Kultúrharc Magyarország ellen

A Magyarország szuverenitása ellen folyó összehangolt támadások újabb csatatere nyílt meg a legutóbbi időben, amikor a megszokott európai uniós jogi eljárások, politikai elmarasztalások és forrásvisszatartások mellett kialakult egy kulturális frontvonal is. Szivárványos karszalaggal focipályára lépő ellenfelekkel, a gyermekvédelmi törvény elleni lobbizással, a külföldi médiabefolyás növelésével és „oknyomozásnak” álcázott hírszerzéssel. A hagyományos értékeket, a nemzeti identitást, a család értelmét és a közbizalmat azért támadják, hogy rajtuk keresztül ássák alá az államot. Magyarország kulturális szuverenitásának támadása egy olyan stratégia mentén zajlik, ami a hibrid háború elméleti keretében helyezkedik el, gyakorlata pedig kulturális és kommunikációs eszközökkel történik.

Békés Márton, a XXI. Század Intézet igazgatójának évnyitó elemzése a kulturális szuverenitásról szóló írását folytatja, és ennek értelmezési keretében maradva mutatja be azt a csatateret, ahol a legújabb nemzetközi támadások folynak Magyarország ellen.

Hibrid háború a kultúrában

Már a hidegháború utolsó évében felmerült, hogy a modern háborúzás megelőző évszázadaihoz képest a jövőben új katonai összecsapásokra kell felkészülni, amelyek nem egyenlő felek között fognak zajlani, ennek megfelelően új technológiákkal, sőt nem is feltétlenül katonai eszközökkel vívják majd. Ez nevezték „negyedik generációs hadviselésnek” (William S. Lind), ami az Öböl-háborúban és az iszlám terrorizmus révén aztán be is következett. Ennek részeként szokás „hibrid háborúról” is beszélni, amely alatt az orosz katonai szakirodalom egy olyan támadást ért (gibridnaja vojna), amely nem elsősorban katonai eszközökkel, ráadásul kerülőúton megy végbe, ezért aztán aszimmetrikus szerkezetű, indirekt utakon vívják, nemlineáris harcvezetés jellemző rá és nem konvencionális módon folyik.

Az ezredesi, ill. altábornagyi rangban szolgált Csekinyov–Bogdanov-szerzőpáros szerint az információs intervenció és a pszichológiai hadviselés révén leginkább nemkatonai eszközökkel zajlik ez az újfajta háború. Például a következőképpen: „A rendelkezésre álló információs technológiák segítségével a támadó fél hatékony erőfeszítéseket tehet arra, hogy a megtámadott ország egész közszféráját célponttá tegye, különösen a tömegmédia, a vallási szervezetek, a kulturális intézményrendszer, a nemkormányzati szervezetek, a külföldről finanszírozott mozgalmak és a szintén onnét érkező támogatásokat használó egyetemi-tudományos szféra révén. Ezek mindegyike – intézmények és egyének egyaránt – felhasználhatók arra, hogy egy kiszervezett támadás során mintegy lecsapjanak az adott ország társadalmi rendszerének érzékeny pontjaira”.

A Magyarország ellen folyó jelenlegi kultúrharc is egy ilyen hibrid háború része.

Horváth József ny. vezérőrnagy, a Nemzetbiztonsági Hivatal 1998–2002 közötti műveleti főigazgató-helyettes, majd 2012–13-ban a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat főigazgató-helyettese, jelenleg az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadója, Hibrid háború a jövőért című friss könyvében a hibrid háború új generációjáról ír, amelyben a hadicél kontinensünk „zsidó–keresztény gyökereinek felszámolása, nemzeteinek feloldása”. Ennek érdekében egymástól távol állónak látszó megoldásokat vetnek be, amint írja: „Az európai nemzetek felszámolása, az illegális bevándorlók millióinak elindítása, a radikális iszlám erőszakos terjesztése és a fiatal nemzedékek aktív befolyásolása alapvetően egy tőről fakad.”

