Elmélyülő válság Ukrajnában

  •  
  •  

Ukrajna legutóbb azzal került a magyar közvélemény figyelmének középpontjába, hogy a koronavírust illetően Európa egyik legfertőzöttebb államának számító ország „vörös zónává” nyilvánította Magyarországot, így az onnan érkezőket mostantól két hét karanténra kötelezik – miközben a naponta regisztrált fertőzöttek száma többszöröse a magyarországiaknak. A koronavírus elleni küzdelem furcsasága azonban nem az egyetlen és talán nem is a legsúlyosabb problémája a kelet-európai országnak. Ukrajna elmélyülő válságát a kormányzópárt folyamatos bomlása, az utcákon elharapózó erőszak, a lassan befagyott konfliktusnak tekinthető kelet-ukrajnai háború és a gazdaság egyre kilátástalanabb helyzete jelzi.

A XXI. Század Intézet által készített Eurázsiai Figyelő kiemelt témájaként a júliusi összeállításhoz kapcsolódóan Ukrajnáról nyújt rövid helyzetképet.

 

Felemás küzdelem a koronavírus ellen

Amikor Ukrajna közzétette a vörös és zöld zónákhoz tartozó országokat felsoroló frissített listákat, mindenkit meglepetésként ért, hogy míg Európa jelentős része, számos általánosan biztonságosnak tekintett országgal, köztük Magyarországgal, a karanténkötelesek közé került, olyan, a koronavírust lazán kezelő országok, mint Belarusz vagy Svédország, valamint számos afrikai állam zöld zónának lettek nyilvánítva.

Többen felvetették, hogy a magyar esetben politikai döntésről lehet szó, tekintettel a két ország feszült viszonyára.

Bár teljességgel ez se zárható ki, valószínűsíthetően csupán a védekezés egy újabb meggondolatlan, dilettantizmus jeleit mutató lépéséről van szó ukrán részről.

Nem ez lenne az első eset. Ahogy a Jevropejszka Pravda című hírportál felfigyelt rá, az ukrán egészségügyminisztérium korábban a karanténkötelezettséggel kapcsolatos országlisták összeállításakor a Worldometer nevű, önkéntes alapokon működő statisztikai honlap listáit vette alapul, az országnevek fordításakor pedig a Google Translate-et használták, néha megmosolyogtató eredménnyel. Togo nevét például „menni”-ként adták meg – mivel a fordítóprogram az angol to go kifejezésként értelmezte azt.

A Magyarországra is vonatkozó, 120 országot negatívan érintő döntés pedig annak köszönhető, hogy Ukrajna – Európát próbálva követni – olyan rendszert vezetett be a karanténzónák meghatározásakor, amely alapján nem csupán az elmúlt 14 nap 100 ezer főre vonatkozó esetszámát, de az esetszámok százalékos növekedési ütemét is figyelembe veszik – ez utóbbin „csúszott el” Magyarország, hiszen csekély fertőzöttség mellett már a számszerűen kis növekedés is nagy arányszámokat mutat. Ebből a szempontból nem annyira szubjektív döntésnek, mint inkább az egyedi mérlegelést kizáró matematikai szigorúságnak tűnik Magyarország vörös listára kerülése, hiszen az ukrán hatóságok figyelembe sem vették az egyes országok járványügyi adatainak megbízhatóságát: így lett „zöld” Szomália, Szudán vagy éppen Mali.

Bár ez az intézkedés is elsősorban az ukrán állampolgárokat sújtja, ennél komolyabb problémák is aggasztják a lakosságot. Az egyébként sem szárnyaló ukrán gazdaság megszenvedte a karanténidőszakot, az emiatti elégedetlenséget pedig csak tetézte, hogy számos esetben kiderült: a kormánypárthoz közelállók olykor kivételt élveztek a mindenkire kötelezően vonatkozó szabályok alól. Sok városban emiatt a helyi önkormányzatok szabályosan bojkottálni kezdték a karanténintézkedéseket, amelyeket mára jórészt fel is oldottak. Országosan is ún. adaptív karantént vezettek be, amely Ukrajnán belül is zöld, sárga és vörös zónákat határoz meg – az utóbbi kategóriába kerülő, jórészt nyugat-ukrajnai települések vezetői természetesen politikai döntéssel vádolták meg a kormányt. A helyi vezetők harciassága annak is nagyban köszönhető, hogy Ukrajnában október 25-én önkormányzati választásokra kerül sor, a koronavírus-helyzet kezelése pedig a kampány egyik legfontosabb témája lesz.

Széteső kormánypárt

A tavaly kimagasló sikert arató kormánypártnak, a Nép Szolgájának (Szluha Narodu) két jelentős gondja is van a közelgő választások előtt.

