt, idegengyűlölő és befelé forduló gyakorlat, hanem a túlélés záloga. Az új idők felismerésében a magyar kormány az élen járt: az Orbán-kabinet olyan gazdasági–politikai modellt alkotott a járványok és népvándorlások korára, amely bármely más országnak példát mutathat; ebben kulcsszerepet játszik a többségi demokrácia helyreállítása és a sikeres gazdaság fenntartása, amelyeket a globalista erők destabilizációs törekvései ellenében kell megvalósítani.

Egy ilyen problémákkal és kihívásokkal terhelt korszakban stabil, világos jövőképpel rendelkező, kormányzásképes kormányra van szüksége Magyarországnak, amelyre a magyar ellenzék nem tud alternatívát nyújtani a regnáló Fidesz–KDNP kormánnyal szemben.

Számos példa mutatja: problémákat hoz a koalíciós kormányzás

A politikai stabilitást alapjaiban befolyásolja egy országban, hogy kormánya mögött mekkora parlamenti többség van, koalíciós kormány van-e, vannak-e kormányválságok, gyakoriak-e az előrehozott választások stb. A nemzetközi tapasztalatok alapján elmondható, hogy azok az országok, ahol többpárti koalíciós kormányok vannak hatalmon, sokkal instabilabbak azoknál, amelyekben egy, legfeljebb két párt alkotja a regnáló kormányzatot. A többpárti koalíciók esetében a pártok közti folyamatos egyeztetések és pozícióharcok legtöbbször az adott kormány politikai cselekvőképességét is negatívan befolyásolják, amik az elmúlt években több ország esetében is kormányválságot, vagy egyenesen a koalíciós kormány bukását eredményezték.

Az elmúlt hónapokban-években Magyarország hét szomszédja közül háromban okozott belpolitikai destabilizálódást a koalíciós kormányzás.

A koalíciós kormányzásból fakadó politikai instabilitás jellemezte például az elmúlt napokat Ausztriában, ahol a két évvel ezelőtti Ibiza-videó okozta botrány után ismételten kormányválság alakult ki, amely során egy 2016-os korrupciógyanús ügy miatt kellett távoznia a kancellári székből Sebastian Kurznak. Az Osztrák Néppárt vezetőjének a kormánykoalíció másik tagjaként tevékenykedő zöldpárti politikus, Werner Kogler alkancellár nyomására kellett távoznia, miután az kétségbe vonta Kurz politikai cselekvőképességét. Kurz utódja végül Alexander Schallenberg volt külügyminiszter lett, így az országban sikerült elkerülni az előrehozott választások kiírását, a kialakult helyzet azonban így is instabil helyzetet eredményezett.

Romániában két éven belül már a negyedik kormány alakulhat meg a következő hónapokban, miután október 5-én a román parlament alsó- és felsőháza is megszavazta a bizalmatlansági indítványt Florin Cîțu román miniszterelnök ellen. Az eredetileg a PNL, az USR-PLUS és az RMDSZ által alkotott kormányban azután alakult ki koalíciós válság, hogy Cîțu az USR-PLUS tiltakozása ellenére döntött egy közel tízmilliárd eurós fejlesztési program megvalósításáról, az ez ellen leginkább tiltakozó, USR-es Stelian Ion igazságügyi minisztert pedig menesztette a pozíciójából, mire a párt kilépett a kormánykoalícióból. Az országban – ahol a folyamatos koalíciós harcok és kisebbségi kormányok cselekvőképtelensége miatt már az előző ciklusban is öt kormány és négy miniszterelnök kényszerült lemondásra – így ma is ügyvivő kormány működik, ami jól jelzi az utóbbi évek politikai instabilitását.

Romániában az instabil politikai helyzetnek súlyos társadalmi hatásai is vannak.

