XXI. Század Intézet: új világrend születik

  •  
  •  

A koronavírus januári megjelenésekor talán még senki sem gondolta, hogy a kínai Vuhanból indult járvány alig két hónap alatt gyökeresen fogja megváltoztatni az egész világot. A COVID-19-nek azonban mára már nem csak egészségügyi, hanem komoly gazdasági és politikai hatásai is vannak. A vírus megfékezésének érdekében a világ országai egymás után zárták le a határaikat és mindenhol újra előtérbe került a nemzetállami kontrol és az állami gondoskodás szerepe a polgárok életében. Minden jel arra mutat, hogy a vírus által okozott gazdasági válság alapjaiban változtatja majd meg a fennálló világrendet.

Az elmúlt hetekben több olyan elemzés is megjelent a témában, melyek a koronavírus okozta problémán keresztül mutatnak rá a harminc éve létező globális–neoliberális világrend hibáira. A kérdés tehát jogos, a válasz pedig talán egyszerűbb, mint gondolnánk. A XXI. Század Intézet munkatársainak elemzési eredményeit ismertetjük.

Új évszázad, új feladatok

Schmidt Mária Széchenyi-díjas történész, a Terror Háza Múzeum és a XXI. Század Intézet főigazgatója, az Új század, új világ című elemzésében arról ír, hogy egy új világrend kialakulásának küszöbén állunk. A szerző leírja, hogy míg a 20. század kezdete valamikor a 19. századot lezáró I. világháború utáni ’20-as évekre datálható, addig a 21. század eleje egyértelműen a 2008-as válság által előidézett gazdasági megtorpanáshoz köthető. Az ezt követő időszak egyértelművé tette, hogy a világnak ezentúl újfajta kihívásokkal kell szembenéznie, ezekre pedig újfajta válaszok, tehát egy teljesen új szemlélet szükséges a világ vezetőinek részéről. Ennek ellenére, a nyugati világ vezetői – élükön az Egyesült Államokkal – továbbra is makacsul ragaszkodtak a 20. században kialakított status quo megőrzéséhez – állítja.

Donald Trump 2016-os győzelmével politikai fordulat következett be az Egyesült Államokban. Trump végérvényesen szakított az Obama által folytatott politikával és a 20. században kötelezővé vált demokráciaexport helyett az ország gondjaival kezdett el foglalkozni.

Mivel Trump nem a politikából jött, ezért a döntéseit sem a megszokás, sem a már elavult politikai beidegződések nem befolyásolták írja Schmidt Mária. Ebből kifolyólag elfogulatlanul tudott foglalkozni az előtte álló feladatokkal. Az új elnök felismerte, hogy a 20. században domináló kétpólusú világ már a múlté és a 21. század többpólusú világában az USA elvesztette vezető szerepét. Trump felmondta a nemzetközi szervezetekkel kötött multilaterális szerződéseket és azokat olyan bilaterális szerződésekkel váltotta fel, melyek az ország érdekeit szolgálják a nemzetközi cégekkel és szervezetekkel szemben. A már említett demokráciaexport helyett az elnöksége alatt a munkahelyteremtésre és a gazdaság élénkítésére összpontosított, melynek eredményeként az országban csökkent a munkanélküliség és a beruházások is megsokszorozódtak.

A belpolitikai intézkedések mellett 2016 óta az USA külpolitikájában is több változást figyelhetünk meg – folytatja a szerző. Trump befejezte, vagy épp igyekszik befejezni az ország felesleges háborúit, melynek haszonélvezői szintén nem az egyszerű választópolgárok, hanem azok a szervezetek voltak, melyek élén a már harminc éve hatalmon lévő neoliberális elit áll. Éppen ők azok, akik nemtetszésüket kinyilvánítva igyekeznek minden eszközt bevetni a hatalmuk megtartásának érdekében és akiknek a leváltása – a rendszerbe történő beágyazottságuk miatt (deep state) – még Trump számára is embert próbáló feladatnak bizonyul.

