Új konzervatív konszenzus alakul ki

  •  
  •  

A magyar kormány cselekvőképesen lép fel a koronavírus járvánnyal szemben, a legújabb gazdasági döntéseket például Európa legbátrabb intézkedéseinek nevezik. Ez a belpolitikai stabilitás nem alakulhatott volna ki a 2010-es szemléletmódváltás nélkül. Ahhoz, hogy megértsük ennek a világszerte tapasztalható fordulatnak a gondolati elemeit mindenképpen el kell olvasnunk Békés Márton a Kommentár legújabb, 2020/1. számában megjelent írását.

A folyóirat főszerkesztője és a Terror Háza Múzeum kutatási igazgatója szerint új konzervatív konszenzus alakul ki, amely az új kihívásokra a régi értékekkel válaszol (Isten, haza, család, nemzet, munka, otthon); s ennek nyomán új társadalmi koalíció körvonalazódik a kozmopolita elit ellenében. Mint írta, a 21. század első harmadának új viszonyai új filozófiát, új államszervezési megoldást és hozzá illő társadalomképet követelnek.

A Kommentárban megjelent írásában Békés Márton kiemelte, hogy napjainkban egyszerre három korszak zárul le:

1) Lejárt az a száz éves ciklus, ami az I. világháború utáni berendezkedésnek adott történelmi keretet. Az 1918-ban felsejlő új világrend, amelyet az 1919–23 közötti Párizs környéki békék alapoztak és az 1922-es washingtoni szerződés erősített meg, drámaian átalakul.

2) Vége szakadt a neoliberális kurzus magabiztosságának, amely egyszerre jelentette a piaci fundamentalizmust és az államtalanítás gyakorlatát. A washingtoni konszenzus neoliberális hegemóniája a szemünk előtt repedezik. Mindez abba a világfolyamatba illeszkedik, amelyet a globalizáció megtorpanása, szerkezetének megroppanása és számos deglobalizációs jelenség kísér.

3) Idehaza az 1990 és 2010 közötti posztkommunista korszak végét regisztrálhatjuk, amelynek bár gazdasági-politikai hegemóniája megszűnt, a szervesen hozzátartozó szívós liberális kulturális hegemónia viszont még fennáll.

A Kommentár főszerkesztője szerint a világban tapasztalható krízis a liberalizmus válsága és nem a demokráciáé, a globalizáció egyetlen hatékony gátja pedig a nemzetállamok határaival esik egybe.

A kritikai oldalt ismerjük, ami még hiányzik, az „egy pozitív kritika” (Dominique Venner) – fogalmazott. A minden transzcendens, szociális és morális kötelemtől megszabadított egyénre alapozó individuális liberalizmus és az ennek egyetemesítését végző globalizáció értékeivel ellentétes fordulat szükséges szerinte: szkepszis helyett hit, egyén helyett közösség, globalizáció helyett nemzetállam, hitel helyett munka, magány helyett család.

Álláspontja szerint 2014–15 óta rendre megállapítják, hogy Közép-Európa, különösen a Visegrádi Négyek s annak két magállama, Lengyelország és Magyarország példaként szolgál Európa, pláne a nyugat-európai konzervatívok/jobboldaliak számára. A felmérések által is bizonyított konzervatívabb gondolkodás olyasmiben manifesztálódik szerinte, minthogy a régió lakossága tízes skálán átlagban erősen migráció-kritikus, többségében jobboldali és inkább konzervatív, amelyben a leginkább jobboldali és a legkonzervatívabb éppen a magyar.

Mint fogalmazott, minden bizonnyal a lassan évtizedes magyarországi jobboldali kormányzás, annak erőteljes európai önérdekképviselete, az itteni PC- és migrációmentesség, a vallási homogenitás és a kulturális konzervativizmus az oka, hogy hazánkra nemcsak példaként, hanem menedékként is tekintenek. Ennél is fontosabb szerinte, hogy Magyarország modell lett, amelyet a következők jellemeznek: szuverén, erős ország, belpolitikai stabilitás, növekvő külpolitikai mozgástér, bővülő gazdaság, méretéhez képest jóval nagyobb európai és nemzetközi tekintély.

A Kommentár folyóiratban megjelent cikket ide kattintva lehet elolvasni.