Az egyik a párt és az arcának számító Volodimir Zelenszkij elnök népszerűségének csökkenése, aminek okát röviden úgy lehetne összefoglalni, hogy a tavaly Petro Porosenko elnök ellenében megválasztott Zelenszkij és csapata az elődök elszámoltatása és a politikai kurzus megváltoztatása helyett mindenben az ex-elnök nyomdokain halad tovább, miközben saját szavazótábora felé retorikai gesztusokból is egyre kevesebbet tesz. A másik nagy problémája a kormánypártnak a parlamentben egyedüli többséget szerző frakciójának a bomlása, amelynek következtében a névlegesen 248 képviselővel rendelkező tömb a Denisz Smihalj miniszterelnök programjáról szóló szavazáson már csupán 176 szavazatot tudott összegyűjteni. A szavazathiány a márciusi kormányváltás óta a kormánypárt rendszeres problémájává vált. A „renitensek” között rendre megtalálhatóak az Ihor Kolomojszkij oligarchához köthető képviselők, de Olekszij Honcsaruk miniszterelnöki székből történt eltávolítása óta a Kolomojszkijjal antagonisztikus ellentétben lévő ún. Soros-fiókák (szoroszjátá), azaz a nyugati érdekhálózatokhoz közeli politikusok is gyakran ignorálják a saját kormányuk által benyújtott törvénytervezeteket.

A legnagyobb fejtörést azonban az okozhatja Zelenszkij és környezete számára, ha Dmitro Razumkov is önállósítja magát. A józanság hangjaként fellépő, mérsékelt, a botrányoktól távolságot tartó házelnök továbbra is őrzi népszerűségét, a frakción belül is számos bizalmasa van, és sokan már a következő elnökválasztás egyik esélyesét látják benne.

Persze saját pártján kívül is vannak komoly gondjai a Nép Szolgájának, a pártok népszerűségét tekintve a Majdan előtti kormánypárt romjain létrejött Ellenzéki Platform – Az Életért (Opozicijna Platforma – Za Zsittya, OPZZS) nevet viselő formáció lassan beéri Zelenszkij csapatát, de szavazók vándorolnak át a kormánypárttól az Európai Unióban menedékjogot nyert videóblogger, Anatolij Sarij tavaly feltűnt pártjához is. Az OPZZS és a parlamenti bejutási küszöb körül mért Sarij Pártja (Partyija Sarija) között ráadásul egyfajta kommunikációs szövetség is van. Szintén aggasztó lehet a Nép Szolgája számára, hogy hiába a feléjük kikacsintó retorika, a nacionalisták szavazótáborát az exelnök tudta konszolidálni, ami elsősorban ennek a közegnek az utcai aktivitása miatt jelenthet problémát.

Utcai erőszak és terrortámadások

Az utcákon pedig már így se felhőtlen a helyzet, nem kis részben éppen a radikális nacionalisták miatt.

Évek óta bevett gyakorlat Ukrajnában a magukat patriótának és aktivistának nevező, jelentős részt a kelet-ukrajnai háború veteránjainak soraiból kikerülő közeg utcai akciókkal történő nyomásgyakorlása, nem csupán a politikai szereplőkre, de a sajtóra, sőt az igazságszolgáltatás szerveire is.

Olykor egészen nyíltan alkalmaznak erőszakot a politikai ellenfeleikkel szemben. Június végén az említett Sarij Pártja tagjai ellen követtek el egy sor brutális támadást Ukrajna-szerte a Nemzeti Hadtest (Nacionalnij Korpusz) párthoz köthető személyek, július közepén pedig Petro Porosenko Európai Szolidaritás (Jevropejszka Szolidarnyiszty) nevű pártjának egyik aktivistája öntötte le zöld színű sebfertőtlenítővel Oleh Volosint, az OPZZS képviselőjét. A nacionalista közeg szemében mindkét párt oroszbarátnak számít, a két tábor egymással szembeni retorikája pedig egyre kíméletlenebb. Volodimir Zelenszkij elnök és csapata pedig, amelyről egy ideig úgy tűnt, meghaladhatja az országot megosztó ellentéteket, tétova politikájával és a szélsőségesek felé tett – politikailag sem kifizetődő – gesztusaival csak elmélyítette a konfliktust, valamint radikalizálta az évekig háttérbe húzódó Majdannal szembenálló erőket is. Nemrégiben Ilja Kiva, az OPZZS képviselője, aki a Majdan idején még a Jobb Szektor (Pravij Szektor) nevű nacionalista szervezet tagja volt, jelentette be, hogy pártja is önvédelmi osztagokat fog szervezni, miután több helyi pártirodát is támadás ért. Bár a gyakorlatban ebből még nem sok valósult meg, korábban a kezdeményezés felvetése is nehezen volt elképzelhető, és jól jelzi a társadalmi törésvonalak kiéleződését.

