Ez a honlap sütiket használ a legjobb felhasználói élmény elérése érdekében.
Hírek
Frank Füredi: A függőségfüggésről
Vajon mihez kezdjünk azzal a nemrégiben közzétett kutatási jelentéssel, amely riadtan hozza tudomásunkra, hogy a diákok negyven százaléka telefonfüggő? (tovább…)
Deák Dániel: Nem ehhez a Néppárthoz csatlakozott a Fidesz
A mostani kilépés tovább csökkenti a már így is mélyrepülésben lévő Néppárt erejét az Európai Parlamenten belül – mondta Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője a videóelemzésében. (tovább…)
Békés Márton: Apró-Donáth-család: Párhuzamos életrajzok
Apró Antal és Donáth Ferenc életútjai 17 éven keresztül párhuzamosan haladtak. Gyermekeik azonban politikailag ismét egy oldalra kerültek, unokáik pedig szoros szövetségesei egymásnak. (tovább…)
Bemutatták Gertrude Himmerlfarb: Egy nemzet, két kultúra című könyvét
A XXI. Század Intézet szervezésében megvalósuló online könyvbemutatóra a Kertész Imre Intézetben került sor, ahol Békés Márton, a Terror Háza Múzeum kutatási igazgatója és Pogonyi Szabolcs filozófus, a CEU oktatója beszélgettek a kiadványról, Nagy Beatrix, történész moderálásával. (tovább…)
Kosztur András: Tartós válságban a fehérorosz ellenzéki erők
A kezdeményezést teljesen Lukasenkáék vették át, nemcsak védekezniük nem kell már, hanem szabályos ellentámadásba kezdtek. (tovább…)
Deák Dániel: Dobrev Klára személye taszítólag hat
Komoly kihívásokkal szembesül a hatpárti baloldali szivárványkoalíció, amelynek még az ellenzéki szavazótábor egyben tartása és mozgósítása is nehéz feladat lehet. (tovább…)
Nagy Ervin: A történelem elrobogott felettünk
Ma van a kommunizmus áldozatainak emléknapja. Emlékeznünk és emlékeztetnünk kell az emberiség legborzalmasabb emberkísérletére, hogy a bűn ne másszon ki újra a fényre. (tovább…)
Békés Márton: Békés Márton: Jobboldali, magyar konzervatív pozícióból mindig lesz mi ellen lázadni
Szerintem az, hogy én Gramscira támaszkodom, a baloldal számára veszélyes, mint ahogy én is meg lennék ijedve, ha ők Kornis Gyulára hivatkoznának. (tovább…)
Nagy Ervin: Gyurcsány a Jobbikkal fasisztázza a Fideszt
Gyurcsány Ferenc évértékelőjének kapcsán kevés szó esett még arról a bravúrról, amelyre senki e hazában nem képes: a Jobbik szövetségeseként burkoltan szélsőjobboldalinak nevezni Orbán Viktort. (tovább…)
30 éves a Visegrádi Együttműködés
Február 15-én ünnepelte megalapításának harmincadik évfordulóját a Visegrádi Együttműködés, ami a mai napig az egyik legmeghatározóbb államközi szövetségként működik Európában. Az Antall József magyar miniszterelnök, Lech Wałesa lengyel elnök és Václav Havel csehszlovák elnök által létrehozott együttműködés legfőbb célja az országok euroatlanti csatlakozásának biztosítása mellett, a demokrácia védelme és a három (Csehszlovákia 1993-as felbomlását követően négy) ország külpolitikájának összehangolása volt. (tovább…)
![](https://www.xxiszazadintezet.hu/wp-content/themes/xxiszazadintezet/img/post_loader.gif)
Kosztur András: Navalnij politikai játszmája csak gőzlevezetés
Alekszej Navalnij a jövőbeli oroszországi politikai változások kulcsfigurájaként került a nyugati köztudatba. Az orosz politikum valóban átalakulóban van, ebben azonban Navalnij csak mellékszereplő. (tovább…)
Békés Márton: Mozgó háború zajlik
A rendszerváltás után 2010-ig a liberális elit szoros kézzel fogta a kulturális hatalom gyeplőjét – mondja Békés Márton. (tovább…)
Pogrányi Lovas Miklós: Kritika nélkül másolják a külföldi mintákat a magyar balliberálisok