Arról, hogy ténylegesen milyen erőfeszítésekre van szükség a status quo-hoz ragaszkodó elit leváltásához, mi, magyarok is hosszasan tudnánk értekezni.

Ahogyan Schmidt Mária fogalmaz, hazánkban „három egymás utáni kétharmados győzelem és tudatos építkezés eredményeként sikerült csak a régi és új hatalmi csoportok közötti erőviszonyokat egyensúly közeli állapotba hozni”. Nekünk tehát harminc évünkbe került, hogy egyáltalán helyzetbe kerülhessünk a régi elittel.  A példa jól tükrözi, hogy Trump feladata közel sem egyszerű.

Egy darabig úgy tűnt, hogy Trump egyedül veszi fel a harcot a status quo-hoz foggal, körömmel ragaszkodó, hatalmasra duzzasztott neoliberális csoporttal szemben. Mára azonban a republikánus politikusok is belátták, hogy személyében egy olyan elnöke van az országnak, aki felismerte, hogy a régi világ gondolkodásmódja helyett egy újfajta szemléletre van szükség. Belátták tehát, hogy Trump korszakos elnök, hiszen felismerte, hogy a 21. század kezdetével egy új világrend van kialakulóban – vélekedik a szerző.

A 2016-ban lezajlott Brexit, illetve Trump megválasztása is azt igazolja, hogy az emberek többsége is érzi: változásra van szükség. A 2020 elején kirobbant járvány pedig nagyszerűen világít rá korunk problémájára. „A napjainkat beárnyékoló koronavírus járványban mindenki megtapasztalja, hogy cselekvést, védelmet és törődést csak a nemzetállamok nyújtanak, miközben a globális szervezetek túlfizetett bürokratái minden tekintetben haszontalannak bizonyulnak. Ezért olyan vezetőket akarnak, akik az ő érdekeiket képviselik. Akiknek ők az elsők” – szól a végső megállapítás. Trump pedig pontosan egy ilyen vezető.

A nemzeti szolidaritás korszaka következik

Frank Füredi, magyar származású brit szociológus, a XXI. Század Intézet tudományos főmunkatársa, a Nagyon súlyos ez a világjárvány – de létünkben nem fenyeget című elemzésében a különböző járványok és katasztrófák világra és társadalmakra történő hatásairól ír. Véleménye szerint „a nagy katasztrófák az emberi történelem kezdete óta mindig is meghatározó mozzanatként éltek a közösségek emlékezetében”. Közös jellemzőjük, hogy mindig hirtelen csaptak le a társadalmakra, és a legtöbb esetben történelmi mérföldkőnek számítottak az érintett közösségek életében.

Elmondható tehát, hogy az emberek életében mindig is fontos szerepet töltöttek be a természeti katasztrófák. Az emberek egyszerre féltek tőlük – hisz a legrosszabbat testesítették meg –, ugyanakkor igyekeztek valamilyen rejtett jelentéssel is felruházni őket.

Ez a gondolkodásmód a mai napig megmaradt és tetten érhető az éppen tomboló COVID-19-cel kapcsolatban is. „A történelem arra tanít, hogy a katasztrófák nemcsak testi épségünket károsítják, hanem mélységes erkölcsi zavart is keltenek. Zavart okoznak gondolkodásmódunkban és magatartásunkban, mert megkérdőjelezik életünk korábban magától értetődőnek tekintett viszonyait” – írja. Példaként az ókori athéni pestisjárványt hozza fel, ahol az emberek a rajtuk egyre inkább úrrá lévő pánik miatt nem tartották be a hatóságok utasítását és a közösség alapvető értékeit. Ennek következtében pedig a járvány sokkal nagyobb pusztítást vitt véghez.