A tudatos rendbontókon kívül a mentális zavarokkal küzdőkkel és a köztörvényes bűnözőkkel is meggyűlik a baja a hatóságoknak.

A Volosin elleni támadás napján Luck központjában egy terrorista tucatnyi túszt ejtve azt követelte, hogy az ország elnöke ajánlja mindenki figyelmébe a 2005-ben készült, Földlakók című, az állatokkal szembeni kegyetlenséget bemutató dokumentumfilmet. Az elnök teljesítette a követelést, a túszejtő elengedte fogvatartottjait, a zárójelenet színpadiassága miatt pedig még az is felmerült az összeesküvéselméletekre fogékonyabbak körében, hogy pusztán az ország vezetésének problémamegoldó képességeit demonstrálni kívánó megrendezett akcióról volt szó. Két nappal később azonban már Poltavában is túszt ejtett egy bírósági tárgyalására váró bűnöző, aki ugyan elengedte túszát, menekülése során végül mégis likvidálni kellett. Augusztus legelején pedig Kijev központjában egy üzbég származású személy ejtette túszul egy bankfiók igazgatóját, bombával fenyegetőzve és tévéstábok helyszínre küldését követelve. A követelés ezúttal is teljesült, azonban ebben az esetben elterelőakcióról volt szó – az interjúba belefeledkező terroristát az Alfa nevű különleges egység tagjai élő adásban fogták el. A fentiek, valamint az elmúlt hónapokban lezajlott számos hasonló eset egyaránt arról tanúskodnak, hogy a kirívó erőszakos cselekmények egyre inkább hétköznapivá válnak, és az állam erőszakmonopóliuma Ukrajnában ma már korántsem egyértelmű.

Lesz-e béke?

A lucki terrortámadást követően Zelenszkij kritikusai felvetették, hogy amennyiben (öko)terroristákkal tárgyalni az emberéletek megmentése érdekében lehetséges, és akár követeléseik is teljesíthetők, mivel magyarázzák, hogy nem hajlandóak teljesíteni a szintén terroristának nevezett kelet-ukrajnai szakadárok követeléseit?

Zelenszkij már több mint egy éve hivatalban van, azonban a kelet-ukrajnai békefolyamat nem mozdult ki a holtpontról.

Bár fogolycserék és csapatvisszavonások is történtek, sőt nemrégen egy fegyverszünet is megkötésre került, hasonló eredmények már Porosenko elnöksége idején is voltak, a döntő kérdésekben pedig továbbra sem közeledtek az álláspontok.

A vita középpontjában az ún. Steinmeier-formula áll, amely szerint az ukrán csapatok a szakadár területeken ukrán törvényeknek megfelelően megrendezett helyhatósági választások után vehetik ismét ellenőrzésük alá az érintett régiókban az ukrán–orosz határszakaszt, az ukránok azonban ragaszkodnak ahhoz, hogy a választásokra már ukrán ellenőrzés alatt kerüljön sor. A nézetkülönbség oka érthető: Kijev nem szeretné, hogy a szakadár vezetők az ukrán törvények szerint megrendezett és a nemzetközi közvélemény által is elismert választásokon legitimálják magukat, míg a szakadárok és az őket támogató Kreml nem látják biztosítottnak a Kijev által ígért különleges jogosultságokat, amennyiben a választásokat már ukrán felügyelet alatt rendeznék meg. Bár tavaly decemberben a legmagasabb szintű, ún. normandiai formátumú találkozó is összeült Párizsban, amelyen Zelenszkijen kívül Vlagyimir Putyin orosz és Emmanuel Macron francia elnök, valamint Angela Merkel német kancellár vett részt, a Steinmeier-formula kérdésében mindkét fél ragaszkodik az álláspontjához.

S bár ezt a formulát, ami tulajdonképpen sarokba szorította Ukrajnát, még Porosenko fogadta el évekkel ezelőtt, ma épp az exelnök figyelmezteti Zelenszkijt a súlyos következményekre, ha átlépné a nacionalisták által kijelölt „vörös vonalat” és a gyakorlatba ültetné a fenti képletet. A színészből lett elnök pedig, aki eleinte talán őszintén hajlott a lehető leggyorsabb béke elérésére, a nacionalisták felkelésétől, egy újabb Majdantól tartva inkább elfogadja a patthelyzetet, mintsem magára vegye az oroszok előtti kapituláció vádját. Tekintettel arra, hogy az oroszok sem hajlandóak engedni ebben a kérdésben – hiszen ez a moszkvai vezetés számára is súlyos presztízsveszteség lenne –, a konfliktus megnyugtató, hosszabb távú rendezése vélhetően még sokáig várat magára.