A politikai kalandorok a haszon érdekében lázítják a kisebbségeket a többségi társadalom ellen, mindig lesznek olyanok, akik mások nyomorából profitálnának. (tovább…)
A pandémia politológiája
A már lassan egy éve tartó koronavírus-járvány rég nem látott próbatétel elé állította a kormányokat, az egészségügyi krízis mellett nagymértékű gazdasági visszaeséssel is meg kell küzdeniük. A témában a XXI. Század Intézet Mozgásban című műsorának legújabb adásának vendégei G. Fodor Gábor, Gerő András és Frank Füredi voltak, akik egyetértettek abban, hogy a pandémia háborús helyzetet teremtett, a cselekvőképes magyar kormány viszont európai viszonylatban a lehetőségekhez képest jól helyt áll. (tovább…)
Frank Füredi: A Nagy Testvér Washingtonban
A New York Times kommentátora lelkesen támogatja a Biden-kormányzat „számos szakértőjének” azt az indítványát, hogy nevezzenek ki „valóságfelelőst” és egész csapatot rendeljenek hozzá. (tovább…)
Nagy Ervin: Ez a vírus nincs: Tibi atya nyit, ellenzék felkészül
Európa-szerte erősödnek a nyitási mozgalmak. Egyre türelmetlenebbek vagyunk, a bezártság kikezdi jámborságunkat.
Békés Márton: Meg fogjuk szerezni a kulturális hatalmat!
Az eltartott kisujjú, örökké vesztes konzervatívkodásnak nincsen semmi jövője. (tovább…)
Nagy Ervin: Mi lesz Soros után?
George Soros tudatosan készül arra az időre, amikor ő már nem lesz. (tovább…)
Schmidt Mária: Az értelmiség proxi háborúja
Békés Márton új könyve bizonyítja, hogy végérvényesen lezárult egy korszak, és kezdetét vette egy új. (tovább…)
Nagy Ervin: Biztos forrásból tudom…
A pletyka ragályosabb a vírusnál, ahogy a rémhírkeltés is nagyobb rombolást végez minden lelki nyavalyánál. Az álhír káros az egészségre, kiváltképp ha hihetően van csomagolva. (tovább…)
Frank Füredi: Hitler feltámasztása
A mai politikai kommentárokat olvasva az ember egykönnyen arra a következtetésre juthat, hogy a weimari köztársaság végnapjait éljük. (tovább…)
Békés Márton: Nem csata lesz, hanem háború
Itt az ideje kulturális és nem csak törvényhozási többségben gondolkodni – véli Békés Márton történész. (tovább…)
Nagy Ervin: Momentumok
Mindnyájunknak jobb lenne, ha a Momentum csak egy mulandó generációs momentum maradna. (tovább…)
Békés Márton: Világjogállam
Korunk legkortársibb klasszikus gondolkodója Immanuel Kant. A 18. század végi felvilágosodás nagy etikai rendszerezőjének béketerve a globalizáció révén látszik teljeskörűen megvalósulni. Az „örök békéhez” olykor háborúval kerülve közelebb.
Frank Füredi: Amikor a pedagógus nem tudja, mit is képvisel
Akármilyen szomorú is, miután Franciaországban az ősszel egy iszlamista terrorista meggyilkolta Samuel Paty gimnáziumi tanárt, sok pedagógus elhatározta, hogy nagyon sok témát kerülni fog.
Humortalan zsarnokság
A politikai korrektség képviselői már a humort is sérelemként, támadásként élik meg. A Monty Python tagja, John Cleese szerint a politikai korrektség túlburjánzása megöli a humoristákat, ő maga sem hajlandó többet fellépni a baloldali fellegvárnak számító brit egyetemeken. A Mr. Beant is megformáló híres brit komikus, Rowan Atkinson szerint a komédia műfajának alapja a szólásszabadság, amit a jelenlegi trendek szerint nemsokára teljesen kiiktathatnak a közbeszédből az irányt adó politikai erők. A XXI. Század Intézet Mozgásban című műsorának legújabb adásának vendégei Bayer Zsolt, Bagi Iván és Frank Füredi voltak, akik egyetértettek abban, hogy a politikai korrektség sérti a szólásszabadságot, Magyarországon ugyanakkor szerencsére nincsen akkora térnyerése, mint a nyugati világban.