Arra is kitér, hogy a támadó fél nehezen azonosítható, hiszen egyaránt vannak köztük állami titkosszolgálatok, velük szövetséges, „fedővállalkozásként értelmezhető, nem kormányzati struktúrák”, amelyek „a nyilvánosság előtt jogvédő, humanitárius  vagy szakmai érdekvédő szervezetként tűnnek fel” és olyan telepített ügynökök vagy helyben talált, kollaborációra kész szervezetek, amelyek többnyire „civil szervezetnek”, „független médiának” és „oknyomozó újságíróknak” nevezik magukat. Éppen ezért az elhárítás munkája megnehezült, figyelmeztet Horváth József, hiszen nemcsak a külső beavatkozás kiküszöbölése, hanem a belső front pacifikálása is feladat, ahol a leleplezés és a tettenérés különösen nehéz. Főleg, hogy a behatolás már megtörtént, a bomlasztás folyik (Amnesty, Helsinki Bizottság, TASZ, Transparency), és a következő lépcsőt, vagyis az elfoglalást immár home-grown szereplőkkel készítik elő.

A módszerről szintén szót ejt a szakértő: fellazítás, ellenséges befolyásolás, dezinformálás és zavarkeltés (szubverzió), amelyet a hagyományos titkosszolgálatok ugyanúgy bevetnek, mint azok a „civil hírszerzők”, akik aktivistának, jogvédő irodának, segélyszervezetnek vagy tényfeltáró újságírónak álcázzák magukat. A módszertan réges-régi és nagyon hasonló, elegendő csak az „Ördög ügyvédjére”, Navalnij küldetésére, a Strache- vagy a Szájer-ügyre, a Pegasus-műveletre és a „Pandora-iratokra” gondolni, ami azonban újdonság, hogy „nemcsak az ellenséges országok profi titkosszolgálatai dolgoznak, hanem nemzetek feletti tőkecsoportok” is – írja. Ne feledjük: térségünk koalíciós kényszerben lévő, így gyengébb érdekérvényesítéssel bíró állami vezetői (Andrej Babiš, Bojko Boriszov, Sebastian Kurz, Heinz-Christian Strache) bele is buktak az ilyesmibe.

Mindebből az következik, hogy létrejött egy szélesen értelmezett és mélységében tagolt kulturális frontvonal.

Ezen keresztül Magyarország kulturális szuverenitása – vagyis az állam kulturális egysége és alkotóinak kulturális egyedisége – áll a legkülönfélébb támadások kereszttüzében. Az offenzíva célja az állam destabilizálása, mégpedig hosszú ideig tartó, de észrevétlen módon: kommunikációs eszközökkel, jogi úton, nemzetközi médiaoffenzíva segítségével, a nemkormányzati szervezetek (NGO) befolyásnövekedésével, a nemzeti identitás és a család hagyományos fogalmának lankadatlan támadásával. Márpedig ha az állam kulturális szuverenitását sikerül csökkenteni, akkor mindaz a felépítmény – társadalmi rend, gazdasági rendszer, politikai stabilitás – veszendőbe megy, ami erre az alapra épül. Azzal, hogy a legutóbbi években élénken kezdték el támadni Magyarország kulturális szuverenitását, látványosan a magyar állam gyökérzetére helyezték a fejszét.

Társadalmi dezintegráció

Egy állam stabilitását politikai rendszerének legitimációja, társadalmi rendjének szilárdsága és gazdasági teljesítőképessége adja. Mindhárom kapcsolatban áll a társadalmi kohézióval, amely biztosítja az állam lakóinak integrációját, például az azonos szokásokon, a nemzeti összetartozáson, a családi kapcsolatokon és a közös értékeken keresztül. Nem nehéz belátni, hogy a nemzeti identitás meggyengítése, a család fogalmának összezavarása, a nemi hovatartozás elbizonytalanítása és a hagyományos értékek háttérbe szorítása egy elhúzódó kultúrharc révén voltaképpen az állam szíveközepét támadja. Főképpen, ha mindezek ellen „szent hajszára szövetkezett” a külföldi nagykövetségek sora (Diplomats for Pride), a multinacionális nagyvállalatok szivárványos marketingrészlege, az eurobürokrácia „normatív imperializmusa” (Frank Füredi), a tőkeerős magánalapítványok hálózata és a magyarországi baloldal minden rendű-rangú képviselője.