Példának okáért sorra gyulladnak ki a rossz állapotban lévő kórházak: két héttel ezelőtt halálos áldozatokat is követelő tűz pusztított a koronavírusos betegeket ápoló konstancai járványkórházban. Kilenc beteg meghalt, a kórházat kiürítették. Az országban az utóbbi évben két hasonló eset is történt, amelyekben összesen 14-en haltak meg. De már a koronavírusos betegeket sem tudják ellátni, a nemzetközi segítséget kérő Románia arról tárgyalna, hogy a súlyos betegeit Magyarországon ápolják. Ennek oka a kudarcos oltási program: a lakosságnak kevesebb, mint 30 százalékát tudták eddig beoltani, ami miatt a járvány továbbra is megállíthatatlanul terjed. Mindemellett Romániában a korábbi 25 százalékos emelés után a lakossági gáz árát is – szolgáltatóktól függően –  újra hatalmas mértékben emelik meg a következő időszakban, ami után az új ár négy-hétszerese lesz a tavalyihoz viszonyítva.

Szintén a politikai instabilitás jellemzi a szomszédos szlovák kormányt, ahol a 2020. február 29-i parlamenti választások után Igor Matovič (OĽaNO) vezetésével alakult új, négypárti koalíció kormány. Az OĽaNO, az SaS, a Sme Rodina és a Za ľudí által alkotott kormány a koronavírus-járvány terjedésének köszönhetően nehéz helyzetben kezdte meg a működését, annak újabb hullámai és az egyre nagyobb nyilvánosságot kapó – ezzel párhuzamosan pedig már a kormánypártokat is elérő – korrupciós botrányok okozta instabilitás pedig mára a koalíció egységére is komoly hatást gyakorol. A koalíciót alkotó pártok közti folyamatos ellentétek következtében végül Igor Matovič lemondott, a helyét pedig Eduard Heger vette át, akinek azonban továbbra sem sikerült megoldania a kormányt alkotó pártok közt feszülő ellentéteket. A kormánykoalíció instabilitását az is jól jelzi, hogy az utóbbi napokban a kormány politikusai ismét készséggel fogalmaznak meg vádakat a magyar kisebbséggel és a magyar kormánnyal szemben, amit az elmúlt évek tapasztalatai alapján jellemzően valamilyen politikai és/vagy gazdasági instabilitás leplezésére, és az irányuló figyelem elterelésére használnak a szlovák politikusok.

Hasonló instabil helyzetre lehet számítani az említett országok alapján Csehországban is, ahol a napokban megtartott parlamenti választások során a Petr Fiala által vezetett hárompárti koalíció szerezte meg a leadott szavazatok többségét.

Az ODS, a KDU-ČSL és a TOP 09 pártok alkotta SPOLU-koalíciónak azonban csupán 71 mandátumot sikerült megszereznie a 200 fős cseh alsóházban, így a hárompárti koalíció várhatóan a Polgármesterek–Kalózok (PirStan) koalícióval közösen alakít majd kormányt, amelyben így a jobboldali, bevándorlásellenes politikát folytató és a balliberális értékeket képviselő erők is helyet kapnak majd. Az eltérő ideológiai háttérrel rendelkező pártok alkotta ötpárti együttműködésben így várhatóan komoly ellentétek lesznek majd a jövőben az egyes kérdéseket illetően, ami az előző példákhoz hasonlóan itt könnyen is kormányválsághoz vezethet.

2022 tétje: gyarapodás vagy marakodás

Míg a kétpólusú, baloldali–liberális kormányzó erő 1990 után sokáig egységes maradt és 2010 után esett darabokra, a rendszerváltoztatás után több pártból álló jobboldal 2002-t követően alakította ki a maga, egyre szilárdabb néppárti–kereszténydemokrata szövetségét. A széttöredezett progresszív „habarékellenzékkel” szemben jóideje egységes jobboldal van Magyarországon, amelynek fejlődéstörténete éppen ellentétes a baloldaléval, hiszen a mostani baloldalhoz hasonlóan sokáig a jobboldal volt megosztott és többpólusú, a MIÉP-től kezdve az MDF-en át a Kisgazdapártig számos formáció tarkította a nemzeti oldalt.  Orbán Viktor egy gyűjtőpártba (Fidesz) integrálta a jobboldali pártokat, szervezeteket, illetve a polgári körök tagságát is. Több évtizedes politikai teljesítményének köszönhetően sikerült is ezt a sokszínű jobboldali tábort a Fidesz–KDNP-pártszövetség mögé felsorakoztatni és egy olyan értékrendi, érdekképviseleti és érzelmi közösséget, afféle „törzsszövetséget” létrehoznia, amely már több mint egy évtizede vezeti Magyarországot.