Nagy Ervin balladája: Soros-könyvből idézett szó szerint, pár perc alatt letiltotta a szöveget a Facebook
Nem tettem semmi mást, csak a „hivatalos” Facebook-oldalamon kitettem egy 2000-ben megjelent Soros-könyvből vett idézetet.
Deák Dániel: Halálra van ítélve a szivárványkoalíció
Sem a múltbeli baloldali koalíciós kormányok története, sem a jelenlegi ellenzéki viták az önkormányzatokban nem ígérnek sok jót a hatpárti baloldali szivárványkoalícióval kapcsolatban. (tovább…)
Frank Füredi: Netán istenek lennének?
Az internetes óriáscégek hatalmasat léptek előre azon az úton, amely oda vezet, hogy teljes mértékben tőlük függjön, mi jelenthető ki az interneten és mi nem. (tovább…)
Schmidt Mária: A naiv Szelényi és a dörzsölt Berend T.
Mi szegény, alulfejlett magyarok még azt sem vesszük észre, hogy 2010 óta diktatúrában élünk. (tovább…)
Kosztur András: Harc a kultúráért
Minden kultúra, és a kultúra minden. Ez a tézis jelenti a szellemi kiindulópontját Békés Márton legújabb könyvének. (tovább…)
Deák Dániel: A baloldal belülről, az EU kívülről támadta hazánkat 2020-ban
A Demokratikus Koalíció 2020-ra egyértelműen a hazai ellenzék vezető erejévé vált, az EU-ban pedig folytatódtak a nemzetállami szuverenitást támogató politikai erők és a globalisták összecsapásai. (tovább…)
Frank Füredi: Az (át)nevelés győzelme az oktatás felett
2020-ban ezt is megértük. A kultúrharc woke (éber) bajnokai a gyermekintézményekre is kiterjesztették hadjáratukat. (tovább…)
Schmidt Mária: Kis János lejtmenetben
„Ez a tragédia Orbán Viktor lelkén szárad” cím alatt jelentetett meg egy terjedelmes interjút a Magyar Narancs Kis Jánossal (2020. december 17.) (tovább…)
Nagy Ervin: Miért szitokszó nálunk a liberális? – Ők tették azzá
Nem kárba veszett, elefántcsonttoronyban köldöknéző időtöltés e kérdés nyilvános boncolgatása. (tovább…)
Deutsch Tamás és Kónya Imre kapta az idei Petőfi-díjakat
Deutsch Tamás, a Fidesz-KDNP európai parlamenti delegációvezetője és Kónya Imre, a Boross-kormány volt belügyminisztere vehette át a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány, valamint a Mol Nyrt. által közösen alapította Petőfi-díjakat a Terror Háza Múzeumban. (tovább…)
Tallai Gábor: Az igazság szava
„Az igazság egyetlen szava súlyosabb az egész világnál.” – Alekszandr Szolzsenyicin. (tovább…)
Nagy Ervin: A Jobbik az élő lelkiismeret?
Vajon hol szorítanak helyet a Jobbiknak? Gyurcsány Ferenc már tudja: Jakab Péterék lesznek a magyarság értékeinek őrzői a szivárványkoalícióban. Nem vicc!