Az állam biztonsága ellen irányuló – hibrid módon, indirekt eszközökkel folyó – kulturális fellazítás a destabilizáció része. Ezt nevezzük hétköznapi módon az állam aláásásának. Ennek egyik aspektusáról írja Horváth József, hogy „érdemes úgy tekinteni a genderlobbi tevékenységére, mint egy jól felépített, tudatosan végrehajtott befolyásolási műveletre, amelynek valódi célja a zsidó–keresztény kultúrkör alapegységeinek bomlasztása”. Mint amilyen a család, a férfi–nő együttélés bevett keretei és a leszármazás törvényei. Mindent számbavéve, a társadalmi dezintegrációt célzó hibrid hadművelet része 1) a nemzeti identitás gyengítése, 2) a demográfiai összetétel megváltoztatása, 3) a család fogalmának átalakítása és a 4) nemi hovatartozás fluiddá tétele.

Az állam egy ilyen helyzetben az alkotmányos védelem eszközéhez nyúlhat, ennek részeként jött létre az Alaptörvény számos rendelkezése, mint például a kereszténység nemzetmegtartó szerepének elismerése, a nemzeti önazonosság definiálása, felelősségvállalás a határon túl élő magyarokért (Nemzeti hitvallás), valamint a házasság intézményének védelme és a kitétel, hogy „az anya nő, az apa férfi” (Alapvetés, L cikk, 1). Ezen kívül politikai eszközökkel is lehetséges élni, amely kellő társadalmi felhatalmazást igényel.

Erről fog szólni a 2022-es országgyűlési választásokkal egy időben tartott gyermekvédelmi népszavazás.

Jelentős lépésnek kell értékelnünk a kulturális szuverenitás védelme felé, hogy az Alkotmánybíróság a tavalyi év végén az Európai Bíróságnak a magyarországi tranzitzónák felszámolását elítélő döntésére reagálva állásfoglalást bocsátott ki. Az uniós kötelezettszegést megállapító végzés hamar önmagán túlmutató jelentőségűvé vált, ugyanis végsősoron elvitatta a magyar állam jogát arra, hogy azt és úgy fogadjon be saját szuverén területére, akit akar. Varga Judit igazságügyi miniszter az Alkotmánybíróságtól kért állásfoglalást, mert úgy vélte, hogy az ítélet végrehajtásának esetében „a Magyarország területén jogellenesen tartózkodó külföldi […] de facto az ország népességének részévé válik”. Azaz egy uniós testület a magyar állampolgárok megkérdezése nélkül megváltoztathatja az ország demográfiai összetételét. Mindez nem önmagában áll: hozzá kell számítani az Európai Bizottság legutóbbi nyelvi ajánlását, az LMBTQ-jogok brüsszeli megkonstruálását és exportálási szándékát.

Az Alkotmánybíróság végül az egyik joghatásköri részkérdés kapcsán megállapította, hogy „az ember […] egy adott társadalmi környezetbe születik bele, amely különösen etnikai, nyelvi, kulturális, illetve vallási meghatározottságai révén, mint az ember hagyományos társadalmi környezete definiálható. E körülmények a születés által determinált természetes kötöttségeket hoznak létre, amelyek a közösség tagjainak önazonosságát meghatározó módon befolyásolják.” Mindez nem más, mint a kulturális szuverenitás alkotmányos – és abból következő politikai, majd intézményi – védelmének ugródeszkája.