Az athéni negatív példa mellett a történelem során szerencsére sokkal több pozitív esetről tudunk beszámolni. Az elmúlt két évszázad erre irányuló kutatásai azt bizonyítják, hogy az emberek egy közösség tagjaként sokkal magasabb szintű szolidaritásra és összetartásra képesek egy katasztrófa, vagy járvány idején – folytatja Frank Füredi. Ez a magatartás erősen szembe megy a hollywoodi filmek által is terjesztett „katasztrófa-mitológiával”, mely szerint egy esetleges katasztrófa idején az emberek szakítanak az addig megszokott társadalmi normákkal és egyfajta deviáns viselkedés lesz rajtuk úrrá. A nagy katasztrófák fontos jellemzője tehát, hogy a hatásukra az emberek jóval nagyobb összefogásra és szolidaritásra képesek.

Megrendült a világrend

A témában szintén elgondolkodtató elemzést írt Békés Márton, történész, a Kommentár folyóirat főszerkesztője, a Terror Háza Múzeum kutatási igazgatója. A Megrendült a világrend című írásában már az elemzés elején leszögezi: „A koronavírus-járvány első halálos áldozata a liberalizmus.” Ma, amikor az országok bezárkóznak, amikor kijárási tilalmakat és a schengeni határokon újra ellenőrzéseket vezetünk be, a szemünk előtt semmisülnek meg a liberalizmus és vele együtt a globalizáció legfontosabb elemei – vélekedik.

Úgy tűnik tehát, hogy ahogyan az I. világháború után kitört spanyolnátha elhozta a demokrácia korát, a koronavírus vet majd véget a liberalizmusnak, és teremt majd egy teljesen új világrendet.

Kijelenthetjük, hogy az elmúlt harminc évben a liberalizmus és a globalizáció virágkorát élte. A közép- és kelet-európai rendszerváltozások és a technikai fejlődés addig sohasem látott teret biztosítottak a globalizációnak. A 2008-as válság azonban komoly kihívás elé állította az addigi liberális világrendet. „A globális demokráciamisszió a sivatag homokjába, a világkapitalizmus a hitelpiaci derivátumokba fúlt” – folytatja a szerző. Az igazi változást azonban a 2015-ös migrációs válság jelentette, amely hatására 2016-ban – Donald Trump elnökké választásával és a Brexit népszavazással – egyszerre roppant meg az addigi neoliberális világrend két alappillére. Ezzel pedig bizonyossá vált, hogy az addig megdönthetetlennek hitt liberalizmus már közel sem áll olyan stabil lábakon, mint azelőtt.

Az elemzés hivatkozik Guillaume Faye-re, aki négy olyan katasztrófacsoportot különböztet meg, melyek egyenként több válságot tartalmaznak és amelyek együttese egymást erősítve egy teljesen új civilizáció kialakulását eredményezhetik. Ezek a következők: 1) az ökológiai rendszer összeomlása, 2) civilizációk közötti összecsapások, 3) Európa káosz szélére sodródása, 4) globális gazdasági válság. Ugyan van, ami ezek közül még nem valósult meg, azonban mindenképp figyelmeztető jelként kell kezelnünk, hogy jelenleg párhuzamosan három válsággal is meg kell küzdenie a világnak: túlnépesedés okozta migráció, gazdasági recesszió és járványveszély. Fontos látnunk, hogy a három válság egymást erősítve, szorosan összefügg. Az afrikai és a közel-keleti régió túlnépesedése miatt a következő években továbbra sincs remény a migrációs nyomás enyhülésére. Az illegális bevándorlás amellett, hogy jelentős terheket ró a gazdaságra, a különböző járványok – jelen esetben a koronavírus – terjedését is elősegíti.

A jelenleg a világ számos országában tomboló COVID-19 okozta gazdasági recesszió – és a vele járó olajárcsökkenés – pedig éppen a már említett szegényebb afrikai és közel-keleti régiókat érintik leginkább.

