Saját utunkon járni – Kultúrharc a XXI. században

  •  
  •  

Korunkban kulturális proxyháború zajlik, amelyben az egyik fél a maga nézeteit az egyedül objektív és igazságos álláspontként kezelve leplezi politikai céljait és veszi fel a harcot a valósággal, a józan ésszel, a történelmi múlttal. A faji alapú politika antirasszizmusként jelenik meg, a cenzúratörekvéseket „nyílt társadalomnak” nevezik, az egyeseknek nem tetsző szobrok ledöntése pedig a sokszínűség nevében történik. Ma a BLM-mozgalom jelenti a kultúrharc legújabb állomását, a szimbólumok elleni küzdelem azonban régóta tart. Mi azonban nem akarjuk ezeket a mintákat követni és a saját utunkon akarunk járni – ez hangzott el  XXI. Század Intézet 2020. július 14-én Mozgásban – Kultúrharc a XXI. században címmel rendezett konferenciáján, amelyen az előadók az aktuális eseményeken túl azok történeti hátterére is rávilágítottak.

A „kirekesztés kultúrája”

Schmidt Mária történész, a XXI. Század Intézet főigazgatója Most múlik pontosan című, az amerikai modell bukásáról szóló előadásában elmondta: a liberalizmus mára szitokszóvá vált, semmi más nem maradt belőle, csak egy üres dogmahalmaz, és nem tekinthető szabadságpártinak, sokkal inkább szabadságellenesnek. A BLM-mozgalom célja nem a feketék egyenlősítése, annak résztvevői a fehérek helyébe akarnak lépni, azt akarják, hogy úgy szolgálják őket, ahogy elődeik szolgálták a fehéreket. A Nyugaton felidézett kulturális háború céljai látszólag vonzó, üdvözlendő törekvések, mint a szabadságért, a „nyílt társadalomért” vagy a rasszizmus ellen zajló küzdelem.

Frank Füredi szociológus, a XXI. Század Intézet tudományos főmunkatársa A bizonyos „nyílt társadalom” – a kultúra ellen címet viselő előadásában kijelentette: a „nyílt társadalomért” folytatott kultúrharc valójában a nem tetsző vélemények elhallgattatását jelenti, amelynek Nyugaton bevett szófordulata is van (cancel culture – „kirekesztés kultúrája”). A „nyílt társadalom” harcosai nem bírják elviselni az emberek közötti különbségeket, így minden országot „ki akarnak nyitni”. Csak addig „demokraták”, amíg érdekeinek megfelel, ha céljaikat éppen az imperializmus révén tudják érvényesíteni, akkor azt támogatják.

Saját utunkon járni

Ez a kultúrharc ma Európát is kettéosztja, hiszen jelenleg újbaloldalinak lenni nagy divat Nyugat-Európában. Közép- és Kelet-Európa népei viszont nem kérnek ezekből a folyamatokból. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter Ez a harc már a végső? című előadásában elmondta, ennek okát abban látja, hogy „tudjuk, mit veszíthetünk”, hiszen a kommunizmus idején a vasfüggönyöntől keletre eső országok megtapasztalhatták a diktatúra mibenlétét, a vélemények elhallgattatását. Azonban, ha nem vigyázunk, nem szervezzük meg magunkat, a konzervatív közösségeket, akkor Magyarország is nyugati útra léphet – hangsúlyozta a miniszter. Hozzátéve, gazdasági téren ugyan van mit tanulnunk Nyugat-Európától, a társadalmi és kulturális változásokat azonban nem szabad átvennünk. Nyugaton sokan az illegális migrációban is a politikai, üzleti lehetőséget látták, miközben több nyugati államban a bevándorlók nemhogy nem integrálódnak, hanem dezintegrációs tendenciákról beszélhetünk.

Ehhez kapcsolódóan Mark Higgie egykori ausztrál nagykövet, a Danube Institute tanácsadója Nagy-Britannia szuverén útra lépéséről és az ország jelenlegi kilátásairól beszélt Képrombolás után: Nagy-Britannia, vagy Kis-Anglia? címmel. Gerő András történész, a Habsburg Történeti Intézet igazgatója A mai Magyarország és a magyar klasszikus liberális hagyomány című előadásában a magyar liberalizmus kapcsán nyújtott történeti kitekintést.

Mint mondta, Magyarország valójában megőrizte a klasszikus liberalizmus értékeit, míg a mai progresszív törekvéseket egyenesen antiliberálisnak nevezhetjük.

Orbán Balázs, a Miniszterelnökség miniszterhelyettese, parlamenti és stratégiai államtitkár Államalapítás a XXI. században – A magyar állam karaktere címmel tartott előadást, amiben hangsúlyozta: ha azt hisszük, hogy a siker receptje külföldről jön, akkor leszokunk a gondolkodásról, s így hiába veszünk át másutt jól működő intézményeket, mintákat, nem fogjuk tudni működtetni azokat. A magyar karakter hat jellemvonását emelte ki, a szabadságszeretetet, a hódítás nélküli vitézséget, az idegen eszmékkel szembeni kritikus magatartást, a keleti–nyugati kettősséget, megosztottságunk és egységünk ambivalenciáját, valamint a kereszténységet, mint az államépítés és megújulás mindenkori alapját. A miniszterhelyettes rámutatott, hogy Magyarország évszázadokon keresztül nem tudott önálló magyar stratégiában gondolkodni, hiszen külső hatalmakhoz való viszonya határozta meg létezését, így ma ezt újra kell tanulni. Ki kell találnunk, hogyan üssük rá a magyar államra a Made in Hungary pecsétet.