Orbán Viktor karácsony előtt tartott nemzetközi sajtótájékoztatóján is úgy értékelte az Alkotmánybíróság állásfoglalását, hogy annak értelmében „az emberi méltóságba az is beleértendő, hogy az egyén ahol él, ott egy kulturális szövet veszi körül. És ennek a megváltoztatásához senkinek sincsen joga. Az a közeg, ami körülvesz, kultúra, nyelv, népesség, az ugyanúgy a személyes emberi méltóságom része, mint az absztrakt szabadságjogaim. És ezt a miliőt, ezt a közeget a magyar kormánynak védenie kell. Úgy is mondhatnám, hogy a bennszülötteket és a bennszülöttek kulturális szövetét alapjogi védelemben részesítette Magyarországon az Alkotmánybíróság.”

Információs hadviselés

A hibrid háború nagy része a kommunikációs csatatéren zajlik, és egyaránt része az „információs bombák” (Paul Virilio) bevetése, a megtévesztő és elterelő hadműveletek végrehajtása, a fake news-gyárak üzemeltetése, összehangolt globális médiakampányok szervezése és a döntéselőkészítés befolyásolása. Ennek szintjei ráadásul megsokszorozódtak, hiszen eszközállomány tekintetében a tömegtájékoztatás csatornái kibővültek és semmiféle lokális ellenőrzés alatt nem állnak, ráadásul országos, európai uniós és világméretekben egyszerre zajló küzdelemről van szó. Mostanra a képernyő lett a fő frontvonal.

A kommunikációs arcvonalon egyszerre történik 1) dezinformálás, például demokráciaindexek és médiamércék segítségével, mégpedig 2) olyan fedőszervezeteken keresztül (Freedom House, Human Rights Watch, Mérték – Médiaelemző Műhely, Riporterek Határok Nélkül), melyek jelentései uniós eljárásokat alapozhatnak meg, aztán 3) szubverzív tevékenységgel, mondjuk LMBTQ-szervezetek és külföldről finanszírozott médiavállalkozások révén (444, Deutsche Welle, RTL Klub, Szabad Európa) és 4) hagyományosnak számító operatív műveletekkel. A szimultán akciókra jó példa, hogy ifj. Lomnici Zoltán megállapítása szerint a Magyarországgal kapcsolatos legutóbbi EU-s jogállami jelentésben 12 „civil” szervezetből 11 a Soros-féle Nyílt Társadalom Alapítványok (Open Society Foundations) által támogatott NGO volt, amelyek a magyarországi ellenzék brüsszeli és budapesti képviselőivel is élénk kapcsolatot tartanak.

Mindez kiegészül a diplomáciai nyomásgyakorlással, ami az ártatlannak tűnő együttfotózkodástól kezdve egészen az ellenzéki tüntetéseken való demonstratív részvételig terjedhet (André Goodfriend 2013–14-ben), gyanús false flag akciókkal és a menetrendszerűen szervezett tüntetéseket megelőző hangulatkeltéssel (netadó, rabszolgatörvény, CEU- és SZFE-demonstrációk) vagy az uniós eljárások kilobbizásával (jogállamisági mechanizmus). Ez a csomag egyenesen egy állami és nemállami titkosszolgálati eszközökkel végrehajtott „színes forradalom” arzenáljára hasonlít, ami nem más, mint az új típusú hibrid háború fegyverzete, amit a „szervezett káosz” előállítása érdekében vetnek be (Alekszandr Bartos). Jól tesszük tehát, ha az információs hadviselés szerves részének tekintjük az olyan vádak alkalmazását, mint például a korrupció, vagy a sajtószabadság, a  transzparencia, a bírói függetlenség és az LMBTQ-jogok hiánya.

Napjainkra különösen jellemző a médiahadviselés.

Elegendő egy pillantást vetni a Magyarországon működő kívülről finanszírozott média és a magukat oknyomozónak nevező (valójában kémkedést végző és dezinformációkat terjesztő) portálok külföldi forrásaira vagy a „független tényellenőrzők” összetételére, hogy megbizonyosodjunk róla: pusztán ezek hányada olyan szintű idegen befolyást ért el, amely komoly nemzetbiztonsági kockázatot jelent.

