Ursula von der Leyen gyökeresen más bevándorláspolitikát folytat elődjénél

Míg Jean-Claude Juncker elnöksége idején több millió illegális bevándorló jutott be Európába és az Európai Bizottság a legális migráció lehetőségeinek kiszélesítésén dolgozott, addig Ursula von der Leyen támogatja a határvédelmet és nem enged Törökország zsarolásának. Mindez bíztató jel Magyarország és a Visegrádi Négyek számára, akik az előző bizottsági vezetéssel éles küzdelmet folytattak a határok védelme, illetve az illegális bevándorlás megállítása érdekében. A jelenlegi folyamatok azt vetítik előre, hogy 2020 folyamán a 2015-ben tapasztalt migrációs válsághoz hasonló jeleneteknek lehetünk szemtanúi, amire Európának a korábbiaknál sokkal hatékonyabban kell reagálnia. (tovább…)

Jakab Péterrel végleg zsákutcába került a Jobbik

Már a 2000-es évek közepén elvesztette az identitását a Jobbik, hiszen onnantól kezdve olyan karrierpolitikusok lepték el a pártot, akiknek a nyilvánosság előtt megfogalmazott üzenetek semmit sem jelentettek, csupán politikai hasznot reméltek tőlük. Jakab Péter ennek az egyik legjobb példája, aki még pár éve rasszista és antiszemita szólamokkal hívta fel magára a figyelmet, most pedig már Gyurcsány Ferenccel szövetkezik. A XXI. Század Intézet „Változó radikálisok, radikális változások” című élő Facebook-videós elemzésében Nagy Ervinnel, a XXI. Század Intézet kutatójával és Szentesi Zöldi Lászlóval, a Magyar Demokrata főmunkatársával arra kerestük a választ, hogy mi vezetett a Jobbik széteséséhez és balra tolódásához. A beszélgetés házigazdája Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője volt. (tovább…)

Hogyan fogja Türingia Németországot megváltoztatni?

2020. február 5.-e megváltoztatta Németországot. Ezen a napon a kis Türingia tartományban a tartományi parlament az FDP-s Thomas Kemmericht új miniszterelnökké választotta. Bár titkos volt a választás, a médiában nagy felháborodást váltott ki annak a „tabunak a ledöntése“, hogy egy demokratikus politikus előszőr választatta meg magát a nemzeti-konzervatív AfD párt szavazataival kormányfővé. (tovább…)

A politikai stabilitás Magyarország sikereinek kulcsa

Magyarország 2010 előtt – a balliberális kormányzás idején – politikai, gazdasági és társadalmi instabilitástól szenvedett. A gazdasági visszaesésen túl számos mutató romlott, továbbá komoly politikai és morális válságba sodródott hazánk. A Fidesz-KDNP 2010-es 2014-es és 2018-as kétharmados parlamenti felhatalmazásának köszönhetően Magyarország a 2010-es évek krízishelyzeteit magabiztosan, stabil politikai vezetéssel vészelte át, és sok más uniós tagállammal ellentétben sikeresen kezelte többek között a gazdasági világválság utóhatásait, illetve a tömeges bevándorlás jelentette kihívásokat. Mindeközben Európa jelentős része a döntésképtelen kormányzás okozta instabilitástól szenved, kormányválságok sora követi egymást, ami több országban már a gazdasági teljesítményt is visszaveti. (tovább…)

Budapestre jön Ryszard Legutko

A XXI. Század Intézet és a Polgári Magyarországért Alapítvány együttműködésének köszönhetően az Eötvös-előadások keretében ezúttal Ryszard Antoni Legutko tart előadást a Várkert Bazárban, 2020. március 9-én 18 órától. A lengyel konzervatívok fenegyereke több alkalommal is világossá tette: Európa morális és politikai tartaléka Közép-Európában van. Véleménye szerint a Nyugat mindig megpróbál bennünket irányítani, de Közép-Európa öntudatra ébredt. (tovább…)

A konzervatív az új ellenkulturális harcos – Scruton-könyvbemutató

Roger Scruton 1985-ben elkövetett egy fatális hibát: írt egy könyvet (Thinkers of the New Left), amelyben alapos elemzés és kritika alá vette a kortárs baloldali gondolkodók munkáit. Az írás nagy vihart kavart, az angol konzervatív filozófust nemtelen támadások érték, és végül egyetemi karrierje emiatt derékba is tört. A szerző a művet 2015-ben átdolgozta, ez magyarul is megjelent. Scruton januári halála miatt a XXI. Század Intézetben tartott könyvbemutató emlékezés is volt egyben. (tovább…)

Régi ellenzéki mítoszt cáfolt meg Angela Merkel

A hazai ellenzék visszatérő módon beszél arról, hogy szerintük a kormány gazdaságpolitikája hibás, az ország nem megfelelő módon használja fel az uniós forrásokat. A tényadatok mellett ugyanakkor már számos nemzetközi szakember – például az IMF igazgatójának – álláspontja is cáfolja ezeket az állításokat, sőt a német kancellár is „okos” magyar beruházásokról és sikeres gazdaságpolitikáról beszél. Az ellenzéki vélekedésekkel szemben a 2014-2020-as uniós költségvetési ciklus során a kormány a látványberuházások helyett kiemelt hangsúlyt fektetett a gazdaságfejlesztést támogató programokra, amelyek fő céljai a mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképességének növelése, a foglalkoztatásbővítés és az újraiparosítás támogatása volt. Ez a szemléletváltás visszatükröződik a gazdasági teljesítményben, amely már évek óta az unió élmezőnyében található. (tovább…)

Bevándorlás: ez még csak a kezdet

A röszkei határáttörési kísérletek és a tegnapi események felhívják a figyelmet arra, hogy a 2015-ös migrációs válság csak a kezdet volt, a jövőben újabbnál újabb migrációs hullámokra kell felkészülni Európában. Figyelmeztető jel, hogy a téli időjárás ellenére az uniós és magyar statisztikai adatok is dinamikus növekedést mutattak az utóbbi hónapokban, a magyar határnál például 2020 első öt hetében közel ötszörösére emelkedett a határátlépéssel próbálkozó illegális migránsok száma 2019 azonos időszakához képest. Aggasztó, hogy az előrejelzések további növekedést vetítenek előre, többek között a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) által kidolgozott migrációs forgatókönyvek is dinamikus emelkedést várnak a migránsok számában. 2019-ben a születési országuktól eltérő országban élő embereknek a száma már 272 millió volt a világban. (tovább…)

Nagy-Britannia visszaszerezte a szuverenitását

Hosszú várakozás után az Egyesült Királyság otthagyja az Európai Unió jogalkotását, politikai intézményrendszerét. A Brexit folyamata ugyanakkor még messze nem zárult le, elkezdődik ugyanis a tényleges tárgyalásokról szóló úgynevezett átmeneti időszak, amely a tervek szerint 2020. december 31-éig tart. Frank Füredi, a XXI. Század Intézet főmunkatársa, a University of Kent szociológus professzorának véleménye szerint Nagy-Britannia hosszú idő után visszaszerezheti szuverenitását, ugyanakkor még sok tennivaló van a teljes siker eléréséhez. Hozzátette: véget ért a bizonytalanság időszaka Londonban, azonban a komoly médiatámogatásnak örvendő maradás-pártiak törhetnek még borsot a Boris Johnson vezette kormány orra alá. (tovább…)