Ennek köszönhetően, míg a posztkommunista időszakban a baloldal tudott egységet és erőt felmutatni, 2010 óta ez egyértelműen a jobboldalra igaz.

Ennek a politikai stabilitásnak érezhetőek a gazdaságban és a társadalomban is a pozitív hatásai: soha nem látott mértékben csökkent a szegénység Magyarországon, a koronavírus-járvány jelentette gazdasági válságból rekordgyorsan lábalt ki hazánk, már idén visszatért a gazdaság a járvány előtti szinte, ami az unió 27 országából csupán 10 országnak sikerült. Ráadásul az előrejelzések is bíztatóak, a korábban rendkívül kritikus IMF például a legújabb prognózisában azt írta, sokkal gyorsabban robog a magyar gazdaság a vártnál, régiós rekorder lesz idén.

A stabil kormányzás a gazdasági fejlődés és a társadalmi gyarapodás biztosítéka.

A Valutaalap prognózisa szerint a magyar bruttó hazai termék az idén 7,6 százalékkal, jövőre pedig 5,1 százalékkal növekszik. Lengyelország az idén is és jövőre is 5,1 százalékos GDP-növekedést ér el; Románia az idén 7,0 százalékos GDP-növekedést ér el, 2022-ben pedig 4,8 százalékosat; Horvátországban az idén 6,3 százalékkal, 2022-ben 5,8 százalékkal nőhet a bruttó hazai termék; a Cseh Köztársaságban 3,8 százalék lesz az idei GDP-növekedés és 4,5 százalék jövőre; Szlovákia az idén 4,4 százalékos, jövőre 5,2 százalékos növekedést ér el; Szlovéniában 6,3 százalékos GDP-növekedésre számít az idén az IMF, jövőre pedig 4,6 százalékosra; Ausztriában 3,9 százalékos lesz az idén és 4,5 százalékos jövőre a GDP-növekedés. A magyarországi 7,6 százaléknál nagyobb növekedést az EU-ban csak Észtország ér el az idén, 8,5 százalékosat, Írország pedig 13,0 százalékosat.

A baloldali pártok közötti marakodás azt is jól mutatja, hogy nem stabil és kiszámítható jövőt hozna egy esetleges hatpárti koalíciós kormányzás. Ezek a politikusok már az előválasztás második fordulója előtt is a marakodással vannak elfoglalva, ráadásul saját megállapodásaikat szegik meg egyik pillanatról a másikra. Mindez azt mutatja, hogy itt nem egy kormányzóképes koalícióról van szó, hiszen már ellenzékben sem tartják be az egymásnak tett ígéreteiket, láthatóan komoly politikai ellentét feszül köztük. Másként szólva: a baloldal szervezetileg megosztott, résztvevői különböző véleményeket fogalmaznak meg.

A társadalmi gyarapodás mellett a jobboldali Orbán-kormány koherens, érthető és távlatos országvízióval is rendelkezik, a baloldali politikusokkal ellentétben képes értelmezni a globális folyamatokat és megtalálja ezekben Magyarország helyét és feladatát. Ilyen típusú mondanivalót nem hallani az ellenzéki politikusoktól, csupán ad hoc, demagóg ígéreteket fogalmaztak meg a miniszterelnök-jelölti vitának nevezett kampányesemények során is. A 2022-es parlamenti választás fő kérdése tehát az lesz, hogy a választópolgárok többsége kitart-e az elmúlt tíz évben gyarapodást és stabilitást hozó jobboldali kormány mellett, vagy inkább a bizonytalant választja a hatpárti baloldali szivárványkoalíció javára, amely a politikai instabilitás mellett gazdaság visszaesést és társadalmi kiszámíthatatlanságot is magával hozna.

Biró András – Deák Dániel – Matyi Tamás