Úgy látszik tehát, hogy 2020-ban újra azok az értékek kerülnek majd előtérbe, amelyek meghatározták és biztonságossá tették a globalizáció előtti világot. Ezek az önkorlátozás, az állami szuverenitás ,és a nemzeti autarkia. Jó hír, hogy országunk már 2010 óta ezt az utat követi. „Magyarország 2010 óta a stratégiai ágazatok állami tulajdonba való visszavételében és az IMF-től való megszabadulásban érdekelt; Alaptörvénye 2012 óta rögzíti a kollektív nemzeti értékeket és azok politikai kereteit; fél évtizede megtanultuk lezárni határainkat. Nekünk most nem kell mást tennünk, csak olyannak maradnunk, amilyenek eddig is voltunk. A világ lassan utolér bennünket” – szól az írás végső megállapítása.

A fenti gondolatokkal szoros összhangban jelent meg Békés Márton egy másik írása a Magyar Demokratában. A globalizáció vége és ami utána következik című elemzésében a szerző az éppen világszerte tomboló koronavírus hatásait vizsgálja meg a fennálló, globalizált világrendre. A járvány után már semmi sem lesz ugyanolyan, mint előtte volt, hiszen „ez a járvány a globalizáció járványa, az ellene folyó harc pedig egyben a globalizáció elleni küzdelem is” – állítja.

Amennyiben jobban megvizsgáljuk láthatjuk, hogy az elmúlt száz év globalizációját két nagy világjárvány foglalja keretbe, melynek kezdetét az 1918–22 között tombolt spanyolnátha jelenti.

Az ezután következő száz évben a globalizáció és vele együtt a liberalizmus nagyfokú térhódítása figyelhető meg. Különösen igaz ez a hidegháború utáni harminc évre, amikor is az USA immár igazi ellenfél nélkül végezhette az I. világháborúban megkezdett demokráciaexportját. Ennek következtében egészen a 2010-es évek második feléig úgy tűnt, hogy valóban bekövetkezett a liberalizmus és a globalizáció teljes diadala. „Ez a három évtizeden át tartó, egyre csökkenő erejű meggyőződés a 2010-es évek második felére fulladt ki, amelyet a migráció ellenzése, a populizmus hullámának fokozódása és a 2016-ban bekövetkező sorsfordító politikai események (Brexit-népszavazás, Trump elnökké választása) is jeleztek.” – folytatja. A régi és új világrend közti patthelyzet a 2019-es EP választások eredményein is megmutatkozott, és azt, hogy a kettő közül melyikük kerül majd ki győztesen, egy újabb járvány, az éppen tomboló koronavírus fogja megválaszolni.

A COVID-19-et csak olyan eszközökkel lehet kezelni, melyek ellentmondanak mind a globalizáció, mind pedig a liberalizmus elmúlt harminc évének. A beutazások korlátozása, a kijárási tilalom, a határok lezárása, valamint az állami kontroll előtérbe helyezése mind-mind olyan intézkedések, amelyek egy globalizált világban eddig szinte elképzelhetetlenek voltak. A járvány megfékezése nem a határok megnyitásával és az nemzetközi szervezetek segítségével zajlik, hanem épp ellenkezőleg, a határok lezárásával, valamint állami koordinációval valósul meg. Minden jel arra mutat tehát, hogy a járvány után más világ következik.

Kozmopolitizmus vs. patriotizmus

Szintén fontos gondolatokat fogalmaz meg Nagy Ervin filozófus, a XXI. Század Intézet kutatója. A szerző Az Európai Egyesült Államok emberkísérletének végnapjai című írásában a korszakunkat uraló kozmopolitizmusról és annak haláltusájáról ír. Mint írja: „az elmúlt száz évben szüntelen fellobbanó kulturális-politikai harcnak, a kozmopolitizmus és a patriotizmus küzdelmének új szakaszába léptünk, az előbbi erőfölénye azonban a fájdalmas veszteségekkel járó járvány miatt megrendült”.