A Telex 2021-es jövedelmét kimutatásuk szerint jelentős részben a cseh Economia kiadóvállalat alapítványa, az amerikai nagykövetség egyik pályázata, a holland állam Human Rights Fundja, valamint a finn Helsingin Sanomat alapítványi támogatása biztosította. A portál gyakornokprogramjának létrejöttéhez – szintén saját bevallásuk szerint – „hozzájárultak az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége és a Holland Királyság budapesti nagykövetsége”, honlapján rendszeresen megjelennek a Deutsche Welle német közszolgálati média videóinak magyar változatai, a szerkesztőségnek odaítélt Konrád György-díjat és a vele együtt járó ötezer eurót egyenesen a német nagykövetségen vették át.

A Partizánt tavaly nagyrészt szintén külföldről tartották el: két meghívásos pályázattal (Foundation for Democracy and Pluralism, German Marshall Fund of the United States), a német, a svéd és a norvég külügyminisztérium donációival, az Európai Bizottság hozzájárulásával, a Robert Bosch Alapítvány forrásaival, valamint az Open Society Foundations közel félmillió dollárnyi juttatásával. Az amerikai befolyás a Szabad Európa esetében még nyilvánvalóbb, ugyanis honlapja szerint ennek „költségvetését az Egyesült Államok kongresszusa biztosítja a United States Agency for Global Media független testületen keresztül”.

Ez már nem is rejtett, hanem a belügyekbe való nyílt beavatkozásnak tűnik.

A három legaktívabb „tényfeltáró” oldal külföldi finanszírozása, tehát gyaníthatóan idegen érdekek szolgálatában álló tevékenysége szintén nem sok kétséget hagy. A Direkt36 donori portfóliójában megtaláljuk az amerikai Rockefeller- és Soros-alapítványokat, a norvég Fritt Ordot, nemzetközi partnereik között pedig a jelentős részben szintén Soros-támogatás végfelhasználó újságírószervezeteket (Global Investigative Journalism Network, Real Reporting Foundation). A K-Monitornál saját bevallásuk szerint tavaly a „főbb támogató az Európai Bizottság, a National Endowment for Democracy, a Sigrid Rausching Trust, az Open Society Initiative for Europe és a Holland Külügyminisztérium voltak”, önmaguk által dokumentáltan a Foundation Open Society Institute és a Heinrich-Böll-Stiftung [a német Zöldek pártalapítványa] mellett. De az Átlátszó beszámolójában is a „nemzetközi források” dominálnak (České centrum pro investigativní žurnalistiku, Foundation Open Society Institute, Sigrid Rausing Trust, Zinc Network).

Az információáramlás szabályzását ellátó, semmiféle demokratikus ellenőrzés alá nem tartozó internetes „tényellenőrök” szerkesztőségét a 444.hu és a Qubit kiadója, azaz a Magyar Jeti Zrt. állította fel, melynek tulajdonosa a Soros Györgyhöz köthető Media Development and Investmend Fund. Egy baráti beszámoló szerint „a tényellenőrző szerkesztőség magyar tagjait az AFP munkatársai képzik majd ki a francia AFP hírügynökséggel együttműködve” és „a projektet az Európai Bizottság támogatja”. A főszerkesztő a Ditekt36-tól érkezik, a csapat tagjai a 444-ből és a szélsőbaloldali Mércétől verbuválódnak, a szakmai felügyeletért egy másik támogató összefoglaló szerint „a Hammer Ferenc vezette Media Universalis Alapítvány, a technológiai hátteréért pedig az Epresspack felel”, utóbbi Párizsból.

