A liberális világrend végét hozhatja a járvány

A világjárványok gyakran jelentették egy új világrend kezdetét. A spanyolnátha például egy demokratikus és globális világrend fájdalmas nyitányát hozta, kitörése egybeesett az eddig ismert, Amerika által dominált világrend kialakulásával. A koronavírus-járvánnyal azonban vége a liberális korszaknak, a demokrácia ugyanakkor velünk marad, amely már nemzeti alapú lehet – hangzott el a XXI. Század Intézet Mozgásban című műsorában, melynek vendégei ezúttal Békés Márton, Földi László és Frank Füredi voltak, akik a koronavírus-járvány társadalmi és politikai hatásairól beszélgettek Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzőjének vezetésével. (tovább…)

Brüsszel még mindig kvótapárti

Az Európai Unió migrációs rendszerét nem a tömeges bevándorlás kezelésére találták ki, a 2015-ös nagy migrációs hullám során az egyik napról a másikra omlott össze a dublini rendszer. Az Európai Bizottság korábbi vezetése egyértelműen beállt a bevándorláspárti tagállamok álláspontja mögé, Ursula von der Leyen részéről azonban már érződik, hogy bizonyos pontokban hajlik egy kompromisszumos álláspont kialakítására. Ennek ellenére a nemrég bemutatott új migrációs paktum még mindig inkább a bevándorláspárti tagállamok törekvéseit tükrözi, nem megállítani, hanem kezelni szeretné a migrációt. Az elkövetkezendő hónapokban éles viták várhatóak, a Magyarországgal szembeni úgynevezett „jogállamisági” támadások is azt a célt szolgálják, hogy gyengüljön hazánk és a V4-ek tárgyalási pozíciója az új migrációs paktumról szóló viták során. (tovább…)

Nyílt politikai zsarolás a jogállamisági jelentés

Az Európai Bizottság első éves jogállamisági jelentése a már jól ismert ellenzéki álhíreket tartalmazza, az úgynevezett „jogállamisági” kérdést pedig ismét politikai furkósbotként használják a balliberális politikai körök Magyarországgal szemben – mondta Deák Dániel élő videóelemzésében. A XXI. Század Intézet vezető elemzője elmondta, ezeknek az összehangolt nemzetközi támadásoknak az állhat a hátterében, hogy a liberális körök így igyekeznek csökkenteni Magyarország politikai mozgásterét az uniós egyeztetéseken, amelyek egyebek mellett a következő hétéves uniós költségvetésről, a helyreállítási alapról és az új migrációs paktumról szólnak. Az elemző hozzátette, nem meglepő a jelentés hangneme, hiszen annak az elkészítésében részt vett az a Soros-hálózathoz tartozó Vera Jourová, aki több alkalommal is élesen támadta Magyarországot. (tovább…)

Háború fenyeget a Kaukázusban

Szeptember 27-én ismét súlyos összecsapások kezdődtek az örmény és az azerbajdzsáni hadsereg között Hegyi-Karabah térségében. Fennáll a veszély, hogy kiterjedt háborúvá eszkalálódhat a helyzet, ennek megakadályozásában a környező nagyhatalmaké lehet a döntő szerep. A XXI. Század Intézet elemzésében a konfliktus előzményeit, kiváltó okait és lehetséges kimeneteleit foglaljuk össze. (tovább…)

Megbukott a német Willkommenskultur

A német politika és sajtó meghívót küldött a migránsoknak 2015-ben, pedig egy ilyen döntést egyedül nem hozhatott volna meg – mondta Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár a XXI. Század Intézet Mozgásban című műsorában, ahol Prőhle Gergellyel, a Habsburg Ottó Alapítvány igazgatójával és Frank Füredivel, a XXI. Század Intézet tudományos főmunkatársával beszélgetett az immár 5 éves német migránspolitikáról és annak politikai, társadalmi hatásairól. A műsor házigazdája Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője volt. (tovább…)

2020. augusztus

A XXI. Század Intézet augusztusi Eurázsiai Figyelőjének központi témája a belarusz válság, amelynek hullámai nemcsak a környező országokat, de a nagyhatalmak kapcsolatát is érinthetik. (tovább…)

tovább⮞⮞

Frank Füredi: A nem túl Egyesült Államok

Tavaly nyáron, amikor feleségemmel autóutat tettünk az Egyesült Államokban, szomorúan tapasztaltam, hogy az amerikaiak háborúban állnak egymással. (tovább…)

A szuverenitás erősít

Orbán Viktor a 15. Bledi Stratégiai Fórumon hétfőn arról beszélt, hogy Európa bajban van, nem tud már olyan kulcsszerepet betölteni, mint az Egyesült Államok, vagy Kína. A XXI. Század Intézet vezető elemzője legújabb videóelemzésében ezzel kapcsolatban kiemelte, Európa bajainak egyik fő forrása az euró bevezetése, amelynek következtében az eurózóna tagállamainak GDP-növekedése az elmúlt húsz évben lényegesen alacsonyabb volt, mint az euró bevezetését megelőző húsz évben, így Európa már gazdasági téren is egyre kevésbé tudja felvenni a versenyt riválisaival. Deák Dániel kiemelte, az euró bevezetése történelmi hiba volt és egyáltalán nem gazdasági, hanem egy politikai projekt, amelynek végső célja a föderalista „európai egyesült államok” létrehozása. Hozzátette: jól jelzi az eurózóna válságát, hogy a tagállami vezetők által júliusban elfogadott mentőcsomag lényegében a monetáris unió életben tartását szolgálja. (tovább…)

Újra egységes magyar képviselet születik Felvidéken

Augusztus 20-án, a révkomáromi Tiszti Pavilon dísztermében a felvidéki magyar pártok aláírták azt az együttműködési szándéknyilatkozatot, amelyben a felek elkötelezték magukat egy egységes magyar képviselet mellett. A Magyar Közösség Pártja (MKP), a Most-Híd, valamint az Összefogás elnökei által aláírt dokumentum egy olyan, több mint tíz éve tartó ellentétnek és széthúzásnak vethet véget a felvidéki magyarság körében, amelynek komoly negatív hatásai voltak az elmúlt évtized magyar politikájára, ami végül a 2020-as parlamenti választási kudarchoz vezetett. A Forró Krisztián (MKP), Solymos László (Most-Híd), és Mózes Szabolcs (Összefogás) által szignózott szándéknyilatkozat egy olyan hosszútávú együttműködés kezdete lehet, amely újra összefoghatja az apátiába süllyedt felvidéki magyarságot. Mindehhez azonban olyan évtizedes ellentétek és problémák végére kell pontot tenniük a feleknek, amelyek megoldása elengedhetetlen a felvidéki magyarság egységes képviseletéhez. (tovább…)