Az elmúlt évtizedekben Európa liberális vezetői egyértelműen arra törekedtek, hogy a nemzetállamokból egy multikulturális egészet formáljanak. Ennek érdekében szép lassan lebontották a határokat, valamint lehetővé tették az áru és a tőke szabad mozgását az egyes országok között. Ezzel párhuzamosan, a világban időközben kirobbant konfliktusok okaként mindinkább a sovinizmussal összemosott hazafiságot jelölték meg, megbélyegezve ezzel a nemzetállamokban gondolkodó politikusokat – folytatja a szerző.

Ma már világosan látszik, hogy a kozmopolitizmus nem alkalmas a globális problémák kezelésére. Ezt leginkább a jelenlegi járvány során tapasztaljuk, ami miatt az európai polgárok közül egyre többen csalódnak az uralkodó rendszerben

A jelenlegi járvány tűpontosan világít rá az Európát uraló bürokratikus intézményrendszer, az Európai Unió hibáira is. Ahogyan azt Nagy Ervin írja, „az uniós bürokrácia nem képes érdemben és megfelelő gyorsasággal reagálni a koronavírus-járvány krízisére a túl bonyolult adminisztrációs szabályok és a mögöttes érdekek miatt”. Míg az utóbbi években Az Európai Unió az Európai Egyesült Államok kialakításával volt elfoglalva, szép lassan a multinacionális cégek érdekképviseletévé változott. Mindeközben pedig képtelen valódi lépéseket tenni az embereket sújtó válságok – mint például a jelenlegi egészségügyi, vagy az ebből fakadó társadalmi és gazdasági problémák – kezelése, vagy épp megfékezése érdekében. Ennek következtében a nemzetállamok hol kényszerből, hol pedig saját elhatározásukból kénytelenek a kezükbe venni az irányítást. Jogos tehát szerző kérdése: „Eljött hát a nemzetállamok kora?”

Hogyan tovább?

A jelenleg is tomboló koronavírus hosszabb távú hatásait nehéz előre megjósolni. Az azonban bizonyos, hogy mint minden eddigi nagyobb járvány, ez is fontos tanulsággal és változással jár majd az államok és a szűkebb értelemben vett közösségek számára. Az már biztos, hogy a kialakult helyzet miatt komoly gazdasági válsággal kell szembenéznie a világnak. A vírus elleni küzdelem során tehát a fennálló világrend is vizsgázik és az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a rendszerrel komoly gondok vannak.

A liberalizmus és a globalizáció már eddig is recsegő pillérei a koronavírus hatására végérvényesen törni látszanak.

Az elmúlt években fellépő problémák, melyek a 2008-as válságtól kezdve, a 2015-ös migrációs nyomáson át folyamatosan gyűrűztek be a mindennapjainkba, egyértelművé tették az emberek számára, hogy a liberalizmus nem képes megoldani az őket sújtó problémákat. Az elégedetlenség első komolyabb jelei 2016-ban mutatkoztak meg. Donald Trump elnökké választása, valamint a nagy-britanniai Brexit-népszavazás arra figyelmeztettek, hogy a választóknak elegük van a fejük fölött átívelő, nemzetközi szervezetek által folytatott politikai játszmákból.

Napjainkban, amikor különböző korlátozásokkal kell védekeznünk a koronavírus ellen, a rendszer hibái újfent megmutatkoznak. A liberalizmus és globalizáció jegyében lebontott határokat újra visszaállították, az elmúlt években egyre inkább háttérbe szorított állami szerepvállalás pedig újfent fontos szerepet tölt be az emberek mindennapjaiban. Mivel a nemzetközi szervezetek csak késve, vagy pedig egyáltalán nem képesek reagálni a problémára, az emberek a nemzetállamoktól várják a megoldást.