Egy teljes egészében külföldi állami és nemkormányzati érdekeket szolgáló pártpolitikai, gazdasági, médiát és NGO-kat is magában foglaló konglomerátumra enged következtetni a Városháza-ügy egyik hangfelvétele, amelyen holdudvaruk egyik tagja elfecsegi a következőket: „Magyarországon alapvetően az egész ellenzék mozgása mögött, ugye, én azt gondolom, a külföldi erők és finanszírozók állnak. […] Ugye kik ezek az erők? Ugye egyik része ez a Soros-birodalom, fogalmazzunk így. A másik része azok a nagytőkés csoportok, Németország, az Egyesült Államok főleg, akik itt szeretnék hogyha befolyással rendelkeznének. […] megnyitod a Magyar Narancs mérlegét, oda valahonnan jön a pénz, meg a Magyar Jeti Zrt., ami a 444 kiadója.”

Az Európai Bíróság nyomására visszavont „külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról” szóló (2017. LXXVI.) törvény helyébe lépett „közélet befolyásolására alkalmas tevékenységet végző civil szervezetek átláthatóságáról” szóló (2021. XLIX.) törvényen túl szükséges lehet olyan, máshonnan ismert best practicek bevezetésére, mint például a lobbisták törvényhozókkal folytatott találkozóinak naplózása (Európai Parlament), a lobbiszervezetek és NGO-k államszervezetre gyakorolt befolyásának korlátozása (Litvánia), a nemzetbiztonsági kockázatot jelentő  nemkormányzati szervezetek finanszírozásának megakadályozása (Izrael), a „külföldi ügynökszervezetek” feltérképezése, nyilvánossá tétele, akár kiutasítása (Oroszország, USA), vagy a külföldi tulajdonban lévő média fokozott felügyeletének, esetleg műsorszórása megszüntetésének terve (Lengyelország).

Szuverén kultúra

Az állam kulturális egységének és a benne élők kulturális egyediségének megőrzése és védelme értelemszerűen állami feladat, amelynek komoly nemzetbiztonságot érintő vetülete van. Az állami szuverenitásnak a szélesen értelemezett kultúrán keresztüli támadása – vagyis a kulturális szuverenitás célba vétele – a legkomolyabban felveti az állami önvédelem kérdését, amit kulturálisan, infrastrukturálisan, de katonai és elhárítási szempontból egyaránt a leghatározottabban meg kell válaszolni. Lehetőleg megelőző jelleggel.

Felhasznált irodalom

Békés Márton: Földalatti kultúrharc. Kommentár, 2021/4.

Békés Márton: Kulturális hadviselés – A kulturális hatalom elmélete és gyakorlata. Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány, Bp. 2020.

Békés Márton: Szép új világháború. Kommentár, 2021/2.

S. G. Chekinov–S. A. Bogdanov: The Nature and Content of a New-Generation War. Military Thought, 2013/4.

Földi László: A hibrid háborúk titkosszolgálati háttere. Kommentár, 2021/2.

Frank Füredi: A célkeresztben: Magyarország. ford. Soproni András, Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány, Bp. 2017.

Frank G. Hoffman: Conflict in the 21st Century: The Rise of Hybrid Wars. Potomac Institute for Policy Research, Arlington, 2007.

Horváth József: Hibrid háború a jövőért. Alapjogokért Központ, Bp. 2021.

Valery Gerasimov: The Value of Science in the Foresight – New Challenges Demand Rethinking the Forms and Methods of Carrying out Combat Operations (transl. Robert Coalson) Military-Industrial Kurier, 2013. február 27. [Megjelent még: Military Review, 2016/január–február.]

Kiss Álmos Péter: A hibrid hadviselés természetrajza. Honvédségi Szemle, 2019/4.

Koós Gábor–Szternák György: A hibrid fenyegetések és a hibrid háború jellemzői – orosz szakértők szerint. Felderítő Szemle, 2018/1.

William S. Lind et al.: The Changing Face of War: Into the Fourth Generation. Marine Corps Gazette, 1989/október

Porkoláb Imre: Hibrid hadviselés: új hadviselési forma, vagy régi ismerős? Hadtudomány, 2015/3–4.

Paul Virilio: Információs bomba. ford. Ádám Anikó, Magnus Design, Bp. 2002.