Schmidt Mária előadása is az önálló magyar út fontosságát alapozta meg a konferencia kezdetén, amikor felvázolva azt a folyamatot, melynek során a rendszerváltoztatást követően a Nyugat folyamatosan elvesztette tekintélyét a közép-európai népek szemében. Míg 1989-ben úgy vélhettük, visszatértünk oda, ahova tartozunk, addig a Nyugat civilizálandó terepként tekintett ránk, akiket kioktathat és akikre ráerőltetheti saját mintáit.

A XXI. Század Intézet főigazgatója elmondta, idővel kezdtük megismerni a nyugat-európaiakat és felmerült a kérdés, akarunk-e hasonlítani rájuk? Ma már bizonyossá vált: nem. Orbán 2014-es tusványosi beszéde, az unortodox gazdaságpolitika, amivel kilábaltunk a neoliberalizmus okozta válságból és a migrációval szembeni, 2015-ben kezdődő ellenállás jelentette a fordulópontot, ezeket pedig a Nyugat hadüzenetként értelmezte. Ekkor elegünk lett a nyugati balliberális elit basáskodásából és a nyugati média hazugságaiból, emelte ki Schmidt Mária, hozzátéve, a nyugat-európaiak, amióta megismertük őket, az összes velük szemben táplált illúziónkat megölték. Előadását azzal a gondolattal fejezte be, ami az egész konferencia mottója is lehetne, hogy „térségünk a másolás korszakát lezárta, a saját utunkat akarjuk megtalálni és azon akarunk járni”.

Kulturális proxyháború

A különböző szimbólumok, így a közterületi jelképek használata mindig politikai nyilatkozattal ér fel. Békés Márton történész, a Terror Háza Múzeum kutatási igazgatója a Csak a szimbólumok számítanak című előadásában rámutatott, hogy a történelmi és kulturális kánoncsere, a régi szimbólumok újjakkal való következetes felváltása általában rendszer-, sőt korszakváltást jelent. Ilyennel próbálkoztak Magyarországon 1919-ben, amikor papírmaséval takarták el a nem tetsző szobrokat, és ilyen szimbólumcsere ment végbe 1945 után is, idegen jelképek segítségével. 1956-ban a Sztálin-szobor ledöntése maga volt a forradalom, hangsúlyozta, a kommunista címer eltávolításával a lyukas zászló a szabadságot jelképezte, a Szabad Nép felirat A NÉP-pé történő átalakítása pedig a rendszer hazugságait leplezte le, miközben közvetlenül is megjelenítette a forradalom alanyát, tárgyát és egyben célját. A jel és jelölő tehát egybeesett ’56-ban, ezzel szemben ma kulturális proxyháború zajlik, amelyben indirekt módon vívnak meg politikai konfliktusokat.

Nyugaton a „strukturális rasszizmus” elleni küzdelem nevében a teljes múltat akarják immár eltörölni, minden ellen harcolva, ami – úgymond – régi. Ennek az oka az, hogy míg az amerikaiak megnyerték a hidegháborút, elvesztették otthonukban a kultúrharcot.

De mi lesz ennek a küzdelemnek a vége, kitörhet-e valaha a kultúrbéke? Ezt a kérdést járta körül a konferencia keretében megrendezett kerekasztal-beszélgetés, amelyen Galló Béla, a XXI. Század Intézet tudományos főmunkatársa, G. Fodor Gábor politológus és Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója vett részt. Abban mind egyetértettek, hogy a kultúrbéke nem lehetséges, a küzdelemben nem lehet kompromisszumra jutni.

Galló Béla kiemelte a kultúrharc amerikai választásokkal kapcsolatos aktuálpolitikai céljait, ami kapcsán G. Fodor Gábor rámutatott, hogy az amerikai elitek a Trump elleni küzdelmükben ezúttal talán egy olyan ajtót nyitottak ki, amelyet már nem tudnak bezárni, az események pedig visszafordíthatatlanok lesznek. „Az amerikai álom rémálommá vált” – hangsúlyozta a politológus, hiszen az amerikai álom lényege éppen az volt, hogy nem számít honnan jöttél, ma viszont egyre inkább csak ezt veszik figyelembe.

A kerekasztal-beszélgetés is világossá tette a kultúrharc proxyjellegét.

Szánthó Miklós emelte ki, hogy a liberálisok kisajátítottak bizonyos fogalmakat, mint például a demokrácia vagy a szabadság, azokat egyedül a saját szemléletükkel azonosítva, nézeteiket pedig politikamentes, apolitikus felületeken hirdetik, leplezve azok politikai jellegét. G. Fodor is rávilágított arra, hogy a saját maguk által kreált standardokat adnak el objektív mérceként. Az ezek ellen való fellépéshez bátorság és férfias fellépés kell, amelyek a mai standardok szerint szintén nemkívánatosak, ebben a politikai harcban azonban a józan észre alapozó földközeli kormányzás lehet a konzervatívok mentsvára – mondta Szánthó.