Bélyegsorozat emlékezik az első szabadon választott magyar kormányra
A „30 éve szabadon” emlékévhez kapcsolódóan az első szabadon választott magyar kormány tagjairól bocsátott ki 10 bélyegből álló alkalmi bélyegkisívet a Magyar Posta, a 30 éve szabadon Emlékbizottság és a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány támogatásával. (tovább…)
Békés Márton: A birodalom visszavág
A közvetett befolyásszerzés, a diplomáciai és gazdasági nyomásgyakorlás, valamint az amerikai erőt a maga érdekkijárójának használó Birodalom praktikái térhetnek vissza. (tovább…)
Deák Dániel: Gyurcsányék harapófogójában a baloldal
Gyurcsány Ferenc bejelentése, miszerint Gyurcsányné Dobrev Klárát szeretné közös baloldali miniszterelnök-jelöltként látni, nem meglepő fordulat, erre már évek óta számítani lehetett. (tovább…)
Országból hazát – Schmidt Mária könyve az elmúlt harminc évről
A legutóbbi három évtized történelmét, a kommunizmus szorításából magukat több mint harminc éve kiszabadító közép-európai országoknak a szuverenitásért és a szellemi önállóságért folytatott küzdelmét vizsgálja Országból hazát – Harminc éve szabadon címen Schmidt Mária történész, kormánybiztos, a Terror Háza Múzeum és a XXI. Század Intézet főigazgatója frissen megjelent kötete. (tovább…)
A Momentum Gyurcsányék halálos ölelésétől szenved
Rövid távon lehet, hogy hasznosnak tűnik a Momentum számára a közös ellenzéki lista, de közép- és hosszú távon mindenképpen káros lesz az a párt támogatottságára nézve. (tovább…)
„A kultúra hatalom” – Bemutatták Békés Márton legújabb könyvét
A Terror Háza Múzeum kutatási igazgatójának új kötete Kulturális hadviselés címmel a kulturális hatalom elméletét és gyakorlatát mutatja be. (tovább…)
Békés Márton: „Magyar konzervativizmust csak magyar konzervatívokkal lehet csinálni”
Hiába nézzük bámulva a brit örökséget, az angolszász konzervativizmusnál erőteljesebb, harapósabb konzervatívok után kell néznünk. (tovább…)
Nagy Ervin: Gyurcsány-képlet
Eddig minden úgy történt, ahogy azt a Demokratikus Koalíció elnöke megtervezte, a balatoni szőlőskertben sétálva megjósolta. (tovább…)
Biden elnökségének dacára marad a trumpizmus
A hagyományos értékeket képviselő Donald Trump nagy hatással volt az Amerikai Egyesült Államokra, a „trumpizmusnak” nevezett politika Joe Biden beiktatását követően is velünk marad. Legfeljebb az lehet a kérdés, hogy ki fogja megszemélyesíteni ezt a politikát, Donald Trump újraindul-e 2024-ben – hangzott el a XXI. Század Intézet Mozgásban című műsorában, ahol Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzőjének vendégei ezúttal Patrick Egan, a FWD Affairs igazgatója, Galló Béla és Frank Füredi, a XXI. Század Intézet tudományos főmunkatársai voltak. A vendégek kitértek arra is, hogy a koronavírus-járvány politikai hatásai mellett az volt a fő problémája Donald Trumpnak, hogy a nem sikerült a kulturális térnyerés a jobboldal számára. (tovább…)
Pogrányi Lovas Miklós: Politika és erkölcsi képmutatás
Mi folyik Amerikában? – kérdezzük magunktól a képernyőre meredve. (tovább…)
A posztliberális jelenidő
Egyre több jel enged arra következtetni, hogy a neoliberális globalizáción alapuló rendszer felbomlóban van, azonban a közelgő összeomlás ellenére a liberális demokrácia képviselői utolsó rohamra indulnak. A 2010-es évek, mint a „lázadás évtizede” komoly politikai és ideológiai kihívásként érte a fennálló, világméretű liberális rendet, amelynek legkomolyabb része a szuverenista erők részéről érkezett. Most, a 2020-as évek kezdőpontján a nemzetközi és a nemzeti erők harcában új harcterek kapcsolódnak be a küzdelembe. Ezen a ponton tekinti át a csatateret a Kommentár folyóirat 2020/4. száma, amelynek központi témája a liberális világrend egyeduralmának alkonya. (tovább…)
Deák Dániel: Álhír a lengyel vétó feladása
A lengyel és magyar miniszterelnök világossá tette: csak akkor írják alá az uniós megállapodást, ha az mindkét országnak elfogadható, így Brüsszelnek engednie kell, jogi garanciákat kell nyújtania. (tovább…)